2009. január 23. 12:39 Több halottja van a bölcsődei késelésnek Legalább két gyerek és egy felnőtt veszítette életét egy nyugat-belgiumi bölcsődében történt késes támadásban pénteken - derül ki friss közlésekből.
2009. január 23. 12:35 Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ EP-listáját Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ EP-litáját a párt ügyvivő testületének döntése értelmében - jelentette be a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
2009. január 23. 12:34 Miroslav Lajcák lesz az új szlovák külügyminiszter Miroslav Lajcák, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja, karrierdiplomata lesz az új szlovák külügyminiszter - közölte pénteken hivatalosan a szlovák kormány sajtóosztálya.
2009. január 23. 12:32 Sztárügyvédek csatája Ecclestone válóperében Bernie Ecclestone azt az ügyvédnőt kérte fel válóperéhez, aki Madonna ex-férjének is segített, de a sportvezető felesége is sztárügyvéddel készül. A tét nem kicsi: 730 milliárd forintos vagyonról kell megegyezniük.
2009. január 23. 12:30 Meghalt a katona, aki lelőtte John McCain gépét Meghalt az a katona, aki lelőtte a korábbi amerikai elnökjelölt, John McCain repülőgépét. Az eset még 1967-ben, a vietnami háborúban történt: McCain súlyosan megsebesült, és öt évet töltött fogságban.
2009. január 23. 12:17 Rituális gyilkosságnak esett áldozatul az énektanár Thaiföldön Rituális gyilkosságként nyomoz a rendőrség egy brit férfi halála ügyében. A zenetanárt a saját házában gyilkolták meg brutálisan Thaiföldön. Egy animista hegyi törzs tagjai között keresik a tettest.
2009. január 23. 12:00 Huszonöt tény, amit biztos nem tudott Michelle Obamáról Szegény családban nőtt fel, apjának túlórát kellett vállalnia, hogy el tudja tartani a családját. Először nem tetszett neki Obama, az első randimeghívásra nemet is mondott. Előbb szociológiát tanult, utána szerzett jogi diplomát. Két gyermeke van, és nem is akar többet. Huszonöt érdekesség Michelle Obamáról.
2009. január 23. 11:59 Megállapodtak a rendkívüli parlamenti ülés napirendjéről Minden frakció egyetértett azzal, hogy Gyurcsány Ferenc beszámolója kerüljön napirendre a parlament január 29-i rendkívüli ülésén - közölte Szili Katalin a házbizottság soron kívüli ülése után, pénteken.
2009. január 23. 11:30 Kemény kritika a magyar Google-nak A Google 2008 végén elindította magyar nyelvű hírszolgáltatását, amely jelenleg több mint 200 hírforrást szemléz és szervez listába. A HWSW Online Informatikai Hírmagazin tesztelte a Google sajtófigyelő szolgáltatását, és mint a "Bukás a magyar Google News" című cikkben írják, az eredmény messze alulmúlja a várakozásokat. Bár a kemény kritikát a Google kapja, az elemzés a hazai sajtóviszonyokról sem fest felemelő képet.
2009. január 23. 11:20 Két embert lőttek le egy norvégiai iskola előtt Két halálos áldozatot követelő lövöldözés volt péntek reggel az észak-norvégiai Tromso város egyik iskolaépülete előtti parkolóban - közölte a rendőrség.
2009. január 23. 11:17 Már emberrablás miatt nyomoznak az eltűnt francia diáklány ügyében Emberrablás miatt indított nyomozást a Legfőbb Ügyészség a december 4-én eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében - erősítette meg a Magyat Televízió honlapján található HíradóWeb adásának értesülését az LÜ pénteken.
2009. január 23. 11:15 A hirtelen jött áradás miatt kiöntött a Garam Szlovákiában egyre komolyabb gondokat okoz több kisebb folyó áradása. A Garam már több helyen kilépett a medréből.
