eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Az Ausztriában bevezetett fokozott gépjármű-ellenőrzés miatt toródás az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében 2015. augusztus 31-én. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter bejelentette, hogy Ausztria megszigorította a fellépést az embercsempészek ellen.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Őrült tempóban dugulnak be a hazai utak

A magyar utak forgalma negyedével nőtt 2013 és 2018 között. Tavaly már több szakaszon mért bőven 100 százalék feletti kapacitáskihasználtságot a Magyar Közút Nonprofit Kft.

A Magyar Közút minden évben méri a kezelésében lévő utak forgalmát. Ez egy 32 070 kilométeres hálózat, amelynek része 1200 kilométernyi autópálya, 312 kilométer autóút, közel 7000 kilométernyi első és másodrendű főút, 18 ezer kilométernyi összekötő út, 4500 kilométer bekötőút, valamint számos csomóponti ág vagy a gyorsforgalmi utak pihenő útjai. Ide tartoznak a országos főutak településen átvezető szakaszai is. A országos hálózaton zajlik a forgalom 75 százaléka.

Tavaly a teljes magyar úthálózatot átlagosan napi 4661 "személygépjármű egységnyi" jármű használta egy kilométerre vetítve. Ez a szám 5 évvel korábban, 2013-ban még csak 3731 volt, vagyis a növekedés 24,9 százalékos. Ha csak az autópályákat nézzük, akkor a 2013-as 26 229 járműegység áll szemben a tavalyi 35 599-cel, így itt az emelkedés üteme már 35,7 százalék - írja a napi.hu.

A járművek összesen naponta 32 571 189 kilométert tesznek meg. Öt évvel ezelőtt, 2013-ban még csak 19 900 jármű taposta az akkor 1132 kilométernyi autópályát, vagyis ennyi idő alatt 40 százalékkal nőtt az átlagos, kilométerre vetített forgalom.

Az autópályákon változó a helyzet:

  • Magyarország messze legforgalmasabb útja az M0, amelynek kapacitáskihasználtsága több szakaszon is 100 százalék feletti. A M0 legforgalmasabb rész 130 százalékos kapacitáskihasználtsággal a 48 és 51-es kilométerkő közötti szakasz volt, amely a körgyűrű keleti részén, Pécel magasságában található. A legtöbb jármű - 96,8 ezer - az M0 11 és 15 kilométere között közlekedik a mérések szerint, vagyis délen az M6-os csomópontjánál.
  • Az M1-es autópálya kihasználtsága jellemzően csak a Pest megyei szakaszon lépi át a 100 százalékot, a legnagyobb forgalmat 108-109 százalékot a 16-os és a 27-es kilométer között regisztrálták, az M0 és Herceghalom között. Emellett 100 százalékos kihasználtsággal használjuk az M1-es az 55-ös és a 66-os kilométer között, vagyis Tatabánya óváros és Tata között. A Budapesttől távolabb 40-80 százalékos kihasználtság jellemző.
  • Az M2 szintén igencsak leterhelt volt 2018-ban: a 20 és a 34-es kilométer közötti szakaszon 131 százalék a kapacitáskihasználtság. Vácig fokozatosan csökken az átlagos forgalom 90, majd azt követően 65 százalékosra.
  • Az M3-as 270 km hosszú pályáján a legmagasabb kihasználtság is csak 58 százalékos a 102 és a 114-es kilométerkő közötti szakaszon, vagyis Kált Fözesabonnyal összekötő szakaszon.
  • Az M5-ösön mindössze a budapesti első 3 kilométeren mértek 101 százalékos kihasználtságot, később 60-80, Budapestől távolabb 50 százalék alatt kihasználtság jellemző.
  • Az M7-esen egyedül az első pár budapesti kilométer áll 100 százalék felett (107 százalék) és ahogy távolodunk a fővárostól, úgy lesz egyre kevésbé terhelt út az M7. A forgalom mérete Fejér és Veszprém megye határán esik nagyot: 75-ről 57 százalékos kapacitáskihasználtságra.
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát

Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát

Szombat délelőtt tartotta idei éves nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor, ahol válaszolt a nemzetközi újságírók kérdéseire is. A miniszterelnök felvezető beszédében a soros EU-elnökség eredményeiről beszélt: a versenyképességi paktumról, a schengeni övezet bővítéséről. Előrevetítette: januártól Donald Trump hivatalba lépésével új világ jön számos tekintetben Európában is. Válaszaiban előkerültek energiabiztonsági kérdések, gazdaságpolitikai témák. Leszögezte, hogy a gazdaságot a költségvetésen keresztül nem szabad élénkíteni, mert az veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. Arról is beszélt a kormányfő, hogy azért kell csökkenteni a büdzsé hiányát, mert ez a magyar gazdaság érdeke. Egyúttal megerősítette, hogy a kormány legújabb döntése nyomán 2025. január elsejétől 10 országból nem lehet behozni vendégmunkásokat Magyarországra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×