Életpálya

„A Népköztársaságnak sokkal becsületesebb emberre van szüksége, mint Ön!” – így szólt Halász Pál tanácsvezető bírónak Tutsch József vádlott az ellene folytatott, a forradalom megtorlását követő perben. Pimaszsága sokkal inkább sorsának józan belátásáról tanúskodik, mintsem esztelen bátorságáról. Tudta, hogy milyen ítéletre számíthat az, akit a Köztársaság téri eseményekkel, illetve egy szovjet katona megölésével kapcsolatba hoz az ügyészség..., márpedig őt mindkettővel megvádolták. A kádári megtorlás eljárási módszere szerint ez nem csak „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének halálbüntetéssel sújtandó bűnét” jelentette, hanem többrendbeli gyilkosságot és gyilkossági kísérletet is.

Tutsch József Soroksárpéterin, a mai Pestszentimrén született 1929-ben. Munkáscsaládból származott, maga is munka mellett végezte el előbb a polgári iskolát, majd így tanulta ki a szerelői szakmát is. Katonai szolgálati ideje alatt szerzett hivatásos jogosítványt. A forradalom kitörésekor, majd annak leverése után 1958. március végi letartóztatásáig a Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozott. 1945-től 1951-ig tagja volt a kommunista pártnak, 1956 nyarán kisebb bűncselekmények miatt javító-nevelő munkára ítélték, később kedvezménnyel szabadult.

A bíróság megállapítása szerint 1956. október 24-én ő vezette a traktorgyár mellett, a lajosmizsei vasútvonal sorompójánál felállított barikád építését, amellyel a felkelők próbálták megakadályozni a szovjet csapatmozgásokat, sőt, egy alkalommal az egyik harckocsiegység parancsnokát megtévesztve, más útra térítette a Budapest felé haladó tankokat. Október 25-én jelen volt a kerületi pártház ostrománál, melynek során a forradalmárok egy órás tűzharc után foglalták el az épületet. Vallomása szerint az eseményben aktívan nem vett részt. Előbb Kispesten, majd október 31-én Pestszentlőrincen lett nemzetőr. A munkástanács segítségével egy nagy teherautót, dömpert szerzett a traktorgyárból, amellyel élelmiszert és felszerelést szállított a nemzetőröknek. A második szovjet intervenció után önálló, jól szervezett fegyveres csapatot hozott létre, amely felvette a harcot a szovjet egységekkel, valamint járőrszolgálatot látott el. November 8-án a csoport részt vett a kerület egyik legjelentősebb összecsapásában a Piros iskolánál, ahol egy szovjet katona életét vesztette, halála a forradalom utáni megtorló perben az egyik legsúlyosabb vád lett Tutsch ellen. Rövid időre a szovjetek le is tartóztatták. Miután elengedték, a csoport maradéka a Dunántúlra indult harcolni, ám Dunaharasztinál a helyi nemzetőrség visszafordította őket.

Tutsch József a forradalom leverése után is folytatta az ellenállást. A Forradalmi Ifjúsági Szövetség megszervezésén dolgozott, de részt vett a traktorgyár munkástanácsának tevékenységében is, felszólalásaiban rendre sztrájkra buzdította társait.

A megtorlásban az ellene felhozott vádak között szerepelt a „társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás” büntette is, mivel több alkalommal átvételi elismervénnyel vitt élelmiszert a csoportjának különböző üzletekből. A legsúlyosabb vád ellene azonban a Köztársaság téri pártház október 30-i ostromában, illetve az azt követő lincselésekben való részvétel volt. Előbbi állítást nem tagadta, hiszen a pártház sebesült védői közül négyen is felismerték, és ellene tanúskodtak, a bántalmazásokban való részvételt azonban nem ismerte el. A bíróság végül elegendő bizonyítéknak tartotta azt, hogy végignézte a „bestiális kínzásokat és akasztásokat, és jelen volt akkor is, amikor ezeket az eseményeket (...) külföldi riporterek fényképezték.” Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa 1959. május 7-én halálra ítélte. Ezt a másodfokú ítéletében a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette Népbírósági Tanácsa 1959. szeptember 22-én jogerőre emelte, majd 24-én kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Tutsch József és társai. BFL XXV. 4. a 9008/59

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.

