2006. július 6. 20:52 Mentőautó balesete Három ember súlyosan megsérült, amikor egy mentőautó és egy személygépkocsi ütközött össze a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2006. július 6. 20:49 Naponta negyvenezer utast érinthet a légiirányítók sztrájkja A légiirányítók vasárnap 14 órától tervezett sztrájkja miatt naponta több mint 400 járatot törölhetnek a Ferihegyi repülőtéren. A munkabeszüntetés akár 40 ezer utast érinthet, és kétezer átrepülő gépnek kell más útvonalat választania.
2006. július 6. 20:42 Európa jobboldala nagyítóval figyeli a szlovák kormányt Az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, az európai néppárti frakció úgy döntött, hogy ellenőrző csoportot hoz létre Szlovákia ügyében, hogy folyamatosan nyomon követhesse a politikai helyzet változását. A döntést azzal indokolták, hogy a kormánykoalícióba bekerült egy szélsőséges párt.
2006. július 6. 20:03 Megérkezett a Discovery Átszálltak a Discovery amerikai űrrepülőgép asztronautái a Nemzetközi Űrállomásra.
2006. július 6. 20:01 Madárinfluenzában halt meg egy kislány Indonéziában egy hároméves kislány halálát okozta a madárinfluenza vírusának H5N1-es változata - közölte a jakartai egészségügyi tárca. A kislány a madárinfluenza 42. halálos áldozata a délkelet-ázsiai országban.
2006. július 6. 18:52 Súlyos baleset Bükkábránynál Egy ember meghalt, hét megsérült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrány térségében, amikor egy mikrobusz és egy személyautó ütközött frontálisan a 3-as számú főúton.
2006. július 6. 18:43 Egyszerűbb lett a cégalapítás Már elektronikus úton is be lehet nyújtani a cégalapításhoz szükséges dokumentumokat a cégbírósághoz. Az erről szóló törvény július 1-jén lépett hatályba.
2006. július 6. 18:34 Bulgáriában az OTP bankja a legjobb A DSK Bank, az OTP Bank bulgáriai érdekeltsége ismét elnyerte Az év bankja elismerést a balkáni országban.
2006. július 6. 18:02 Karsai kibékült Bajnaival Karsai József szocialista országgyűlési képviselő és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos közös nyilatkozatban tudatta, hogy tisztázták a kettőjük közötti konfliktust.
2006. július 6. 17:44 Százmillió forintos bírság a Tescónak A Gazdasági Versenyhivatal ismét megbírságolta a Tescót, ezúttal 100 millió forintra. Hat év alatt 9. alkalommal büntették meg az áruházláncot, ismét a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartás miatt.
2006. július 6. 17:34 Lovon vagy csónakkal Szlovákiába Hétvégétől akár ellenőrzés nélkül, lovon vagy csónakkal is ellátogathatunk Szlovákiába. Szombaton 45 határátkelő pont nyílik, főleg a turisztikai nevezetességek közelében. Még az is lehet, hogy határőrt sem látunk út közben.
2006. július 6. 17:31 Csökkent a kormánypártok támogatottsága Csökkent a májusban mérthez képest a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Tárki Rt. közös kutatása szerint.
2006. július 6. 17:21 Újabb próbálkozás az ÁSZ-alelnökök választására Az Állami Számvevőszéknek 2001. óta nincsenek alelnökei. Az Országgyűlés kormánypárti és ellenzéki politikusai ugyanis nem tudtak megegyezni a jelöltekről. Az új parlament most ismét felállított egy jelölőbizottságot.
2006. július 6. 17:06 Titkos ügynököket vádolnak az emberrablással Négy amerikai tikos ügynököt keresnek az olasz hatóságok, miután letartóztatták saját titkosszolgálatuk két tagját. Az akció egy, a CIA állítólagos részvételével történt emberrablás miatt történt. 2003-ban ugyanis eltűnt Milánóból egy egyiptomi imám, akit a gyanú szerint az amerikaiak raboltak el olasz földről.
2006. július 6. 17:03 Itt van a budapesti polgármesterjelöltek listája! Miután a főpolgármester-jelölti viták lezárultak, megkezdődött és jelenleg is tart a birkózás a kerületi polgármesterjelölti címekért a pártok budapesti szervezeteinél. A jelöltek többségéről már megegyezés született, de még sok a bizonytalanság.
2006. július 6. 16:44 Demszky egyedül is dönthet A fővárosi Fidesz-frakció szerint a város vezetése szabálytalanul próbál stratégiai részvényeket eladni, hogy a költségvetés lyukait betömje. Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes elmondta: attól tartanak, hogy a választás után szembesülnek csak Budapest valós anyagi helyzetével, addigra pedig már felborulhat a város büdzséje.
2006. július 6. 16:39 Mennyit keres egy légiirányító? A ferihegyi légiirányítók vasárnap délután sztrájkba lépnek, amennyiben nem teljesítik azt a követelésüket, hogy bérüket több mint duplájára emeljék, amelyet egyébként törvény rögzít. De mennyit is keres egy légiirányító?
2006. július 6. 16:22 "Észak-Korea elszámolta magát" Észak-Korea elszámolta magát a világ reakcióját illetően - vélekedett az InfoRádióban Paul Beaver fegyverzet szakértő, a Jane's Defence Weekly című lap volt munkatársa, a Beaver Westminster biztonságpolitikai tanácsadó cég vezetője.
2006. július 6. 16:21 Tíz jelölt a világbajnokság aranylabdájára - képgaléria A németországi világbajnokság szervezőbizottsága nyilvánosságra hozta annak a tíz játékosnak a nevét, akiknek esélyük van a világbajnokság legjobb játékosának járó aranylabdára.
2006. július 6. 15:54 Gránátokat találtak Budán, 30 embert kiköltöztettek Budapest külterületén semmisítették meg az I. kerületben talált robbanószereket.
2006. július 6. 15:50 A külföldiek nem indulnak a kisebb értékű pályázatokon A metró- és autópálya-építések miatt az idei első fél évben 840 milliárd forintra nőtt a közbeszerzések értéke, szemben a tavaly első félévi 500 milliárd forinttal - mondta az InfoRádióban Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke.
2006. július 6. 15:48 Az Év Pincészete és a magyar bor Az Év Pincészete díjat idén a Garamvári Pincészet nyerte el, amely a Balaton déli partján mintegy 70 hektáron foglalkozik szőlővel. Garamvári Vencel tulajdonos az InfoRádiónak a díjról, illetve amerikai és kínai tapasztalatairól is beszélt. A díjat adományozó Magyar Bor Akadémia elnöke a minőségi borok előretörését emelte ki.
2006. július 6. 15:46 Teknősök Budapest közepén A 200 éves Orczy-kert rehabilitációjáról írt alá megállapodást a Józsefvárosi Kulturális Központ, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara és a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola.
2006. július 6. 15:44 Csirke-projekt Szemlélet- és stratégiaváltást sürget az ágazatban a Baromfi Termék Tanács újonnan megválasztott elnöke.
2006. július 6. 15:30 A szlovák hatóságok azért sem hagyják békén a magyar tanárokat Szlovákiában folytatódik a szabálysértési eljárás az ellen a három magyar állampolgár ellen, akiket a szlovák rendőrség májusban tiltott idegenvezetés gyanúja miatt állított elő. A tanárok a magyar királyok koronázásának helyszínén, a Szent Márton-székesegyház magyar történelmi vonatkozásairól beszéltek diákjaiknak.
2006. július 6. 15:09 Mennyibe kerül az önerő nélkül vett lakás? A bankok egyre előnyösebb ingatlanvásárlási konstrukciókkal jelennek meg a lakáshitelpiacon. Ma már több pénzintézet kínálatában is szerepel az úgynevezett "száz százalékos finanszírozás", amelyet az önrésszel nem rendelkezők is igénybe vehetnek.
2006. július 6. 15:07 SZDSZ: az állam ne finanszírozza a hitéleti tevékenységet! Az SZDSZ egyházpolitikai javaslatairól egyeztetne a vatikáni megállapodás tapasztalatait értékelő bizottság leendő elnökével. Fodor Gábor ügyvivő nyílt levelet írt ebben az ügyben.
2006. július 6. 15:00 Koporsók között csempésztek Koporsók, illetve fűrészáru között találtak csempészett cigarettát a vámosok két kamionban - közölte a VPOP szóvivője.
2006. július 6. 14:50 Tízezer vagyonosodási vizsgálat jövőre Jövőre várhatóan tízezer vagyonosodási vizsgálatot végez az adóhivatal. A revizorok elsőként a nyilvános ingatlan- és gépjármű-nyilvántartásokat hasonlítják össze a benyújtott személyi jövedelemadó bevallásokkal.
2006. július 6. 14:21 Vasárnap sztrájk lesz Ferihegyen Vasárnap délután nem indít és nem fogad gépeket a Ferihegyi repülőtér a légiirányítók sztrájkja miatt.
2006. július 6. 14:01 Tony Blair brit labdarúgó-válogatottat szeretne Brit labdarúgó-válogatott létrehozását sürgette a 2012-es londoni olimpia idejére Tony Blair miniszterelnök.
2006. július 6. 13:49 Önkormányzati választások: október 1-re készül az OVI A tervezettnél 1 milliárd 250 millió forinttal került kevesebbe a tavaszi országgyűlési választások lebonyolítása, így az őszi önkormányzati voksolás megrendezésére mintegy 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Az Országos Választási Iroda már október 1-jére készen áll majd a választások lebonyolítására.
2006. július 6. 13:48 Kétszer is meg kell műteni Michael Owent Két műtét vár Michael Owenre, az angol labdarúgó-válogatott csatárára, akinek a svédek elleni világbajnoki csoportmeccs második percében fordult ki a térde.
2006. július 6. 13:35 "Szobrot Zidane-nak, most, azonnal!" A németországi világbajnokság előtt még rendkívül kritikus francia sajtó a döntőbe jutott válogatott dicséretével van tele, szinte mindegyik lap már Zinedine Zidane kezében látja a világbajnoki trófeát.
2006. július 6. 13:26 "A Gyurcsány-csomag egyes rétegek számára teljesen elviselhetetlen" Előbb munkát és biztos megélhetést kell biztosítani az embereknek, azután lehet további áldozatokat kérni tőlük - vélekedik a Gyurcsány-csomagról a Magyar Szociális Fórum koordinációs munkabizottságának vezetője. Simó Endre az InfoRádiónak elmondta: bízik abban, hogy a várható tüntetések és sztrájkok megakadályozhatják a kormány "Új egyensúly" programjának megvalósulását.
07:44 Kalas Vivien az új magyar EU-biztosról: nem annyira erős portfólió, de jobb, mint amit jövendöltek neki