2006. február 21. 13:14 Öt magyar együttes harcolhat az európai kupákért Elkészült a női kézilabda KEK és az EHF Kupa negyeddöntőjének párosítása: mindkét kupában legyőzhető ellenfeleket kaptak a magyar együttesek.
2006. február 21. 13:05 Egyre több az új fertőző betegség Példátlan gyorsasággal jelennek meg az újabb és újabb fertőző betegségek a világban - hangzott el egy vezető amerikai tudományos konferencián. Tudósok szerint évente egy újabb kórokozót azonosítanak, ami komoly feladat elé állítja a szakembereket és a kormányokat.
2006. február 21. 13:01 Az OTP 100 millió sms küldésére készül Elérte az egymilliót azoknak az ügyfeleknek a száma, akik igénybe veszik az OTP direkt szolgáltatásait - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. 2005-ben 30-40 százalékkal emelkedett a szolgáltatást használók köre, a bank idén 25 százalékos bővülésre számít.
2006. február 21. 12:46 Négy és fél éves csúcson az európai részvények Négy és fél éves csúcson nyitottak ma az európai részvények. Az emelkedést a német E.On közműcég a spanyol Endesára tett 29 milliárd eurós vételi ajánlata, és a Tokiói tőzsdeindex 3 százalékos emelkedése hajtotta.
2006. február 21. 12:39 Remivel folytatta Lékó Két siker után a harmadik fordulóban remizett Lékó Péter a linaresi nemzetközi sakktornán: a magyar nagymester a sötét bábukat vezetve az orosz Szvidlerrel egyezett meg döntetlenben.
2006. február 21. 12:35 Koponyát találtak a kisteleki erdőben Emberi koponyát találtak Csongrád megyében, a Kistelek külterületéhez tartozó Papfenyves nevű erdős területen.
2006. február 21. 12:18 Enyhülhetnek az euró bevezetésének feltételei Előfordulhat, hogy 2008-ig enyhülnek az euró bevezetésének feltételei - mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. Bod Péter Ákos szerint ebben az esetben is csak körülbelül 40 százalék az esélye annak, hogy 2010-re az euró lesz a fizetőeszköz Magyarországon is.
2006. február 21. 12:10 Rekordösszegű kártérítést kér a Papa Huszonhárom millió forintra perli a magyar államot Sándor István. A Papa néven ismertté vált egykori fedett nyomozó azután indított eljárást az állam ellen, mert a Legfelsőbb Bíróság tavaly bűncselekmény hiányában felmentette a vádak alól. A törvény lehetőséget ad arra, hogy az előzetes letartóztatásban töltött idő miatt az érintett kártalanítást kérjen.
2006. február 21. 12:01 Torkos csütörtökön féláron ehet Szeretne féláron ebédelni, vagy vacsorázni? Március 2-án, "torkos" csütörtökön az ország több mint 400 éttermében megteheti. Ezzel az akcióval kezdődik Magyarországon a bor és gasztronómia éve, a "nagy ízutazás".
2006. február 21. 11:52 Kitörés előtt a nagy cipőháború Büntetővámot vetne ki a kínai és vietnámi bőrcipőkre az Európai Bizottság április 7-étől. A bizottság szerint Peking és Hanoi számos módon támogatja, és ezzel más országok cipőgyártóival szemben előnybe hozza saját cégeit.
2006. február 21. 11:31 Irán nem tárgyal tovább Irán nem tárgyal tovább nukleáris programjáról Nagy-Britanniával, Németországgal és Franciaországgal. Teheráni közlés szerint más európai országokkal azonban hajlandóak tovább egyeztetni, de neveket nem említettek.
2006. február 21. 11:27 Négy mázsa romlott hús Hatvanban Négyszáz kilogramm szlovák eredetű, romlott sertéshúst találtak a rendőrök Hatvanban.
2006. február 21. 11:23 Újabb családokat kellett kiköltöztetni Eddig 48 embert kellett kiköltöztetni a belvíz miatt veszélyessé vált épületekből - mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2006. február 21. 11:19 Szlovákiát is elérte a madárinfluenza Szlovákiát is elérte a madárinfluenza. Eddig két gyanús esetet jegyeztek fel. Hogy az emberre is veszélyes változatot hordozták-e az elhullott, csak néhány nap múlva derül ki.
2006. február 21. 10:53 Megújul a 4-es metró leendő állomásainak környéke Készülnek a felszíni rendezési tervek a 4-es metró hat állomásához. A cél: használhatóbb, élhetőbb, zöldebb belvárosi területek kialakítása. A terek rendezését várhatóan jövőre kezdik meg.
2006. február 21. 10:39 Kiégett egy kamion az M1-esen Kiégett egy kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat eloltaniuk.
2006. február 21. 10:36 Holnap itthon lehetnek a sárospataki kötetek Az orosz kulturális örökségi és tömegkommunikációs felügyelet még ma kiadja az engedélyt a sárospataki református kollégiumi kötetek kivitelére, amelyek így akár már holnap visszakerülhetnek Magyarországra - jelezte a moszkvai hivatal helyettes vezetője.
