Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A nyári rendkívüli ülésszakban minden héten ülésezik, ősztől viszont kéthetente ül össze az Országgyűlés - a nap hírei

Büntetés helyett csak figyelmeztetést kaphatnak a kkv-k, ha nem tartják be az uniós adatvédelmi rendeletet – ígérte Gulyás Gergely. Lemondta az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót Donald Trump.

A nyári rendkívüli ülésszakban minden héten, ősztől viszont kéthetente ül össze az Országgyűlés - jelentette be a házelnök az InfoRádióban. Kövér László az Arénában elmondta: módosítani fogják a házszabályt, hogy gördülékenyebbé tegyék a munkát. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a módosítás technikai jellegű lesz, nincs politikai háttere. A házelnök beszélt arról is, hogy az új kormányszerkezettel a kabinet és az országgyűlés együttműködése nem változik. Hozzátette, hogy az új ciklusban nincs törvényalkotási kényszer, ezért kiegyensúlyozott munkára számít. Kövér László megerősítette, hogy a kormány egy éven belül elhagyja a parlament épületét.

A tervek szerint június 13-án nyújtja be a jövő évi költségvetést a kormány, amelyet július második felében fogadhat el az Országgyűlés - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta: jövőre is folytatódnak az adócsökkentések: a szociális hozzájárulási adó két százalékkal lesz kevesebb, és kedvezőbb lesz a kétgyermekes családok által igénybe vehető családi adókedvezmény mértéke is.

A kormány tervei szerint nem bünteti, csak figyelmezteti majd az adatvédelmi hatóság azokat a kis- és közepes vállalkozásokat, amelyek nem felelnek meg az uniós adatvédelmi rendeletnek - jelentette be Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lemondta az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót Donald Trump, néhány órával azután, hogy Észak-Korea külföldi újságírók jelenlétében felrobbantotta nukleáris kísérleti telepének alagútjait. Az amerikai elnök indoklása szerint elveszett a tartós béke lehetősége, illetve dühöt és nyílt ellenségeskedést tapasztalt Észak-Korea részéről. A hír hatására esni kezdtek a vezető részvényindexek, mert egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi áll a háttérben.

Egy orosz katonai egység rakétája lőtte le Ukrajna felett a malajziai légitársaság utasszállító gépét 2014 nyarán - közölték szakértők. A vizsgálócsoport tagjai arra a megállapításra jutottak, hogy a rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik. A Malaysian Airlines légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépét Kelet-Ukrajna felett lőtték le 2014. július 17-én. A fedélzeten tartózkodó 298 utas és a legénység életét veszette. Oroszország végig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön a nemzetközi bankközi piacon. Este 7 órakor az eurót 319 forint 80 filléren, a dollárt 272 forint 60 filléren, a svájci frankot 274 forint 90 filléren jegyezték.

Még mindig több mint 3 milliárd forintnyi elköltendő juttatás maradt a SZÉP-kártyákon. A 2016-ben a kártyákra utalt összeget jövő csütörtökig lehet felhasználni, ami megmarad, az utána visszakerül a munkáltató számlájára.

Ismét napirendre veszi az új parkolási övezetek kérdését a Fővárosi Közgyűlés. A pénteki ülésre benyújtott javaslat szerint új parkolási övezetek lehetnek Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra emelkedhet a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkenhetnek a parkolási díjak.

Jogerősen hatályon kívül helyezte a Golgota védetté nyilvánításáról szóló határozatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Az ítélet szerint a védetté nyilvánítási eljárás közvetlenül összefüggött a festmény eladásáról szóló tárgyalások elakadásával, így sérült a festmény tulajdonosa, Pákh Imre joga a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogállamiság alapelve is. A kép az ítélet után is Debrecenben marad.

Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat. Csató Gábor, a szervezet főigazgatója elmondta: abban kérik a lakosság segítségét, hogy a SzívCity telefonos applikáción keresztül jelezzék, ha tudomásuk van újraélesztést segítő készülékről.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Titokzatos jelenség tartja lázban a világot: Amerika csúcsfegyvere mutatta meg magát a feszült közel-keleti ország felett?

Titokzatos jelenség tartja lázban a világot: Amerika csúcsfegyvere mutatta meg magát a feszült közel-keleti ország felett?

Visszatérő jelenség, hogy a fegyveres konfliktusok során feltűnnek olyan, új, vagy korábban csak az összeesküvés-elméletekben létező eszközök, amiknek a létezését hivatalosan tagadják. Most Iránban bukkant fel az égbolton egy látványos fénysor, aminek a kilétéről egyelőre csak találgatások vannak. A spekulációk középpontjában egy olyan fejlett technológiai áttörés van, amely alighanem teljesen átalakítaná azt, amit eddig a repülésről gondoltunk. A kérdéses járműnek neve is van, ez a TR-3B, aminek a létezése továbbra sem bizonyított, és nem is biztos, hogy Washington tényleg elismerné, ha valóban rendelkezésükre állna egy ilyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×