Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
317.35
bux:
143988.69
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nyitókép: Pixabay

Jó hír a nyugdíjasoknak, nagyon várhatják a novembert

Jelentős kiegészítést kaphatnak, amely három tételből adódhat össze. Novemberben kétféle forrásból biztosan, egy harmadikból vélhetően számíthatnak többlet-bevételre, hívja fel a figyelmet a nyugdíjszakértő.

A két biztos forrás a nyugdíjprémium és az inflációs nyugdíjemelés korrekciója, míg az esetleges harmadik forrás az elmúlt években 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok forrmájában már többször megtapasztalt eseti juttatás lehet – olvsaható a nyugdíjguru.hu portálon, ahol megjgyezik: az Erzsébet-utalványok megszűnését követően valamilyen más típusú juttatás keretében.

A várható nyugdíjprémium mértéke attól függ, hogy mennyivel haladja meg a GDP idei évre prognosztizált növekedése a törvényi küszöbértéket, a 3,5 százalékotot, és hogy várhatóan teljesül-e az államháztartás idei évre meghatározott egyenlegcélja.

A bruttó hazai termék várható növekedése éves szinten a jelenlegi előrejelzések szerint legalább 4,5 százalék lehet, sőt a második félévben akár meg is haladhatja ezt a mértéket. Amennyiben októberben, a nyugdíjprémiumra vonatkozó kormányrendelet kibocsátásának idején is érvényes lesz ez az előrejelzés, akkor a nyugdíjprémium (egyösszegű juttatás) számításához 1, vagy ennél is valamivel magasabb érték lehet majd az alkalmazandó szorzószám.

A nyugdíjprémium legfelsőbb összege 20 ezer forint, vagy ezt csekély mértékben meghaladó összeg lehet.

Ezt az összege kaphatja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi ellátása legalább 80 ezer forint vagy annál több. Akinek a novemberi ellátása nem éri majd el a 80 ezer forintot, az arányosan kisebb összegre számíthat.

Nyugdíjkorrekció november

A nyugdíjakat 2019. januárjában 2,7 százalékkal növelték, mert ennyi volt a költségvetési törvényben becsült árnövekedés mértéke. A KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint az árnövekedés mértéke 3,3 százalék volt tavaly júliushoz képest, a nyugdíjas fogyasztóiár-index viszont 3,5 százalék.

A két adat közül a magasabb vezérli majd a nyugdíjemelési korrekciót, amelyet a törvényi előírás szerint a január–augusztusi nyolchavi tényadat szerint kell végrehajtani. Ha a 3,5 százalék tényadat az augusztusi KSH jelentésben is marad, akkor a nyugdíjemelési korrekció mértéke: 3,5 százalék - 2,7 százalék = 0,8 százalék lesz.

Ilyen esetben egyösszegű kompenzációt kapnak a nyugdíjasok, vagyis

az egész 2019-re szóló kiegészítést egyösszegben megkapják a novemberi nyugdíjuk mellé.
  • 135 ezer forintos átlagnyugdíj esetén ez az összeg: 135.000 x 0,008 x 12 = 12 960 forint
  • 100 ezer forintos nyugdíjra vetítve: 9600 forint
  • 80 ezer forintos nyugdíjra vetítve pedig 7680 forint.

2020. januárjában majd ennek az egyösszegű korrekciónak az 1/12-ed részével megemelik a decemberi nyugellátás összegét, majd az így megemelt összeget növelik tovább a 2020-ra szóló költségvetési törvényben becsült infláció 2,8 százaléko mértékével, és ez lesz a 2020 januárjától az ellátás összege - egészen 2020. novemberéig, amikor hasonlóan sor kerülhet nyugdíjemelési korrekcióra (vagy pótlólagos nyugdíjemelésre).

Címlapról ajánljuk
„További csökkentés jöhet még a nyáron” – Varga Mihály az újbóli alapkamat-csökkentést kommentálta

„További csökkentés jöhet még a nyáron” – Varga Mihály az újbóli alapkamat-csökkentést kommentálta

Újra csökkent az alapkamat és a kamatfolyosó két széle is mérséklődött a jegybanki Monetáris Tanács döntése alapján, amelyet Varga Mihály MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatóján kommentált. A jegybankelnök az infláció alakulását kommentálva azt mondta: lehet, hogy aki ma optimista, az a realista.

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×