eur:
388.91
usd:
360.54
bux:
68388.12
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Navracsics Bajnainak: Ha nincsenek politikai ambíciói, miért van itt?

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint éllovasból sereghajtóvá vált Magyarország az MSZP és az SZDSZ kormányzása alatt. Mint mondta, ebben Bajnai Gordonnak is felelőssége van, hiába mondja, hogy nincsenek politikai ambíciói.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták nem mernek a választók elé állni, a mostani lépés egy bukott miniszterelnök időszakának meghosszabbítása. Mint mondta, az MSZP felé fordulva: "Ha a választók véleményt nyilvánítanának, önök már nem folytathatnák tevékenységüket. "

Navracsics számba vette, hogy mit hozott hét év szocialista kormányzása. A frakcióvezető szerint éllovasból sereghajtóvá vált Magyarország. Ezt három adattal kívánta alátámasztani: A gazdasági növekedés 2002-ben, a kormányzás átadásakor 4 százalék volt, az idei évre viszont 5 (egyesek szerint 7-8) százalékos hanyatlás várható.  Az államadósság 2002-ben a GDP 53 százaléka volt, most 73 százaléka. Az Orbán-kormány leköszönésekor a regisztrált álláskeresők száma 387 ezer volt, ma 563 ezer.

Navracsics úgy látja, két dologban egyetért mindenki: ez így nem mehet tovább, és kormányváltásra van szükség. A technikában azonban eltérés van az elképzelések között, mivel a kormány azt szeretné, hogy lehetőleg választópolgár a közelébe ne kerüljön a döntésnek.

Navracsics Bajnai felé fordulva mondta: "Önnek nincsenek politikai ambíciói. Kiváló, de akkor miért van itt?" A frakcióvezető szerint a politika a közügyek vitája, a közjóról szóló vita. Mint monda, az Országgyűlésben olyan emberek ülnek, akik a közjót akarják szolgálni. Megkérdezte Bajnaitól, hogy ha nincs politikai ambíciója, miért töltött el három évet a kormányban? Miért volt részese egy olyan politikának, ami megbukott?

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormányon belüli cserék az égvilágon semmilyen válságot nem oldanak meg, csak egy megoldás van: az új választások.

Fodor Gábornak nagy dilemma volt

Az SZDSZ elnöke szerint mind a konstruktív bizalmatlansági indítvány, mint az előrehozott választás mellett komoly érvek hozhatók fel, a legfontosabb azonban az időtényező, pártja ezért támogatja Bajnai kabinetjét.

Elmondta azt is: a jelölt eleget tesz elvárásaiknak, programja a Reformszövetség javaslatain alapul, a kulcspozíciókba szakértők kerülnek, és olyan miniszterelnök áll majd az élén, aki bizalmat ébreszthet az országgal szemben.

Az előrehozott választás követelői

A kereszténydemokrata Semjén Zsolt is azt mondta, hogy az előrehozott választás lenne a megoldás, szerinte a nép is ezt akarja, amelynek hangja behallatszik a Parlamentbe - a konstruktív bizalmatlansági indítvány megvitatásával egy időben tüntetők gyűltek az Országház épülete elé. A politikus a tüntetők petícióját olvasta fel, amelyben a többi mellett az szerepelt: "ne ültessenek a nyakunkba Bajnai Gordonokat, a nép bizalmát elvesztő politikusok ne alakítsanak új kormányt". Hozzátette: a szocialisták és a szabad demokraták cselekedete illegitim, hiszen ami zajlik, az nem konstruktív, hanem destruktív. Célja, hogy kijátssza a köztársasági elnököt és a népet.

Harrach Péter, szintén kereszténydemokrata politikus szerint Gyurcsány Ferenc ott rontotta el, hogy nem volt elég alázatos, ellenfelei megsemmisítésére törekedett és manipulálni akarta a választókat. Az egyébként tehetséges ember akiből államférfi is lehetett volna, csak a látszatra adott, és víziója sem volt az ország jövőjéről. Olyan ötletelő ember volt, a végre nem hajtott ötletek, a meg nem valósult programok embere. Harrach Péter kifogásolta Bajnai Gordon programjában, hogy az érzéketlen az emberek sorsa iránt.

Herényi Károly MDF-es politikus azt kifogásolta, hogy a válságkezeléssel egy időben nem indulnak meg azok a strukturális reformok, amelyek az ország felemelkedéséhez kellenek. A politikus szintén azt kérte, hogy egy néhány hónapos válságkezelés után egy előrehozott választás oldja fel a bizalmi válságot.

A szocialisták sem büszkék

Az MSZP bízik abban, hogy az ellenzéknek lesz olyan része, amely legalább megnézi az új kormány javaslatait, mielőtt igent vagy nemet mond rájuk - mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető. A politikus azt mondta: az elmúlt hétre a szocialisták sem büszkék, de nem lehetnek rá büszkék azok sem, akik szó nélkül hagyták a szóba jött és szóba sem jött miniszterelnök-jelöltek meghurcolását, családjuk lakásuk fenyegetését, "képük sárga csillag közepén való megjelentetését".

Lendvai Ildikó - bár nem nevezte meg - élesen bírálta a Fideszt és a KDNP-t, amiért nem emelték fel szavukat mindez ellen. Emlékeztetett arra, hogy volt idő, amikor ez a norma minden parlamenti párt számára evidencia volt, és amikor senki nem akart előre elhatárolódni egy kormány még nem ismert programjától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×