A remények hosszú távon fognak valóra válni, a csatlakozás előnyeit nem lehet azonnal érezni, ahhoz, hogy az uniós tagság a magyar életszínvonalra, gazdaságra hatással legyen, időre van szükség.

Évekre, de ha a makrogazdasági szempontból teszi fel a kérdést, azt mondom, azonnali eredmények is vannak. Például az, hogy bár kátyúba került a magyar gazdaságpolitika, hatalmas a külső és belső deficit, a forint mégis erős tudott maradni, nem roppant össze. Ennek az az oka, hogy a befektetők, a piaci szereplők is pontosan tudják, Magyarország, az Európai Unió tagjaként, nem engedheti meg magának, hogy ne igazítsa ki a költségvetést.

A legfrissebb makrogazdasági adatok szerint Magyarország az uniós tagállamok utolsóinak egyike.

Igen, az. A gazdaságpolitikai hibák kijavítása ugyanis azzal jár, hogy a gazdasági fejlődés egy-két évre lelassul. Ez az ára annak, hogy rossz gazdaságpolitikát folytattak, ezt fizeti most meg az ország. Az uniós tagság előnye, hogy még egyszer nem követhetnek el hasonló hibákat. Magyarország kényszerpályán van, ha másért nem, ezért jó gazdaságpolitikát kell folytatnia. Tulajdonképpen az EU rákényszeríti arra, hogy jó döntéseket hozzon.

Magyarország már a 2004-es uniós csatlakozás előtt is, de azóta is hozzájutott uniós forrásokhoz, a fejlesztési pénzek azonban 2007 elejétől hívhatók le. Mikor fogja élvezni a gazdaság ennek előnyeit?

Legalább két-három éves átmeneti időszakra szükség van, hiszen ezek nem adományok, hanem beruházási források, ezek megvalósulása esetén válnak az eredmények mindenki számára érzékelhetővé.

Az Európai Unióban 2002. január elseje óta az euró a hivatalos fizetőeszköz. Mit hozott a közös valuta a tagállamoknak?

A legfontosabb eredmény az, hogy szinte eltűnt az infláció Európában.

Ezt hogy érti?

Az átlagos fogyasztási árszínvonal-növekedés körülbelül 2 százalék, ami egyenlő az árstabilitással. Az euró bevezetése előtt, a 90-es évek közepén, a mostani euró-zónában 5-6 százalék volt az átlagos infláció.A szkeptikusok tíz-tizenöt évet adtak az eurónak, de most, hogy öt éve működik a rendszer, mivel cáfolna rá a kétkedőkre?

A tények önmagukért beszélnek. A közös valuta bevezetését sokan kétkedve fogadták, először azt mondták, lehetetlen közös monetáris politikát folytatni, később, 1997-98-ban, amikor látták, hogy létrejön az Európai Központi Bank, és lesz euró, azt mondták, hét-nyolc év múlva szétrobban a rendszer. Nem lett igazuk, nem így történt.

Valóban, de rendre felmerül, hogy vissza kellene állítani a nemzeti valutákat, például Olaszországban, Németországban hallani ilyen hangokat.

Nem, a németek ezt soha nem mondták. És az olaszoknál is csak Berlusconi politizált ezzel.

Nem veszélyeztetik a kritikusok az euró létét?

Nem, az euró-zónát elhagyni ugyanis öngyilkosság lenne. Ha például Olaszország ma úgy döntene, hogy ismét a lírát tekinti nemzeti valutának, vagyis kilépne az euró-övezetből, akkor az azt is jelentené, hogy az államadósságát nem a mostani 4-4.5 százalékos kamattal, hanem annak duplájával kellene visszafizetnie. Ezt józan politikus nem kívánhatja.

