Csak mostanában, mert utazásra készülök, és ilyenkor az utolsó pillanatig szinte annyi az elintéznivalóm és annyian szeretnének elintéztetni velem valamit, hogy kénytelen vagyok a telefonon lógni.

Hova utazik?

New Yorkba megyek, fellépek a Metropolitanben.

Mennyi időre szól a meghívás?

Ebben a szezonban egy hónapig énekelek ott, a következőben azonban egy kicsit hosszabb időre megyek oda.

Visszatérő vendég a Metropolitanben?

Igen, 2004 óta rendszeresen fellépek ott. A Metropolitanbe előadásokra hívják meg a művészeket, tehát engem egy-egy szezonra, konkrétabban előadásokra szerződtetnek.

Milyen előadásra készül?

Előbb a Varázsfuvolában énekelek, később fellépek a Hoffmann meséiben is.

Melyiket szereti jobban?

Mozart Varázsfuvoláját szeretem a legjobban, ami nem is csoda, hiszen ezzel jártam be a világot, ezzel alapoztam meg a karrieremet.

Nem unja még, hogy mindig az Éj Királynőjével azonosítják?

Először nagyon utáltam, de most már inkább büszke vagyok rá, főleg arra, hogy egyetlen szereppel tudtam karriert csinálni. Nagyon sokszor elénekeltem már ezt a szerepet, tudva, hogy minden szopránnak az az élete álma, hogy legalább egyszer elénekelhesse.

Nem volt ez egy túl erős, mindjárt azzal a szereppel kezdeni, ami egyébként másoknak a pálya csúcspontját jelenti? Nem utálták ezért?

Nem kell nekem ezzel foglalkoznom. Nem szokványos pályát futottam be, s ebbe belefér, hogy a legnagyobb szereppel azonosítanak. Kicsit olyan ez, mint a sport. Annak idején versenyszerűen sportoltam, magasugró szakedzőnek készültem és, miként most az éneklést, az atlétikát is profi szinten űztem. Akkor sem foglalkoztam a többiek eredményével. Egyébként szerintem egy önálló kis sziget az operairodalom tengerében az Éj Királynőjének szerepe, az átlagostól eltérő alkatot, idegrendszert, képességeket kíván.

Honnan tudta, hogy rendelkezik ezekkel a képességekkel? Egy reggel úgy ébredt fel, hogy ez nekem való, menni fog?

Igazából egyfajta kapaszkodót jelentett először számomra. Úgy éltem Kiskunhalason, mint a többi fiatal lány, és fogalmam sem volt arról, mit jelent ez a szerep. Nem nehezedett rám olyan nyomás, mint a legtöbb zenésztársamra, aztán belefogtam. Mondjam azt, hogy brahiból...?

Mikor énekelte el először? Hogy talált rá erre a nehéz szerepre? Abban biztos vagyok, hogy a kiskunhalasi majálison nem ez bömböl az hangszóróból...

Sorsszerű volt. Szertefosztott legnagyobb gyermekkori álmom, keresnem kellett valamit, egy olyan lelki támaszt, aminek a révén megismerhettem magam.

De mégis, hogyan? Szakedzőnek készült, kint volt a pályán és atletizálás közben a fülébe csengett a melódia?

A barátnőm unszolására kapcsolatba kerültem egy rendezvényszervező céggel, ahol az volt a feladatom, hogy esküvőkön, névadókon szavaljak, néha pedig énekeljek...

És az egyik esküvőn kérték az Éj Királynőjét?

Á, dehogy..! Lírai dalokat, szerelmes melódiákat kértek, ezeket énekeltem. Aztán az egyik fellépésen megbetegedtek a társaim, és szólóéneklésre kényszerültem. A meghívottak között volt egy énektanárnő, akinek rendkívül jó füle volt. Odajött hozzám és azt mondta, hajlandó foglalkozni velem, mert szerinte én leszek a világon a legjobb Éj Királynője. Először azt sem tudtam, miről beszél, akkor hallottam először egy mondaton belül azokat a szavakat, hogy Mozart, Varázsfuvola és Éj Királynője. Persze volt az iskolában énekóránk, tanultunk erről, de fogalmam sem volt arról, mit jelent ez a szerep.

