Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

A kormány 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá az elektronikus közbeszerzési rendszer fejlesztésére

A kormány 2018-2021-es időszakra 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá az elektronikus közbeszerzési rendszer (ekr) továbbfejlesztésének finanszírozására - derül ki a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározatból.

A forrásból 2 milliárd forint a 2018-as központi költségvetést, 4,35 milliárd forint pedig a 2019-2021. évi büdzséket terheli.
    A kormány engedélyezte, hogy a Miniszterelnökség megindítsa a feladatokhoz kapcsolódó beszerzési eljárást, megkösse a több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződést.
    Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára szeptemberben, egy konferencián elmondta, hogy az elektronikus közbeszerzési rendszer bevezetése az ajánlattevők közötti versenyt is erősíti majd.
     Az új rendszernek köszönhetően a világ bármely részéről adhatnak be ajánlatot a hazai közbeszerzésekre az érdeklődők anélkül, hogy ide kellene utazniuk, vagy Magyarországon irodát kellene nyitniuk.  
    A helyettes államtitkár szerint a kis és közepes vállalkozások helyzetén is javít majd az elektronikus közbeszerzési rendszer, hiszen a webes felület lépésről lépésre segíti a felhasználót az űrlapok kitöltésében, kisebb lesz a hibázási lehetőség.
    A szisztéma biztosítja, hogy minden kommunikáció a közbeszerzésekkel kapcsolatban ezen a felületen keresztül történjen, így megszünteti a papír alapú ügyintézést.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×