eur:
395.14
usd:
371.22
bux:
65302.71
2024. április 19. péntek Emma
Arcok 1956-ból - Laurinyecz András

Arcok 1956-ból - Laurinyecz András

Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Laurinyecz Andrást mutatjuk be.

Életpálya

 „Ha engem most ezért a tevékenységemért bíróság elé állítanak és elítélnek, akkor én is azt az elvet fogom vallani, hogy nem érdemes humánusnak lenni” mondta Laurinyecz András a kihallgatótisztjének az ellene indított nyomozás során. A tárgyaláson – amelyen az úgynevezett bányászper harmadrendű vádlottjaként végül halálra ítélték – a bíróság egyebek mellett ezeket a szavait is ellenségesnek tekintette.

Laurinyecz András (1927–1957)

bányász

Széna-téri csoport

Laurinyecz András a Békés megyei Kondoroson született 1927-ben. Édesapja cseléd volt, miután alaptalanul megvádolták lopással, és meghurcolták, harmincéves korában öngyilkos lett. Laurinyecz szarvason tett érettségit, tisztviselőként helyezkedett el a Chinoin, illetve a Richter gyógyszergyárban, s munka mellett beiratkozott a szegedi egyetem jogi karára. Két évet tanult ott csupán, mert 1950-ben fegyverrejtegetés vádjával a rögtönítélő bíróság életfogytiglanra ítélte. Édesanyját ekkor vesztette el. Az 1957-es tárgyalásán is utalt arra, hogy csupán egy második világháborús német pisztolya volt, amelyet szenvedélyes gyűjtőként tartott magánál. 6 évet töltött börtönben. 1956 nyarán büntetése letöltését megszakították, a pilisszentlászlói bányába került, ahol a forradalom kitöréséig dolgozott.

1956. október 26-án bányásztársaival gyalog jött föl Budapestre, és csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Amikor október 28-án a túlerőben lévő szovjet–magyar csapatok szétkergették az egységet, társaival együtt Pilisszentivánra húzódott vissza. A későbbi bírósági ténymegállapítás szerint október 30-án mint a csolnoki rabbánya egykori foglya ő kezdeményezte, és helyismerete miatt ő is vezette a rabtábor felszabadítását, az őrök lefegyverzését és letartóztatását. Az akcióban célzott lövéseket adott le egy hadnagyra, ami jó alapul szolgált arra, hogy gyilkossági kísérlettel vádolják meg. Ezzel kapcsolatban védője keserűen jegyezte meg a kegyelmi kérvényében: „Ilyen tényállás mellett az ellenforradalomban részt vevő összes személyek, akik bárhová egy puskalövést tettek, gyilkosság kísérletének bűntette miatt felelősségre vonhatók és megbüntethetők volnának”. Október 31-én Laurinyecz a Rusznyák László vezette bányászbrigáddal visszatért Budapestre. Részt vett a csoport akcióiban, amelyek főleg a rend fenntartására, a Rákosi-rendszer fő vétkeseinek tartott, később bíróság elé állítandó ÁVH-sok begyűjtésére, és a nemzetőrséghez nem csatlakozott fiatal fegyveresek leszerelésére irányultak. November 3-án a brigád Ausztriába indult, hogy a további harcokhoz fegyvereket szerezzenek. Győrben azonban a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila nem adott nekik engedélyt a határátlépéshez. Ehelyett Szombathelyre küldte őket, hogy fegyverezzék le az ott állomásozó ÁVH-s határőregységet. November 4-én itt tartóztatták le a szovjetek, egy hónapra Ungvárra deportálták.

A magyar hatóságok 1956. december 22-én tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa gyorsított eljárásban – 1957. július 23-án – halálra ítélte szervezkedés kezdeményezése, vezetése, valamint gyilkossági kísérlet és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás vádjával. Laurinyecz András az utolsó szó jogán kijelentette: „(...) nem láttam tisztán az akkori helyzetet. Nekünk kint a Szovjetunióban is az októberi eseményekről mint forradalomról és nem ellenforradalomról beszéltek. Andropov, a Szovjetunió követe de jure elismerte a Nagy Imre kormányt, amikor tárgyalásokba bocsátkozott vele.” A másodfokon eljáró, Borbély János vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet 1957. november 23-án. Laurinyecz nem kért kegyelmet, 29-én végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Rusznyák László és társai. BFL XXV. 4. a 2383/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A Széna tériek 1956. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2004.

Horváth Miklós – Olekszandra Pahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba.Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956. Argumentum Kiadó. Budapest, 2012.

Marschal Adrienn: Munkatáborok Komárom-Esztergom megyében. Csolnok, Oroszlány, Tatabánya. Doktori értekezés. PPKE BTK TörténelemtudományiDoktori Iskola. 2016.

Orbán Éva: Üzenet a barikádokról. Kráter Műhely Egyesület. Budapest, 1996.

Halász Pál pályája

Borbély János pályája

Idézetek

Részlet a KGB-főosztály nyomozati főosztályának nyomozója által Laurinyecz András ügyéről, 1956. november 21-én készített feljegyzésből:

„(...) Kihallgatásakor azt vallotta, hogy az 1956. október 25-ről 26-ra virradó éjjel a bányában nagy tömeg verődött össze, akik arra szólítottak fel, hogy menjenek Budapestre, vegyenek részt a tüntetésen, és adják elő a bányászok követeléseit. A többi bányásszal együtt gyalog elment Budapestre. Nem tudtak átmenni a pesti oldalra, ezért a budai oldalon oszlottak szét. Meglátta a plakátokat, amelyek a Nemzetőrségbe való belépésre szólítottak fel, és beállt nemzetőrnek a Széna téren. (...) Tagadja, hogy részt vett volna a kommunisták és hazafiak agyonlövésében, a velük szembeni kegyetlenkedésekben és letartóztatásokban. Nem tudja, hogy kik készítették elő a felkelést. Nem ismer olyanokat, akik Nyugatról érkeztek, és részt vettek volna az ellenforradalmi lázadásban. Az orosz hadsereggel a nemzetőr csapat nem szállt szembe. Szabó János, az osztag parancsnoka megtiltotta, hogy lőjenek az oroszokra”.

In: Horváth Miklós–Olekszandra Pahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba. Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956. Argumentum Kiadó. Budapest, 2012. 199–200.

Az utolsó szó jogán a bíróság előtt többek között ezt mondta:

„Nekünk kint a Szovjetunióban is az októberi eseményekről, mint forradalomról és nem ellenforradalomról beszéltek. Andropov, a Szovjetunió követe de jure elismerte a Nagy Imre-kormányt, amikor tárgyalásba bocsátkozott vele”.

Internetes forrás: http://server2001.rev.hu/msite/msite_display_biography.asp?id=2418&idx=37&parent=3&lang=h ; a letöltés ideje: 2017. október 5.

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1957.11.29., péntek

DÍSZSÍRHELYRE TEMETIK Debrecenben a munkásmozgalom mártírjait: az 1919-es forradalomban meghalt kommunistákat, a Horthy-korszakban megölt, továbbá a felszabadulási harcokban elesett hősöket.

Genfi egyveleg

(...) Disszidensek. Van belőlük Svájcban is elég. Újat nem is lehet mondani róluk, szóval itt is nehezen élnek, legtöbbjük nehéz, piszkos munkát végez, torzsalkodik, mérges és hazavágyik.

„Úgy érezzük magunkat, mint a kukorica, amit betonba vetettek” – mondta egyikük keservesen. (...)

A köztársaság napjának ünneplése Jugoszláviába

(...) Az ország dolgozói a felszabadulás óta végzett szocialista építőmunka sikerei jegyében fogadják az ünnepet. (...)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(...) 1956 tavaszán hozzá (is) kezdtek egy olyan tervezet kidolgozásához, amely biztosította volna, hogy a sport vezetésében újabb lépéseket tegyünk előre. A tavaly október-novemberben bekövetkezett ellenforradalmi események azonban meggátolták ezeknek a terveknek a végrehajtását. Helyette felszínre kerültek a múlt rendszerbeli fasiszta és karrierista sportvezetők. (...)

Szélesítsük, erősítsük szocialista sportunkat

(...) Az ellenforradalmárok eltávolították a népi demokráciához hű vezetőket, szétrombolták a magyar sportélet vezető szerveit és apparátusát, anarchiát teremtettek a sportban. Mindennek, sajnos, az ellenforradalom fegyveres bandáinak leverése sem vetett véget, mert a magyar sportélet vezetésében ezt követően is sok ellenséges karrierista elem húzódott meg. (...)

Magyar javaslat alapján az ENSZ-közgyűlés módosította a tavalyi menekült-határozatot

(...) a közgyűlés 1956. november 23-i határozata az úgynevezett magyar menekült-kérdésben ellenkezik a menekültügyi főbiztosság alapokmányának szellemével. (...) az ENSZ-közgyűlés helytelenül csak a menekültek külföldi letelepítésével foglalkozott. (...)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×