eur:
388.72
usd:
361.94
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Egy hónapon belül új számlát kell kiállítaniuk az áramszolgáltatóknak

Az áramszolgáltatóknak a korábban előre kiküldött számlák helyett 30 napon belül újakat kell kiállítaniuk.

Az erről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg hétfőn. A Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett, a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló rendelet kiegészítése szerint: "az egyetemes szolgáltató által alkalmazandó díjak változása esetén az egyetemes szolgáltató köteles az új díjak megállapítását követő időszakra előzetesen kibocsátott számlákat az új díjak megállapítását követő 30 napon belül helyesbíteni az új díjak alkalmazásával".

Németh Szilárd, a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője múlt szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napokban 100-110 megkeresést kaptak, ezek 90 százaléka az Elmű számlázási gyakorlata ellen emelt kifogást. Németh Szilárd tájékoztatása szerint többen szóvá tették, hogy a társaság három hónapra előre kiküldte tavalyi áron kiszámított számláit, illetve sokak szerint az Elmű telefonos rendszere nem engedi bediktálni az új óraállásokat.

A felvetett problémákra reagálva az Elmű-Émász társaságcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: valóban voltak olyanok ügyfelek, akik jelezték, hogy mérőóraállásukat az Elmű telefonos rendszere nem fogadja el. A cég egyúttal magától értetődőnek nevezte, hogy január 1-je óta az új árak szerint számláznak, jelezve, hogy a januárban érkező, de még a decemberi fogyasztást tartalmazó számla természetesen a régi árat tartalmazza.

A korábban megküldött, februárra, márciusra vonatkozó számlákat nem kell befizetni, azok helyett új példány készül - közölte az Elmű-Émász, hozzátéve, hogy ha valaki ezeket a számlákat befizette, és nem tesz semmit, a többletet jóváírják, de az ügyfélszolgálaton kérheti a különbség visszautalását is.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×