Magyarországon három éve folyamatosan tologatjuk az euró-övezethez csatlakozás időpontját. Az előző szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter 2004-ben László Csaba pénzügyminiszterrel és Járai Zsigmond jegybankelnökkel azt jelentette be, hogy Magyarországon 2008-tól euróval fizetünk, aztán kiderült, hogy ez nem fog menni. Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök hosszú időn át nem beszélt időpontról, legutóbb mégis előállt egy dátummal, azt mondta, valamikor 2010 és 2014 között térhetünk át a közös fizetőeszközre. Mennyit ártott Magyarországnak az, hogy többször módosította az euróval kapcsolatos álláspontját?

Nem tett jót a magyar gazdaságpolitika hitelességének. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az euró bevezetése nem lehetőség, hanem kötelesség, azok az államok, amelyek tagjai lettek a közösségnek, vállalták, hogy áttérnek az euróra. Ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb valahogy Magyarország is tagja lesz az euró-zónának. S nemcsak a tagság fontos, hanem az is, hogy a közös valuta bevezetésének vannak feltételei, amelyek megvalósítása keretek közé szorítja a gazdaságpolitikát.

Mit gondol, a külföldi befektetők bíznak a magyar gazdaságban, abban, hogy képes lesz egyensúlyt teremteni a politika?

Érdekes, hogy a legnehezebb hónapokban sem roppant meg ez a bizalom, bár én féltem ettől, s ez az Európai Uniónak, illetve a tagságnak köszönhető. Tudják ugyanis a befektetők, hogy egy tagállamnak ki kell javítania a hibákat, anélkül nem lehet működtetni egy uniós gazdaságot. Hasonló kiigazítások megtörténtek más országokban is.Jelenleg 9,2 százalékos az államháztartási hiány, ez a legmagasabb az Európai Unióban. A második legrosszabb adattal Olaszország "büszkélkedhet", ott 4,4 százalékos hiány. Az infláció Magyarországon megközelíti a 7 százalékot, és még sorolhatnám a kedvezőtlen adatokat. Azt szokták mondani, innen szép győzni, de lehet?

Az inflációt valószínűleg sikerül csökkenteni, és az államháztartást is egyensúlyba lehet hozni. Nagyon fontos azonban, hogy ne csupán a rövid távú érdekeket szolgáló gazdaságpolitikai döntések szülessenek, hanem olyan stratégiát folytasson a politika, ami hosszú távon biztosítja a fejlődést. Ez egy régi magyar probléma, megszorítások voltak már, és sikeresek is voltak a múltban, de ez ma már kevés. A deficitet gerjesztő kiadásokat meg kell fékezni, különben újratermelődik a hiány. Hogy ez fog-e sikerülni vagy sem, azt nem tudom, de remélem.

Korábban, a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában arról beszélt, hogy a magyar államháztartás egyensúlyának megteremtését nem szabad általános kiadáscsökkentéssel kezdeni. Úgy fogalmazott, hogy három nagy problémacsoportot kell kezelni. Meg kell reformálni a nagy ellátórendszereket, az egészségügyet, az oktatást, a társadalombiztosítást vagy a nyugdíjrendszert, csökkenteni kell a közigazgatásban dolgozók számát, illetve át kell alakítani az adórendszert. Mindez megkezdődött az elmúlt háromnegyed évben. Jó úton jár a magyar gazdaságpolitika?

Erről nem merek érdemben véleményt mondani, mert nem ismerem pontosan a részleteket. Kívülről ezt nagyon nehéz megítélni. Remélem, hogy az, amiről beszéltem, a tartós fejlődést biztosító reformok szükségessége, már benne van a köztudatban.

Eddig a legnagyobb változások az egészségügyben történtek. A pénzügyi vezetés szerint 17 év után először egyensúlyban van a gyógyszerkassza kiadási és bevételi oldala.

Általánosságban erről nem tudok beszélni, a részleteket pedig nem ismerem.

Az adórendszerben vélhetően nem lesz változás a következő években, tehát az adóreform ebben a ciklusban elmarad. A kormányzó MSZP és SZDSZ azt mondja, ha csökkentik az egyik adót, a másikat fel kell emelni.

