Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző
Benkő Tibor, honvédelmi minisztert katonai tiszteletadással fogadják az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 52. Oszlányi Kornél Területvédelmi Zászlóalj menetzászló adományozási ünnepségén a pécsi Széchenyi téren 2019. szeptember 12-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Benkő Tibor: nem a szám, hanem a képesség megteremtése a fontos

A Magyar Honvédség védelmi képességének megteremtése a fontos, nem az, hogy az erre fordított kiadások elérjék a magyar GDP 2 százalékát – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki a fejlesztésekről is beszámolt.

Reális célkitűzés az, hogy Magyarország 2024-re a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor ugyanakkor hozzátette, hogy nem a szám a fontos, hanem a képesség megteremtése. Mint ismert, a NATO ajánlása, hogy a nemzetek a bruttó hazai termék 2 százalék körüli összegét fordítsák védelmi célokra.

"Hiszen a GDP mértéke is nő. Ahogy nő, úgy a GDP-részarányból is jobban részesül a honvédség. Szoktam mondani, hogy úgy nézzük már ezt, hogy van egy nagy torta és abból egy szeletet kiragadok. Nem az a fontos, hogy ez a szelet, ez a körcikk hány milliméter, hanem, hogy mekkora az a torta – fogalmazott. – És ez is csak 2 százalékát teszi ki, és a másik is 2 százalékát teszi ki."

A Magyar Honvédség átalakítása nagyon jó ütemben, tervszerűen halad

– fogalmazott a miniszter. Közölte, hogy jelenleg a kézi páncéltörő eszközöknek a beszerzése van folyamatban.

"Az egyik legkorszerűbb, legmodernebb kézi páncéltörőket, Carl Gustafokat szereztük be, és ezekre az eszközökre a kiképzést meg is kezdtük – hangsúlyozta. – Itt, Magyarországon hajtották végre a katonáink az első kiképzést, a felkészítést, holott még az eszközöknek csak egyharmadát vettük át, még kétharmadrész hátravan, de már megy a katonák kiképzése, felkészítése az új, korszerű technikai eszközökre."

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy összesen

40 területen modernizálnak és szereznek be új eszközöket, ez a jövőben is folytatódik.

"Ami még hátravan, mindenféleképpen a páncélozott eszközöknek a beszerzése, a légvédelmi rakétarendszer korszerűsítése, a lokátorrendszereinké, és a vezetés-irányítás eszközeinek a biztosítása. Ami mindezzel egybefügg, természetesen az oktatás, a képzés, a kutatás, a fejlesztés, az innováció" – tette hozzá.

A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy már korszerűsítették a légierőt: kiképző repülőgépeket, szállító repülőgépeket, és helikoptereket vásároltak.

A tácavezető azt is megjegyezte, hogy míg a NATO a mindenkori kihívásokra és kockázatokra határozza meg, hogy milyen képességeket kellene fejleszteni, addig Benkő Tibor úgy látja, nemzeti képességet kell építeni, olyat, amelyet a NATO tud alkalmazni.

Vizsgálat

Még tart az összetett vizsgálat az augusztusi katonai konvoj balesetének ügyében – mondta el a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor hozzátette: a különböző szakértői egyeztetések mellett a honvédség a baleset előzményeit, valamint a katonák és a technikai eszközök felkészítését is vizsgálja.

Ahogy arról beszámoltunk, a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa az augusztus 26-án szenvedett közúti baleset az M7-es autópályán Székesfehérvárnál. A balesetben 6-an sérültek meg, egyikük belehalt sérüléseibe. A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×