2006. február 21. 10:33 Több ezren nem tartják be az óvintézkedéseket Szerbiában eddig nem találtak madárinfluenza-vírust. A 46 ezer madártetemből azonban csak 2 ezret ellenőriztek. A határon minden járművet fertőtlenítenek, a 2-9 eurós költség az autótulajdonost terheli.
2006. február 21. 10:13 Történelmi expedíció az Északi-sarkra A sarkkutatás történetének egyik legmegerőltetőbb expedíciójára vállalkozott egy brit sarkkutató. Jim McNeill a négy Északi-sarkpontból hármat szeretne végigjárni: a mágneses Északi-sarkot, a földrajzi Északi-sarkot és a Jeges-teger közepét, azt a pontot, amely a legtávolabb esik a szárazföldtől. Ez utóbbit még senkinek sem sikerült gyalog elérnie.
2006. február 21. 09:52 Hivatalos eredmény: Magyarországon a H5N1 A hivatalos brit vizsgálatok megerősítették, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusa fertőzte meg azt a három hattyút, amelynek tetemét a múlt héten találták meg Magyarországon. Ezt Batiz András kormányszóvivő tudatta közleményben.
2006. február 21. 09:34 Közös gyermekfelügyeletet akarnak az elvált apák Szombat óta gyalogol egy férfi Hódmezővásárhelyről Budapestre. Így demonstrál az elvált apák jogaiért és saját kislánya felnevelésének lehetőségéért. Jelenleg mindössze a gyermekek 10-15 százalékát helyezik el az apánál a válás után.
2006. február 21. 09:31 Öt embert sodort el a lavina Három német síelő vesztette életét, amikor lavina sodorta el őket Kelet-Svájcban.
2006. február 21. 08:55 Veszteséges a dialízis-kezelés, bezárnak több központot Veszteségesen működnek a hazai vesebetegek ellátásában életfontosságú dialízisközpontok, ezért a több mint 2.000 hazai beteget, a rászorulók közel felét ellátó Fresenius Medical Care Kft. német tulajdonosa több központ bezárását fontolgatja. A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen már szinte bizonyos, hogy bezár a dialízisközpont - mondta el az InfoRádiónak a cég ügyvezető igazgatója.
2006. február 21. 08:50 Apagyilkosság Bánkon A rendőrség szerint apagyilkosság történt Bánkon. A hatóság egy 35 éves fiatalembert gyanúsít azzal, hogy meggyilkolta édesapját.
2006. február 21. 08:04 Mégsem a magyar válogatott avatja a Wembley-t Nemcsak az FA kupa döntőjét, de a magyar válogatott május végi nagy-britanniai meccsét is új helyszínre kellett költöztetni, mert az új Wembley stadion nem készül el idejében. Az angol nemzeti tizenegy a magyar válogatottal avatta volna fel az új stadiont, amelynek elődjében elsőként a magyaroknak sikerült megverniük az angolokat 1953-ban.
2006. február 21. 07:58 Visszatérhetnek Olaszországba a csempészett ókori műtárgyak New York egyik leghíresebb múzeuma több ókori tárgyat is visszaszolgáltat Olaszországnak. Az olasz hatóságok szerint ugyanis a műkincseket illegálisan vitték ki az országból.
2006. február 21. 07:55 Kitörésre készül a Mayon-vulkán A Fülöp-szigeteken készültséget rendeltek el az ország középső részén fekvő Mayon-vulkán környékén, mert a tűzhányó az aktivitás újabb jeleit mutatja.
2006. február 21. 07:49 Bringát kapott Fidel Castro Kerékpárt ajándékozott a kubai elnöknek Eddy Merckx, a belgák ötszörös Tour de France-győztese.
2006. február 21. 07:43 Pokolgépes merénylet Bagdadban Bagdadban egy rendőr meghalt, hárman súlyosan megsebesültek egy pokolgépes merényletben.
2006. február 21. 07:40 Ismét tárgyalóasztalhoz ül a két Korea Két év után felújítják a két Korea közötti katonai tárgyalásokat - jelentette be a szöuli védelmi minisztérium.
2006. február 21. 07:38 H5N1-es vírus egy honkongi szarkában Hongkongban a madárinfluenza H5N1-es vírusát mutatták ki az egészségügyi hatóságok egy elhullott szarkában.
2006. február 21. 07:37 Irakban egyeztet a brit külügyminiszter A decemberi iraki választások utáni helyzetről tárgyal Bagdadban a brit külügyminiszter.
2006. február 21. 07:35 Még lehet pályázni a munkahelyteremtő támogatásra Február 28-áig adhatják be pályázataikat a vállalkozások új munkahelyek létesítésére.
2006. február 21. 07:32 Nő a magyar gázfüggőség Magyarországon az évtized végére várhatóan több mint felére esik vissza a földgáz kitermelése és ezzel nő az importfüggőség - mondta az Energia Központ Kht. ügyvezető igazgatója egy budapesti tanácskozáson.
2006. február 21. 07:29 Az izraeli szankciókat bírálta az ENSZ főmegbizottja Bírálta a palesztinok elleni legutóbbi izraeli szankciókat az ENSZ közel-keleti főmegbízottja.