Mostanában születnek meg az őzgidák és a szarvasborjak. Az ember az erdőben, sőt a lakott külterületen is találkozhat velük. Ezek az állatok sokszor magányosan fekszenek az ösvények mellett, és még akkor sem menekülnek el, ha a közelükbe érünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy betegek vagy árvák - hangsúlyozza Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara kommunikációs főmunkatársa.

„Az első néhány hétben ezek az állatok nem tudják követni az édesanyjukat, túl gyengék még. Természetes viselkedés ilyenkor, hogy az anyjuk elfekteti őket, megpróbálnak beleolvadni a környezetükbe, lefekszenek a fűbe, lapulnak, megpróbálnak mozdulatlanok, észrevétlenek maradni. Ha valaki odamegy és megsimogatja, nem történik semmi, nem fognak elszaladni, merthogy nem tud. Sokszor van félreértés, hogy ilyenkor fölkapják, és a lehető legjobb szándékkal állatorvoshoz, állatvédő szervezethez vagy akár vadasparkba. Az a probléma, ha emberközelben nő föl, nincs rá esély, hogy visszailleszkedjen a természetbe.”

Ne közelítsék, és főleg ne simogassák meg ezeket az őzgidákat és szarvasborjakat, mert az szó szerint a halált jelentheti ezeknek az állatoknak - üzeni a szakértő a kirándulóknak.

„Előfordul, hogy meglátunk egyet, öt-hat méterről nyugodtan készíthet fényképet, a lényeg az, hogy a környezetén, illetve magán az állaton ne érződjön az ember szaga, mert ilyenkor az édesanyja, ami csak azért ment el, mert táplálkozik vagy meglátta az embert és veszélyt érez, ha visszamegy és emberszagot érez, nem gondozza tovább a kicsinyét, ami így éhen pusztul vagy róka vagy aranysakál áldozata lesz.”

Az elmúlt évek intenzív kampányának köszönhetően egyre többen tudják, hogy az őzgidákat és a szarvasborjakat nem szabad megsimogatni, de még is így sokszor előfordul, hogy a szeretet és a jó szándék az állatok halálát okozza - tette hozzá Földvári Attila.