Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Állami támogatást kaptak a lemondott államtitkár cégei

Ismét az Egészségügyi Minisztérium nemrég lemondott államtitkárának érdekeltségébe tartozó cégek kaptak állami támogatást az egészségügyi tárcától. Az ügy pikantériája, hogy Kovács Attila a volt munkahelyére megy vissza dolgozni.

Az Europ-Med Kft. kapta a legmagasabb összegű támogatást az önálló járóbeteg-szakrendelők közül az egészségbiztosítási kasszában megtakarított és a gyógyító intézmények között szétosztott pénzből. Az Egészségügyi Minisztérium honlapján megjelent táblázatból kiderül: a budaörsi szakrendelőt működtető, a volt államtitkár, Kovács Attila érdekeltségébe tartozó cég 9,3 millió forintot kapott. A másik Kovács Attila-érdekeltségű szakrendelő, a Men for Care Kft. is kapott támogatást: 3,5 millió forintot.

Az egészségbiztosítási kasszában 25 milliárd forintos maradvány keletkezett, ebből "első körben" 10 milliárdot - 130 milliót az önálló szakrendelőknek és 9,87 milliárdot a fekvőbeteg-ellátóknak - osztanak ki.

Kovács cégei mindig jól járnak

Nem ez az első eset, hogy Kovács Attila volt cégei jól jártak. Idén nyáron az egynapos orvosi beavatkozásokkal összefüggő pályázati nyertesek névsorából tűnt ki, hogy a tender győztesei között a Horváth Ágnes miniszter által korábban igazgatott veresegyházi Misszió Egészségközpont és a szaktárca most leköszönt államtitkára, Kovács Attila nevével fémjelzett két kft. egyaránt szerepel.

A minisztérium szerint az egynapos ellátás szélesebb körű elterjesztését célzó tenderen olyan intézmények élveztek elsőbbséget, ahol az átszervezések miatt megszűnt az aktív sebészeti részleg - a nyertesek között viszont csak elvétve lehetett ilyet találni.

Ráadásul a többletkapacitásokat javarészt olyan magántársaságoknak ítélték oda, amelyekben aktív sebészeti részleg sosem volt. A szaktárca akkor nem kommentálta azon információkat, hogy a pályázat győzteseinek élmezőnyében lévők között van a két minisztériumi vezető korábbi munkahelye, mint ahogy arra sem reagáltak, hogy ők éves szinten átlagosan 5-5 ezerrel növelhetik a kapacitásukat.

Veresegyház, a bázis

Az Egészségügyi Minisztériumnál nemcsak a vezetők volt cégei nyertek, de veresegyházi Misszió Egészségközpont is jó bázisnak mutatkozott - már ami a személyi állományát illeti. Ezt vezette Horváth Ágnes, akiből miniszter lett, Kovács Attilából államtitkár, a központ korábbi vezetőjéből, Matejka Zsuzsából pedig miniszteri kabinetfőnök.

Somody Imre testvére, Gertrúd az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgató-helyettesi székébe került, Kincses Gyula az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet élére, Király Gyula az OEP második embere lett. Kuntár Ágnes kabinetszakértő, Gulyás Antal pedig a mentőszolgálat után a Svábhegyi Gyermekkórház felszámolásáért felelt miniszteri megbízottként.

A modell megbukott

Az Állami Számvevőszék 2005 tavaszán nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint megbukott az 1999-ben elindított irányított betegellátási modell, amelyet a veresegyházi Misszió Egészségközpont is követett, s így abban aktív szerepet játszottak az egészségügyi tárca jelenlegi vezetői. A kísérlet elindítása előtt ugyanis nem fogalmazták meg a szakmai célokat. Az ÁSZ szerint problémás volt az is, hogy az egészségügyi rendszer reformját a modell kiterjesztésével próbálták megvalósítani.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×