2009. január 23. 11:00 Szexre kényszerítette és éheztette gyerekeit a brutális anya Egyik fiát szeretkezésre kényszerítette, a másik öt gyermekét pedig rettenetes körülmények között, hidegben, tetvesen, éheztetve tartotta egy ír nő. Õ az első nő Írországban, akit vérfertőzés miatt ítéltek el.
2009. január 23. 10:45 Mourinhóval csábítja Drogbát a Manchester City Fizetésének dupláját, négy és fél évre szóló szerződést ajánl Didier Drogbának a Manchester City, de nem ez a legcsábítóbb az elefántcsontparti támadó számára, hanem az, hogy meggyőződése: nyáron egykori mentora átveszi a City irányítását.
2009. január 23. 10:37 Nagy-Britannia is recesszióban, csak a nemzetközi együttműködés segíthet Nagy-Britannia hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékkal csökkent, és 1,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként. Mivel a csökkenés egymás utáni két negyedévben volt kimutatható, ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia is belépett a recessziós gazdaságok sorába.
2009. január 23. 10:30 Patkányürülék a szendvicsben? A szokatlan hideg miatt a házakba húzódnak be Nagy-Britanniában a patkányok - amelyekből negyvenmillió él országszerte. Tavaly bőséges volt a búzatermés, és a gabona egy részét nem tudták hová tenni a gazdák - így előfordulhat, hogy a britek patkányszőrre, patkányürülékre bukkannak a pékárukban.
2009. január 23. 10:15 Kuvaiti kézbe kerülhet a Liverpool Kuvait egyik leggazdagabb családjával kezdett tárgyalásokat a Liverpool egyik társtulajdonosa. Tom Hicks eladná az angol klubban meglévő részesedését az Al-Harafi családnak.
2009. január 23. 10:00 Gyapjúpulóverben éli túl a telet egy árva bárány - nézze meg! Kötött gyapjúpulóvert adtak rá arra az árva, újszülött bárányra, akivel nem törődött az anyja. Jack imádja a ruháját, amit csak olyankor nem visel, amikor az mosásban van.
2009. január 23. 09:45 Hároméves, de már letüdőzi a cigifüstöt Megúszta a büntetést az a brit nő, akinek hároméves fia úgy dohányzott, mint ha évek óta ezt csinálta volna. A gyermeket a nő egy barátnője filmezte le, amint szájába vesz egy cigarettát, öngyújtóval meggyújtja azt, majd le is tüdőzi a füstöt.
2009. január 23. 09:30 Tartsuk egészségesen háziállatainkat - a válság idején is A kisállatok óriási üzletet jelentenek világszerte. Csak Amerikában évente 41 milliárd dollárt költenek a kutyusokra, cicákra és halakra, de úgy tűnik, hogy a gazdasági válságot a házi kedvencek is megszenvedik.
2009. január 23. 09:15 Megölte feleségét, mert a nő egyedülállóként szerepelt a közösségi oldalon Megölte különélő feleségét egy brit férfi, ugyanis felháborította, hogy az asszony a Facebook közösségi portálon családi állapotát egyedülállóra változtatta.
2009. január 23. 09:00 Legyen-e legális az eutanázia? Rendszeresen végeznek Magyarországon és máshol is aktív és passzív eutanáziát, de az életút méltó befejezésére sehol a világon nincs megfelelő törvény - így fogalmazott az InfoRádió kérdésére Bitó László orvoskutató-író, akinek Boldogabb élet - Jó halál című kötetét négy nyelvre fordították le. Bitó László úgy véli: Magyarországon alkotmányellenes a kezelés visszautasításához való jog.
2009. január 23. 08:30 Melyek lesznek az idei év nyerő részvényei? Jobb évet zárhatnak a részvénypiacok 2009-ben, mint 2008-ban, annak ellenére, hogy zuhanások ebben az évben is várhatók - mondta el az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. Szegner Balázs szerint a gazdasági válság legkevésbé a gyógyszeripari részvényeket érinti. A magyar részvénypiacon 2009-ben a Richter-papírok vásárlása jelenti a legjobb befektetési lehetőséget.