Persze nem ezzel kezdtük a munkát. Foglalkozott velem, szép lassan felkészített, adott egy olyan énektechnikai alapot, amire támaszkodva már megtanulhattam a szerepet. Előadásról akkor még szó sem lehetett.

Aztán bekerültem Szegedre, a konzervatórium egyik előkészítő tagozatára, ami afféle ugródeszka volt a Zeneakadémiára. Így aztán Szegeden egykettőre megismerték a képességeimet. Az egyetemen éppen a vizsgaelőadásra készültek, a Varázsfuvolát adták elő, de nem volt Éj Királynőjük, megkockáztatták és bevettek engem. A Kis Színházban adtuk elő, ott énekeltem először ezt a szerepet közönség előtt. Így kezdődött.Milyen érzés volt először színpadra lépni ezzel a szereppel a szegedi Kis Színházban?

Nagyon élveztem, mert ez volt az első sikerélményem a sportban elszenvedett kudarc után. Önmagamnak kellett bizonyítanom, hogy én is ki tudok tűnni valamiben. Mindig szerettem a középpontban lenni, bár azt hiszem, soha nem léptem túl ebben egyfajta egészséges határt. Bizonyítani akartam, hogy nem vagyok átlagos. Éreztem, hogy van bennem valami, több vagyok, mint az átlagos emberek, és ezt szerettem volna megmutatni. Adni akartam! Most pedig, visszatekintve azt kell mondanom, hogy húsz éve kiegyensúlyozottan, magas színvonalon el tudom énekelni ezt a szerepet, és ez számomra hallatlanul fontos bizonyíték. És ami még nagyon fontos: példa lehet ez a fiatalabbak előtt arra, hogy higgyenek magukban, mert érdemes.

Két évtized után visszagondolva milyen volt az első Éj Királynője?

Van egy régi felvételem, ami még nem ott, a Kis Színházban készült. Előtte Kiskunhalason volt egy koncert, ahol elénekeltem az Éj Királynőjét. Látszik rajtam, hogy még nem vagyok igazán tudatában annak, mit is jelent, mekkora felelősség ez a szerep. De bátor voltam, az eredmény pedig tiszta volt. Nekem mindig könnyedén ment ez a szerep. Most, húsz év gyakorlattal a hátam mögött sokkal kiegyensúlyozottabb a hangom, és ma már ennyivel többet tudok nyújtani.

Akkor ez egy adottság, amit vagy tud valaki, vagy nem. Sosem gondolt arra, hogy ez az adottság akár mulandó is lehet? Ahogy jön, úgy mehet is. Nem gondolt erre?

Nem.

Nem volt ilyen aggodalma soha?

Nem. Itt egyébként újra visszanyúlnék a sporthoz. A sport fegyelmet ad, azt az önbizalmat, amire minden embernek szüksége van. Rettenetesen el voltam keseredve, amikor megtört a sportpályafutásom, de bíztam önmagamban, erős volt bennem a hit, és akiben ez megvan, annak nincs mitől félnie. Mindehhez persze jól jön némi szorgalom, akarat és kitartás. Mindig tudatosan készültem a versenyekre és ugyanígy készülök mai napig az előadásokra. A kettő között alig van különbség.

A rosszul játszó focistákról szokták mondani, hogy fejben nem voltak ott, az biztos azt jelenti, hogy...

Ilyen nincs.

Nincs ilyen?

Nálam nincs, sokkal tudatosabb vagyok ennél. Módszeresen készülök minden feladatra, pontosan meghatározom, hogy az adott napon milyen feladat áll előttem, az elvégzéséhez miféle erőt kell mozgósítanom, és ehhez óriási fegyelemre van szükség. Ebbe egyébként egészen hétköznapi dolgok is beletartoznak. A feladatra készülve figyelek a táplálkozásomra, ügyelek arra, hogy kipihent legyek, nem fekszem le túl későn, sok folyadékot fogyasztok, sokat mozgok. Teljesen a feladat végrehajtásának szolgálatába kel állítanom a testemet, az idegrendszeremet. A mozgás rettenetesen fontos! Én például futok.

