Életpálya

Az 1956-os forradalom napjaiban előfordult, hogy a kommunista rendszer kiszolgálói, megbízott vezetői és legfőképpen az államvédelmi tisztek elleni népharag erőszakos cselekményekhez, lincselésekhez vezetett. Az ezeket megörökítő —részben külföldi újságírók által készített —, gyakran brutálisan naturalisztikus fotók és filmfelvételek a forradalom leverését követően nem csak a kádári ellenforradalom-propaganda, hanem a megtorlás számára is felhasználható bizonyítékként szolgáltak. A helyszíni fotók megjelentek a Fehér könyvek köteteiben, amelyek alapján számos forradalmárt vagy jelenlévőt azonosítottak és gyűjtöttek be a nyomozók. Babér István ellen eredetileg társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt indult nyomozás, de mire az ügye bíróság elé került, már egy ÁVH-s százados meglincseléséért is felelnie kellett, mert szerepelt a tett helyszínén készült fotókon.

Babér István 1928-ban született Záhonyban. Munkáscsaládból származott, az elemi iskola hat osztályának elvégzése után napszámosként kezdett el dolgozni. Később a MÁV-nál helyezkedett el, majd a Ganz-gyárban lakatosnak képezték át. A forradalom kitörésekor a mezőkövesdi Betonútépítő Vállalatnál volt kubikos. 1945-ben lett kommunista párttag, a szociáldemokrata pártot is magába olvasztó Magyar Dolgozók Pártjába azonban már nem lépett be. Kisebb bűncselekményekért több alkalommal büntetve volt. A bíróság megállapítása szerint „nem az ellenséges osztályból származik, de nem is olyan életet élt, amely a munkásosztály tagjaihoz méltó.”

1956. október 25-én Mezőkövesden részt vett egy katonai létesítmény, majd a rendőrség lefegyverzésében, valamint a pártbizottság megtámadásában. Az ítélet szerint október 30-án érkezett a fővárosba, a Köztársaság téren pedig „megtekintette az ellenforradalom pusztításának áldozatait”. Másnap részt vett Tóth Ferenc államvédelmi százados előre megfontolt szándékú meglincselésében és felakasztásában. Ezt az eljárás során mindvégig tagadta, védekezése szerint csak passzív szemlélőként volt jelen: „Ha én bűnös lettem volna gyilkosságban, akkor disszidálhattam volna. Teljesen tiszta a lelkiismeretem. Nem vagyok gyilkos. (...) Láttam, hogy fényképeznek, mégse mentem el.” – mondta a tárgyaláson. A lincselés után —a vád szerint — a Kovács Dezső vezette Almássy téri felkelőcsoporthoz csatlakozott, s bár a bírósági perben sem bizonyították be, hogy részt vett bármilyen tevékenységben, az ítélet megállapította, hogy „mérlegelve, hogy az ellenforradalmi csoport tagjai ezen időben általában mivel foglalkoztak, okszerűen következtethetővé teszi azt, hogy Babér István mint felfegyverkezett ellenforradalmár, éppen úgy közreműködött az ellenforradalmi csoport erőszakosságaiban, mint annak minden más tagja.” November 4-én követte a csoportot a Royal szállóba. A bíróság ebben az időszakban sem talált semmilyen harcban vagy egyéb eseményben való részvételére bizonyítékot. November 10-én hazament Nádudvarra, majd a forradalom bukása után felvette a munkát.

1958. szeptember 19-én letartóztatták. Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság — Tutsek Gusztáv vezette — Népbírósági Tanácsa 1959. január 6-án „szervezkedésben való tevékeny részvétel, gyilkosság és társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett lopás vádjával” halálbüntetéssel sújtotta. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa — Vágó Tibor elnökletével — február 12-én jogerőre emelte az ítéletet; Babér Istvánt másnap kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Babér István pere BFL XXV. 4. a 8101/58

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

A vidék forradalma, 1956. Szerkesztette: Szakolczai Attila és Á. Varga László. 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2003.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.

Eörsi László: A „Baross Köztársaság”. A VII. kerület felkelő csoportjai. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L'Harmattan Kiadó. Budapest, 2011.

Müller Rolf: A megtorlás fényképei. In: ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2007. 193-221.p.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában '56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódinédr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015.

Tutsek Gusztáv pályája

Vágó Tibor pályája

Idézetek

Részlet az ítélet indoklásából:

„Az ellenforradalom ideje az emberi élet elleni bűncselekmények hosszú láncolata volt. Ebben a láncolatban egyik igen jelentős állomás volt Tóth Ferenc meggyilkolása, mert ez a körülmény ösztönző hatást gyakorolt a további hasonló bűncselekmények elkövetésére, mert azt látszott bizonyítani, hogy az államvédelmi hatóság tagjai törvényen kívül állnak és azokat minden bírói eljárás nélkül az utca csőcseléke kivégezheti.”

(Babér István az utolsó szó jogán. BFL XXV. 4. a 8101/58)

„Én csak azért nevettem – a képen is látszik –, mert a hátam mögött megjegyzéseket tettek. Vidékről jöttem, meg voltam félemlítve. Láttam, hogy fényképeznek, mégsem mentem el.”

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1959.02.13., péntek

MA TIZENNÉGY ÉVE szabadult fel fővárosunk, Budapest. Az ünnep mindenkor az emlékezés ideje is. (...) Több mint jelkép, hogy az 1956-os ellenforradalom első gyalázatai közé tartozott azon hős parlamenterek emlékműveinek ledöntése. (...) Akik 1956-ban ránk szabadították az ellenforradalmat, éppoly kevéssé becsülték a főváros és lakosságának épségét mint a parlamenterek gyilkosai. (...)

Közgyűlésre készül a Képzőművészek Országos Szövetsége - Az ideiglenes vezetőség a szövetség céljairól

(...) A közgyűlés fő elvi feladat természetesen az elmúlt 14 év eredményeinek és hibáinak felmérése lesz. E nélkül a mérlegkészítés nélkül nem tudunk tovább haladni. Meg kell szerveznünk a művészek politikai és esztétikai nevelését is. Előadásokat és vitákat fogunk rendezni. (...)