INFORÁDIÓ 
2019. november 12. kedd
Jónás, Renátó

török gábor

önkormányzati választás

ellenzék

fidesz

Török Gábor: az ellenzékben oldódnak a pártkötődések, a konfliktusok nem

Török Gábor: az ellenzékben oldódnak a pártkötődések, a konfliktusok nem

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

A vasárnapi önkormányzati választással a szavazók egy része üzenni akart a kormányoldalnak, és a történtekből a Fidesznek le kell vonnia a tanulságokat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a politikai elemző. Hozzátette: ellenzéki oldalon az érdekellentétek nem szűnnek meg.

Az önkormányzati választás újdonsága volt az ellenzéki összefogás, a koordinált indulás. Ez a fontos helyeken meg tudta teremteni azt, amit az elmúlt kilenc évben egyszer sem, hogy egy kormánypártival szemben egy esélyes ellenzéki jelölt állt szemben. A fővárosi választás ennek a stratégiának a győzelmét hozta – mondta Török Gábor, ám hozzátette: hogy ebből mi következik, és milyen problémákat hozhat, az már egy másik kérdés

A politikai elemző szerint a kormányoldalnak sem totális kudarc az eredmény, egy ág megreccsenéséhez hasonlítja a történteket.

„Ez után az ág még nem törik le, de ha nem vesszük észre, akkor lehet, hogy idővel a földön találjuk magunkat.

Valamit megmutat a kormányoldal számára, üzenetként értelmeződik, csak lehet, hogy nem olyan nyilvánvaló és könnyen észrevehető” - emelte ki Török Gábor.

Úgy vélekedett, a választók valamit akartak üzenni a kormányoldalnak. Főleg a nagyobb városok, a polgáribb Magyarország világáról van szó, ahol a Fidesz az előző választásokhoz képest lényeges számú mandátumot, pozíciót veszített el.

A politikai elemző nem tudja pontosan, hogy mi ez az üzenet. Úgy látja, hogy amit eddig a Fidesz gondolt arról, hogy hogyan működnek a dolgok Magyarországon és a centrális erőtérrel hogyan uralható a politikai világ, az nem fog működni. Ez egy figyelmeztetés, amiből a Fidesznek le kell vonni a tanulságokat – fejtette ki.

Az okokat nehéz megfejteni, sokféle magyarázat kering már most is

– mondta Török Gábor. Azt is lehet mondani, hogy eddig szétosztódtak az ellenzéki szavazatok, most pedig össze lehetett adni őket, míg mások a Borkai-ügyet látják a háttérben.

Feloldódó kötődések

Az ellenzéki oldalon az együttműködés és a közös jelöltek miatt most nehéz megállapítani, hogy ki melyik párt ellenzéki politikusa valójában – tette hozzá az elemző.

„Az ellenzéki erőtérben kezdenek feloldódni a pártpreferenciák, pártkötődések. Azt lehet látni, hogy a választási rendszer által létrehozott kényszer és a szavazói elvárás az ellenzéki pártokat és szereplőket egyre inkább arra ösztönzi, hogy ne pártokban gondolkozzanak, hanem ellenzékben. Karácsony Gergely ennek tipikus megjelenítője. Kevésbé lényeges az, hogy melyik párthoz tartozik, mint az, hogy mire képes” - emelte ki.

Ez a feloldódás – ahogy Török Gábor fogalmazott - azonban nem szünteti meg az érdekellentéteket az ellenzéki térben. Ebből pedig

rengeteg konfliktus lehet még a következő két és fél évben

– tette hozzá.

Pontatlan előrejelzések

A politikai elemző arról is beszélt, hogy az önkormányzati választás eredménye meglepetést okozott a közvélemény-kutatók pontatlan előrejelzései miatt. Voltak olyan intézetek, amelyek 18 százalékpontos különbséget mértek a fővárosi versenyfutásban Tarlós István javára. Éppen ezért, most nehéz megmondani, hogy mi történhetett, mikor és miért következett be az elmozdulás az ellenzék irányába, egyáltalán volt-e ilyen.

„Mi az igazság? Két hete még megvolt ez a nagy fölény, csak valami történt a hajrában, ami miatt fordulat történt? Vagy az adatok nem voltak jók, esetleg nem is adatok voltak, hanem politikai befolyásolási céllal születtek meg? Vagy esetleg csak mintavételi hibából következtek?” - vetette fel az elemző.

Nyitókép: InfoRádió

Kapcsolódó hang

Török Gábor az eredményekről
 


Török Gábor az ellenzékről
 


Török Gábor a pártokról
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018