Amikor először vette szárnyára a világhír, sokakban, s így bennem is felöltött, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy átlagos operaénekesnő. Fiatal, vékony, csinos. Volt ebből baja?

Szinte csak az volt! Hamari Júlia, aki egy ideig a mesterem volt, azt mondta egyszer nekem, hogy "te vagy a piros sapkás veréb". Először nem értettem, aztán rájöttem, hogy olyan emberre mondják ezt, aki, ha akarja, ha nem, ha rosszat csinál, ha jót - mindenképpen észre veszik.

És természetes, hogy a piros sapkás verebet mindig kritizálják, megpróbálják őt valahogy elbizonytalanítani, mert neki ott van a piros sapka a fején, a többieknek pedig csak szürke ruhájuk van. Nem akarok megbántani senkit, de némelyik embernek el kell vállalnia, viselnie azt is, hogy több, mint az átlag, többet tud adni a környezetének, többre képes.

Én nem jártam Zeneakadémiára, nem szokványos utat jártam be. Előfordult, hogy ezért bántottak, mégis, így utólag hálás vagyok ezeknek az embereknek, mert ez ösztökélt engem arra, hogy újra és újra bizonyítsak, tanuljak, tanuljak...

És azt hiszem, végül csak megtanultam ezt a szakmát. Soha nem voltam az az ember, aki elfogadja, hogy a szokványos megoldások felé terelik, és azt hiszem, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idáig eljutottam.

Mit mondana, ha most önmagát kellene jellemeznie? Most kemény ember?

Sokkal lágyabb vagyok, mint valaha.

Lágyabb?

Igen.

Mit jelent ez pontosan? Megengedőbb??

Valahogy jobban merem vállalni az érzékenységemet, a sebezhetőségemet. Említettem már, hogy nem tartom magamat szokványos operaénekesnek. Sőt még csak annak sem, egyszerűen énekes vagyok, előadó, közvetítő, aki arra született, hogy adjon valamit az embereknek. És aki érzi magában ezt a képességet, feladatot, annak minden formát és eszközt meg kell ragadna annak érdekében, hogy célhoz érjen.

Úgy érzem, hogy énekesként kicsit beszorítottak engem egy jól meghatározható keretbe, és ezért is fordulok időnként más szerzők felé. Szeretem Leonard Bernstein már-már musicalbe hajló műveit, de kedvenceim közé tartozik az a lemez is, amelyet Wolf Péter és Sztevanovity Dusán írt nekem. Ezek a lehetőségek hozzásegítenek engem ahhoz, hogy jobban megnyíljak.

Furcsán hangozhat, de érzelmileg zárkózott típus voltam. Nehezen nyíltam meg, alig-alig engedtem bepillantást a lelkivilágomba, holott a művészet éppen arról szól, hogy teljesen vetkőzzünk le meztelenre, rakjuk ki a szívünket, a lelkünket, és mindegy, hogy belenyilaznak vagy megtaposnak minket, akkor is ezt kell tennünk, ez a kötelességünk. És ez mostanában nem ment könnyen nekem...

2008 különösen nehéz év volt számomra, a változás időszaka. Úgy érzem, hogy művészileg kicsit megrekedtem, és ha nem tudok kellően megnyílni, akkor kár ezt tovább csinálnom.Mi történt Önnel 2008-ban?

Egy csomó minden. Úgy éreztem, hogy nekem ez kevés. Egyik operaházból a másikba megyek, állandóan külföldre készülök, szinte minden nap bőröndből élek. Hiányzott Magyarország. Lehet, hogy ez patetikusan hangzik, de engem tényleg rettenetesen tud gyötörni a honvágy. Van egy olyan otthonom a Bakonyban, ami számomra a paradicsom, és az elmúlt években nagyon kevés időt tölthettem ott. Nyugtalanság vett rajtam erőt.

Ráadásul sajnos elváltam... Vagyis számtalan olyan dolog történt velem, ami elgondolkodásra késztetett. El kellett gondolkodnom a szakmámon, az életemen. És hála Istennek volt erőm egy segélykiáltásra, meghallották, hogy új élményekre van szükségem, új inspirációra, olyan új produkciókra, mint a West Side Story az Operett Színházban, aztán Kálmán Imre műve, a Bajadér, ami kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult - állítom, hogy nehezebb, mint akármelyik opera. Húsz éve vagyok a színpadon. Nagyon fiatalon kezdtem, és most úgy érzem, hogy új irányba kell fordulnom..

De zene ez is, az is, színpad, előadás ez is, az is. Hol itt az újdonság? Elég annyi, hogy nem kell bőröndből élni és állandóan repülőtereken átszállni?

Az a fontos, hogy másfajta dolgot csináltam. Zene ez is, de mégis nagyon más. Új környezetbe kerültem, más kollégák közé. A világot járó magányos farkas most egyszeriben csapatban játszik... És ettől végre újra meg tudtam nyílni, rengeteg új embert ismertem meg, barátságokat kötöttem, tényleg, társra találtam. Ez az új irány.

És hová teszik Önt a csapatban? Itt van Miklósa Erika, a világsztár, aki eljön közénk! Dob egyet a produkción! Vajon így gondolják?

Ez a viszony a kölcsönösségre épül. A Musical és az Operett Színház társulatának is szüksége volt egy újfajta hangra, arra, hogy valaki felfrissítse egy kicsit a munkájukat. Ez a változás szerintem őket is arra ösztönzi, hogy jobbak, többek legyenek, késztetést éreznek arra, hogy ők is nyitottak legyenek az új dolgokra.

És ettől most New Yorkban jobban fog énekelni?

Igen, biztosan.

Szokott gondolkodni a közönségéről? Elképzeli azt, hogy milyen emberek lehetnek és mit várnak magától?

Mindenütt más és más a közönség. Ha itthon egy koncert végén eléneklem az A csitári hegyek alatt című, Kodály Zoltán által írt népdal-feldolgozás, akkor a külföldi közönség óriási ovációval megtapsol, a magyar közönség viszont sírva akad. Ez egy lélektani kérdés, ami nekem nagyon fontos.

Szereti olvasni az Önről szóló kritikákat?

Egy ideje nem olvasok kritikát. Se jót, se rosszat.

Miért?

Mondhatnám azt, hogy nem érdekel, ami persze nem lenne igaz. De inkább nem teszem ki magam a fájdalomnak, hogy olyan emberek írnak rólam, a teljesítményemről, akik lényegében megkeseredettek és sikertelenek, és akiknek az a foglalkozásuk, hogy másokat bántó írásokat készítsenek.

És mikor hagyta abba a kritikaolvasást?

Nagyon régen, azt hiszem, 2000 körül.

Most mit érez igazi kihívásnak a művészetben? Mi az, amihez most még nem megy neki, mert még nincs kész, vagy úgy érzi, hogy még nincs itt az ideje? Van ilyen?

Van. Például Verdi Traviatájának Violetta szerepe.

Miért gondolja, hogy erre még nem készült fel?

Még sok mindent kell ahhoz átélnem és megérnem, hogy ezt a szerepet teljes bizonyossággal el tudjam játszani. Ehhez fizikailag és lelkileg is kell még egy-két év nekem.

Hogy érti azt, hogy fizikailag?

Egy énekes hangja érik, fejlődik. Nekem koloratúrszoprán hangom van, és Violetta áriájának elénekléséhez egy súlyosabb szoprán hangra van szükség. Ezzel a jelzővel nem a drámai szopránra célzok, de ez szerintem mindenképpen egy érettebb hangot kívánó szerep.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem foglalkozom vele. Tanulom a szerepet, csak még mindig gyakorolnom kell hozzá. És az is igaz, hogy egy-két évig még szeretném csinálni azt, amit most. Jó néhány nagy színházzal van szerződésem az Éj Királynőjére, sőt, filmet is készítünk az operából, és ez a munka aligha fér össze egy másik szerep megtanulásával.

Az énekes életének szakaszait a szerepek tagolják és aszerint is kell menedzselni?

Pontosan így van. Egyébként nekem ehhez mindig kellett szakmai segítség, tanács egy olyan kívülállótól, aki valamilyen módon biztosít engem arról, hogy jó irányba haladok. Nagyon sokáig, hat-hét évig mindent alárendeltem az Éj Királynő szerepének, mert úgy gondoltam, ebben a megváltozott operabusinessben valami unikálisat kell tudnom ahhoz, hogy a világ bármelyik operaházában felléphessek. Megtanultam egy olyan szerepet, amelyet csak kevesen tudnak a világon, és ezzel belépőt nyertem minden színházba, minden koncertterembe.

4

Ma kizárólagosan a marketingről szól az egész. Ez nem azt jelenti, hogy tehetségtelen emberek sora énekel, de sokszor bizony az őstehetséggel szemben azok érvényesülnek, akiknek jobb a menedzsmentje.

Jó, jó, de Miklósa Erika neve már egy önálló brand, minden marketinges olyan termékre vágyik, amelyet mindenhol megvesznek. Tehát ezzel Önnek nem kell foglalkoznia.

Igen, de ehhez kellett ez a szerep, és ezért hálás vagyok az Éj Királynőjének.

Egy többé-kevésbé értő fülű hallgató honnan tudja megállapítani, hogy egy jól menedzselt középszerű vagy egy őstehetség énekel?

Szerintem, ha képes maga mögött hagyni a világot, amiben él, és megpróbál teljese egészében a zenére koncentrálni, akkor a zsigerein keresztül érzi, hogy melyik előadás őszinte, és melyik mesterkélt.

Számít az őszinteség?

Az őszinteség, a nyíltság. Szerintem azt mindig meg lehet érezni, hogy valaki tiszta, őstehetség. Attól egyszerűen az embernek föláll a szőr a hátán. Én eléggé spirituálisan közelítem meg ezeket a dolgokat, tehát más dimenzióban, de szerintem csak így érdemes.

Azt azért szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint nagyon fontos az előadó személyisége. Az persze jelentős plusz, ha egy művész nagyon tud énekelni, nagyon jó színész, remek előadó, de a legfontosabb mégis a személyiség.

De honnan tudja ezt a néző, a hallgató, aki nem ül le egy hosszú beszélgetésre a művésszel? A szerepen átjön az, hogy milyen személyiség?

Nem feltétlenül, de az igazi művészek azért beépítik a saját személyiségüket is a munkájukba, ez lesz a védjegyük, ettől lesz valami Szalóki Ágis vagy Domingós vagy Janza Katás.

Azt mondta, hogy nem keményedik, hanem egyre lágyabb a személyisége. Pedig szavaiból inkább egy kemény ember képe rajzolódik ki.

Inkább céltudatosnak mondanám. A lágyságról pedig annyit, hogy ha valaki operaénekes, arról szinte el sem tudják képzelni, hogy megfogható, megérinthető. Azt gondolják, hogy ez valami isteni dolog.

Valahol persze valóban az, de én is ember vagyok, és igazából az ember a kudarcait és főleg a sikereit akkor tudja feldolgozni, ha vannak kézzelfogható dolgok az életében. Tehát nem istenként kezelik, nem idolként.

Aki ezt gondolja magáról, az nagyon magányos lesz. Ezért vállalok például abszolút civil dolgokat, amelyeknek semmi közük a művészethez. Vezetek egy civil egyesületet, van egy tornaklubom már hat éve, ami mind úgy csapódik le bennem, hogy végre nem mint művészt imádnak és istenítenek.

Semmi sztárallűrje nincs?

Szerintem nincs. Szerintem az a sztárallűröm, hogy nincs ilyesmim. Pedig állítólag néha kellene. Azt mondják, hogy akkor bizonyos helyzeteket jobban át lehet vészelni. De hát nincs - mert úgy érzem, hogy ez is csak a munkától venné el energiát.

Hogyan telik egy napja? Mikor ébred föl?

Korán.

Nagyon korán?