Eörsi László: Köztársaság tér 1956. 1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Feitl István: 1956.Mikrotörténetek Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Napvilág Kiadó, Budapest, 2011.

Feitl István: A pártház megtámadása. In.: Kenyér és tank. 1956 pestszentlőrinci és pestszentimrei eseményei. Szerkesztette: Heilauf Zsuzsanna. PIHGY kiadás. Budapest, 2007.

Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban. A Köztársaság tér emlékezete. Jaffa Kiadó. Budapest, 2014.

Halász Pál pályája

Borbély János pályája

Idézetek a vallomásából

Tutsch József egyik vallomásában így számolt be a XVIII. kerületi pártház ostromáról, illetve abban vállalt szerepéről: „A pártház elleni fegyveres támadásban én nem vettem részt, azonban a harc egy részénél jelen voltam. Arra mentünk Keresztesivel a dömperrel – amivel a beszerzéseket végeztük –, és akkor tudtuk meg, hogy az épületet megtámadták. Amikor odaértünk, kb. fél hét volt. Az épületet kb. 15-20 perc múlva elfoglalták. Amikor odaértünk, egy szürke BMW gépkocsivezetője szólt, hogy szerezzünk 4 és fél dl sörösüveget [sic!], hogy azokat benzinnel megtöltve az épületre dobjuk. A környező házakból sikerült is nyolc darab üveget szerezni, azonban mire visszatértünk a pártbizottság épületéhez, már nem volt rá szükség, mert időközben az épületet elfoglalták. Nem tudom, hogy az épület védőivel mi történt, mert annak elfoglalása után hazamentem, az épületben nem voltam, nem tudtam bejutni, mert nagyon sokan voltak [...]”.

In: Feitl István: 1956 Mikrotörténetek Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Napvilág Kiadó, Budapest, 2011. 57–58.

Tutsch József vallomása arról, hogyan tévesztett meg 1956. október 24-én két, a belvárosba igyekvő, útbaigazítást kérő szovjet harckocsiegységet a lajosmizsei vasútvonal átjárójában felállított barikádnál: „Én akkor odamentem a parancsnoki kocsihoz, és ott a tolmácsnak azt mondtam, hogy Budapest felé éppen ellenkező irányba kell menni, eltévedtek. Ezzel az volt a célom, hogy félrevezessem őket. A tolmács lefordította a gépkocsiban ülő szovjet alezredesnek, amit mondtam. Az alezredes erre elővett egy térképet, és azon a Budapest felé vezető utat mutatta. (...) Kb. két óra múlva a menetoszlop a Kispesti textilgyár felé eltávozott (...)”.

In: Feitl István: 1956 Mikrotörténetek Pestszentlőrincről, Pestszentimréről. Napvilág Kiadó. Budapest, 2011. 87.

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1959.09.24. csütörtök

Százezer ember üdvözölte Hruscsov elvtársat San Franciscóban

(...) Legalább százezer ember vonult ki az utcára, hogy üdvözölje a szovjet miniszterelnököt. Olyan hatalmas lelkes éljenzés még sehol sem fogadta Hruscsov elvtársat, mint itt, San Franciscoban. (...) Asszonyok, lányok tülekednek a felhalmozott áruk közötti folyosókon, hogy megpillantsák Hruscsovot. (...)

A „béke” és a „barátság” szavak ott élnek minden szovjet ember szívében

(...) Azok az amerikaiak, akik jártak a Szovjetunióban különböző véleményeket hangoztatnak országunkról, életünkről, de mind annyian megerősíthetik, hogy a „béke” és a „barátság” szavakat országunkban lépten-nyomon hallja az ember. E szavakat fehér kővel rakják ki vasúti pályatestek mellett, élő virágokkal írják díszkertek, parkok, gyepszőnyegére, ott láthatók e szavak házak falain is. Ott élnek minden szovjet ember szívében. (...)

(Megjegyzés: Részlet Hruscsov, San Franciscó-i látogatása során, az 1959. szept. 23-i díszvacsorán elhangzott beszédéből)