Rövid távon valószínűleg igazuk van, de hosszabb távon nincs. Ha ugyanis az adóterhek túlságosan magasak, az nem hat serkentőleg a gazdaságra, épp ellenkezőleg.

Nem túlságosan hosszú idő két-három év?

Nagy kérdés a gazdaságpolitikában, hogyan javíthatók ki a múlt hibái anélkül, hogy a kiigazítások teljesen megbénítanák a gazdaságot. A magyar adófizetők számára kiutat kell mutatni, s azt hihetően kell képviseln. Talán hamarabb is csökkenthetők lesznek azok az adók, amelyek bénítóan hatnak a gazdasági fejlődésre.

4

Az jelent majd némi előnyt a számukra. Biztonságot jelent az embereknek, a beruházóknak, megszűnik az árfolyam problémája.

Nemcsak Szlovákia, hanem akár Bulgária is előbb csatlakozhat az euró-övezethez, mint Magyarország. Mit gondol, a két új tagállamnak, Romániának és Bulgáriának reális esélye van erre?

Nem hiszem. De nem a verseny a lényeges az államok között, hanem az, hogy egy olyan nyitott gazdaság, mint a magyar, sokkal nagyobb biztonságban lenne az euró-zónában.

A magyar miniszterelnök gyakran azzal érvel, hogy bár Szlovákia jobban áll a felkészülésben, de nézzük meg milyen áron! A szlovák, a bolgár vagy a román életszínvonal elmarad a magyartól. Mit tart kedvezőbb stratégiának, ha az euró bevezetése húzza a gazdaságot és az életszínvonalat, vagy ha magasabb életszínvonal esetén vezetik be a közös fizetőeszközt?

Ez a kérdés sok problémára rávilágít: valóban felelőtlenség egy olyan államban bevezetni az eurót, amelyben az életszínvonal messze elmarad a euró-zóna átlagától, a kérdés azonban az, hogy elkezdődött-e a folyamat, amely közelíti egymáshoz a tagállamok életszínvonalát. Írország erre is jó példa, a 90-es évek közepén az ír átlagjövedelem az európai 70 százaléka volt, most 120 százaléka. A hátrányokból tehát előnyök is lehetnek, s változhatnak a szerepek.

Mit gondol, miért van szüksége az euróra, az átlagembernek miért lesz ez jó? Nem jó nekünk egy ideig még a forint, ami most egyébként elég erős, alig 250 forintot kell adni egy euróért?

Ha a forint értéke rögződne, akkor az is egy lehetőség lenne, de annak az esélye, hogy a forint árfolyama éveken át stabil maradjon, igen csekély. Csak azt tudom mondani, hogy az euró-zónához csatlakozó gazdaságok sokkal nagyobb biztonságban vannak, mint az azon kívül maradók.

Mit hozhat a közös fizetőeszköz a mindennapokban?

Ez elég egyszerű dolog, ha az elszámolás euróban történik, az emberek össze tudják hasonlítani az árakat, azt, hogy hol, mi olcsóbb. Amikor Frankfurtban dolgoztam, ingáztam Belgium és Frankfurt között, egyszer Frankfurtban, egyszer pedig Belgiumban vettem meg a repülőjegyet és volt különbség az árban. Amióta euró van, az ember sokkal könnyebben átlátja, ha becsapják a kereskedők.

Az aggodalmaskodók azt szokták mondani, hogy drágulást hoz a közös valuta bevezetése. Egyetért ezzel?

A múltban drágulást hozott. Valóban megtörtént az, hogy amikor eltűntek a nemzeti fizetőeszközök, a kereskedők kihasználták a helyzetet, és felfelé kerekítették az árakat. Az inflációs adatokhoz képest ez 1,5-1,7 százalékos plusz drágulást jelentett. Olaszországban például duplájára emelkedett a presszókávé ára, de szerencsére ez a fogyasztói kosárban meglehetősen apró tétel, az olaszok nemcsak eszpresszón élnek.