Nyáron korán, igen, nyáron van úgy, hogy hat, fél hét körül már kelek és indulok futni. Ez persze nem igazán jó, mert még akkor alszik a szervezet. Tehát igazából a délutáni időszak a legjobb a sportolásra. De akkor meg nagyon meleg van. Maximum egy órát szoktam futni, hiszen nem élsportolónak készülök, csak a kondíciómat és az egészségemet tartom karban.

A Bakonyban jó futni?

A legjobb, hiszen a természetben vagyok.

Fél hét, fél nyolc, nyolc.

Megetetem a kutyámat, reggeli, és indul a nap. Ha gyakorolnom kell, készülök valamire vagy tanulnom kell, akkor azt szeretem délelőtt csinálni, és ellentétben az összes énekessel, én reggel nagyon jól tudok énekelni. Aztán ebédet főzök, mert imádok főzni! Néha meghívom a szomszédasszonyomat vagy valaki mást., És vannak ugye civil tevékenységeim, az egyesület, amely nagyon sok helyi probléma megoldásában feladatot vállal. Ez javarészt ki is tölt a szabadidőmet..

És az emberek ezt akkor is csinálják, amikor Ön éppen New Yorkban van..

Igen. Internet van, tehát e-mailen tudunk értekezni, és a tornán is helyettesítenek. Ez a lényeg. Egyébként ebben ez a fontos! Az, hogy ez már nem Miklósa Erika személyéhez kötődik, hanem maguk töltik ki a maguk teremtette kereteket, mert nekik ez jó.

Ezek szerint beilleszkedett, szeretik?

Remélem. Én is szeretem őket. Aki meg nem, az meg...

És hol érezte magát legjobban a színpadon?

Ezt nehéz megmondani. Ha arra gondolok, hogy melyik volt a legprofesszionálisabb, akkor az New York-i Met, tehát ennél profibb színpadi munkát és felkészülési időszakot sehol nem éltem meg, viszont mindig a magyar színpadon a legizgalmasabb énekelni, itt a legnagyobb kihívás.

A közönség miatt, mert itthon van?

Igen közönség és a kollégák miatt.

A kollégák miatt? Miért?

Egy olyan művésznek, aki járja a világot, aki bizonyít Hegyeshalmon túl, abban itthon mindig kételkednek, valahogy mindig vizsgáztatni akarják. Ez mindig benne van a levegőben, mindig bizonyítani kell.

Mi az, ami belefér az ízlésébe meg a szeretetébe és mi az, ami nem fér bele? Talán még Zámbó Jimmyvel is énekelt egyszer együtt. Vagy ezt csak az interneten olvastam?

Így volt, és meg is kaptam érte a magamét, rendesen! De annyira jó volt a feladat, és azt kell mondanom, hogy szegény Zámbó Jimmy is felnőtt hozzá. Nem is tudtam volna elképzelni, hogy rajta kívül ki tudta volna még úgy elénekelni ezt a duettet. Ez Massenet Werther című operájából egy feldolgozás, amelyet Andrea Bocelli és Sarah Brightman is énekelt, és gyönyörű magyar szöveget írtak hozzá. Egyébként ez egy érdekes történet, kicsit bulvár, nem tudom, mennyire fér bele az InfoRádió profiljába...

Minden belefér.

Megkeresett a kiadó, hogy lenne ez a duett. Hú, ez gyönyörű, hát ezt ismerem, és magyarul, nagyon jó, természetes! És kivel? És így mondta a kiadó vezetője, hogy ööö, Zámbó Imre. Zámbó Imre? Hát ilyen énekest nem is ismerek, de ha engem választottak, akkor biztosan majd olyan partnert adnak mellém, aki el is tudja énekelni. És azért nem bírtam ki, csak rákérdeztem, hogy mégis ki az a Zámbó? Hol énekel? És mondták, hogy biztosan ismerem, ő a Jimmy. Jimmy? Jimmy? A Király? Hát, feleltem, ha el tudja énekelni és szépen jól tudunk együtt dolgozni, akkor semmi akadálya.

És szerintem egy csodálatos a duett, a mai napig óriási siker. Az emberek jelentős része csak ezt ismeri a munkásságomból, de ezt nagyon szereti, és ennél szinte nincs is fontosabb.