2009. január 23. 08:15 A francia lányok a brit pasikra, a britek pedig a franciákra hajtanak A francia lányok ötöde a brit pasikra bukik, míg a britet 40 százaléka a legendásan jó szerető francia férfiakra kíváncsi - derül ki egy friss felmérésből.
2009. január 23. 08:00 Zidane is visszatér a Real Madridhoz? Amennyiben Florentino Pérezt választják meg a Real Madrid elnökének a júniusi tisztújításon, Zinedine Zidane is visszatérhet a királyi klubhoz.
2009. január 23. 07:50 "Obama nem jelent változást George Bushhoz képest" A Hamász palesztin mozgalom szerint nem jelent változást az Egyesült Államok közel-keleti politikájában, hogy Barack Obama váltotta George Busht a Fehér Házban, az új elnök ugyanazt a hibás politikát fogja folytatni, amelyet elődje.
2009. január 23. 07:35 Befektetne az OTP-ben az EBRD Tőkét akar invesztálni magyar pénzintézetekbe az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, amelynek elnöke a Népszabadságnak adott interjúban a lehetséges célpontok közül az OTP-t nevezte meg.
2009. január 23. 07:20 Lejtmenetben a tokiói és a New York-i tőzsde A tokiói értéktőzsde fő mutatója a csütörtöki, átmeneti javulás után pénteken ismét kéthavi mélypont közelében végzett. Csökkenéssel, de jóval napi mélypont felett zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
2009. január 23. 07:10 Bod Péter Ákos: 2010-ben brutálisan rossz mutatói lesznek az országnak Kérdéses, hogy 2010-ben miből finanszírozza az ország az államadósságot, az év elejére ugyanis elfogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által Magyarországnak adott hitel - mondta az InfoRádióban Bod Péter Ákos közgazdász, aki szerint a jövő évben már brutálisan rosszak lehetnek az ország makrogazdasági mutatói.
2009. január 23. 06:52 Fidel Castro: "a munkának akkor is folytatódnia kell, ha meghalok" Fidel Castro kubai vezető azt írta csütörtökön megjelent cikkében, hogy a kormányzati munkának akkor is folytatódnia kell, ha súlyos beteg lesz, netán meghal.
2009. január 23. 06:32 Megkezdődnek a középiskolai központi írásbeli vizsgák Megkezdődnek pénteken a középiskolai központi írásbeli vizsgák; az elkövetkező két napon mintegy 68.500 diák felvételizik a 2009/2010-es tanévre a 4 vagy 5 évfolyamos középfokú iskolákba, illetve a 6 és a 8 osztályos gimnáziumokba.
2009. január 23. 06:00 Lezárták a temetőt - politikai okokból Húsz éve lezárták egy csehszlovák falu temetőjét, a település fölött még egy helikopter is körözött. Így próbálta megakadályozni a hatalom, hogy az önmagát 40 éve tiltakozásul felgyújtó cseh diák sírjánál is demonstráljanak az ellenzékiek. 1969 januárjában Budapesten is felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeumnál egy fiatal magyar diák.
2009. január 23. 05:40 A hívők pénzéből szerencsejátékoztak a papok Az amerikai katolikus egyház legnagyobb sikkasztásaként emlegetik annak a két tiszteletesnek az esetét, akik állítólag a hívők adományait Las Vegas-i túrákra, szép házakra és nőkre költötték.
2009. január 23. 05:20 Ronaldo: Tényleg jól vezetek! Cristiano Ronaldo jó vezetőnek tartja magát, annak ellenére, hogy január elején összetörte méregdrága Ferrariját.
2009. január 23. 05:00 Nem kapott szülinapi tortát a hároméves Adolf Hitler Amerikában Adolf Hitlerre keresztelte fiát egy amerikai pár, akiktől most a hatóságok elvették gyermekeiket. A szülők szerint a név miatt, az illetékesek azonban azt állítják: az anya és az apa rosszul bánt a kicsikkel.
Lezsák Sándor, Szita Károly, Martonyi János, Torgyán József, Csurka István – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek