2010. március 27. 07:50 Vasárnap megkezdődik a nagyhét Holnap, virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka.
2010. március 27. 07:37 Madarakra lőtt a hadihajó, mielőtt elsüllyedt Újabb rendkívüli ülést tartott a dél-koreai kormány amiatt, hogy tegnap elsüllyedt az ország egyik hadihajója. Azt továbbra is kizárják, hogy a hajót Észak-Korea süllyesztette el.
2010. március 26. 21:58 Szélvihar tombolt Sopron térségében Háztetőket, épületszigeteléseket bontott meg, fákat döntött ki a viharos erejű szél péntek este Sopron térségében - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
2010. március 26. 21:52 Hogyan jött el az MDF "megfelelő pillanata"? Az Országos Választási Bizottság nyilvántartásba vette az MDF budapesti és országos listáját. A testület ezzel megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság szerdai határozatát, amelyben elutasította a párt budapesti választási listáját.
2010. március 26. 21:41 Daimler-botrány: peren kívül egyezne meg a cég Washingtonnal Jövő héten kezdenek tárgyalást a peren kívüli megegyezésről az amerikai igazságügyi hatóságok és a megvesztegetési botrányba keveredett Daimler autógyár megbízottai. A német autóipari konszern kész 185 millió dollárt fizetni az amerikai igazságügyi minisztériumnak, illetve a tőzsdefelügyeletnek.
2010. március 26. 21:39 Az egészségügy megmentése az egyik legsürgetőbb kormányzati feladat Orbán szerint - a nap hírei Továbbra is teljesíthetőnek tartja a 4 százalék körüli államháztartási hiánycélt a miniszterelnök. Az egészségügy megmentését nevezte az egyik legsürgetőbb kormányzati feladatnak a Fidesz elnöke. Újabb sztrájkba kezdenek holnap a British Airways légitársaság utaskísérői. A nap legfontosabb hírei.
2010. március 26. 21:24 Schmitt Pál Nemzetközi Fair Play-díjat vehet át szombaton Pécsett Nemzetközi Fair Play-díjat vehet át Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozaton. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar elnöke az InfoRádiónak elmondta: a MOB elnöke a sportszerűség népszerűsítéséért végzett több évtizedes tevékenységével érdemelte ki az elismerést.
2010. március 26. 21:16 Lövések a Semmelweis Egyetemen Rálőttek a Semmelweis Egyetem főépületére - értesült az InfoRádió.
2010. március 26. 21:10 Magyarország is kap rendkívüli pénzsegélyt a Pentagontól Több más állam mellett Magyarország is kap rendkívüli segélyt idén az amerikai védelmi minisztériumtól; a pénzt az Afganisztánba utazó csapatok képességeinek javítására adják - közölte a Pentagon pénteken.
2010. március 26. 21:05 Több ezer lóerő Eger főterén A péntek esti ünnepélyes rajt ceremóniával kezdetét vette a 2010-es Rali Országos Bajnokság. Az egri verseny egyben a szlovák Ralibajnokság első futama is lesz. Izgalmas lesz a címvédő Herczig Norbert (©koda Fabia) és a hétszeres bajnok ifj. Tóth János (Peugeot 207) csatája. Mindkét versenyző S2000-es autóval indul.
2010. március 26. 20:56 Gólgazdag meccsen győzött a Videoton A Videoton 4-2-re győzött a Haladás ellen hazai pályán a labdarúgó NB I 20. fordulójának nyitómeccsén. A fehérvári együttes ezzel az élre állt.
2010. március 26. 20:40 Először válhat kezelhetővé az Alzheimer-kór forrása Új terápiás eljárást mutattak be az Alzheimer-kór kezelésére a németországi Greifswaldban dolgozó tudósok. A szakemberek szerint egy szállítófehérje hatással lehet az agyban lévő úgynevezett szenilis foltokra, amelyek az Alzheimer-kór kiváltói.
2010. március 26. 20:36 Pokorni: az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pénteken Ajkán egy lakossági fórumon.
2010. március 26. 20:20 Megműtötték a 31 ujjal született kisfiút Sikeres műtéten van túl az a hatéves kínai kisfiú, aki 31 ujjal született; a beavatkozásnak köszönhetően társaihoz hasonlóan neki is már csak húsz ujja van.
2010. március 26. 20:14 Schiffer András: Az LMP egy párt javára sem lép majd vissza Nem lépnek vissza a Lehet Más a Politika jelöltjei egyik párt javára sem az országgyűlési választások első fordulóját követően - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schiffer András, a párt országos listavezetője. Kiemelte: elsősorban a parlamentbe készülnek, nem pedig bársonyszékekre hajtanak.
2010. március 26. 20:13 Bajnai: Az új kormánynak minél hamarabb be kell vezetnie az eurót A miniszterelnök szerint a jelenlegi politika mellett tartható a 4 százalék körüli hiány. Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: szükség van a változásra, és a strukturális átalakításokra, de a választások előtt az erre készülő politikai erőnek vagy erőknek ezt el kellene mondaniuk a szavazóknak. Hozzátette: a következő kormánynak minél hamarabb be kell vezetnie az eurót.
2010. március 26. 20:04 Halálra zúzta a kamion sofőrt Meghalt egy kamionsofőr pénteken Budaörsön egy logisztikai központban, elsődleges információk szerint az áldozatot összenyomta saját kamionja - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. március 26. 20:00 Jó befektetés az antik mű hímtag Két, több mint kétszáz éves mű hímtagot árvereztek el Angliában.
2010. március 26. 19:58 Ne felejtse el vasárnap átállítani az órát! Vasárnap egy órával kevesebbet alszunk, ugyanis a nyári időszámítás kezdete miatt hajnali 2 órakor 3-ra kell állítani az órákat. Az óraátállítás a Volán és a MÁV menetrendjét nem érinti.
2010. március 26. 19:40 Kétmillió dollárt követel a rocksztártól a menedzsere Közel kétmillió dollárra (400 millió forintra) pereli Axl Rose amerikai rockénekest menedzsercége, mivel a vállalat állítása szerint a sztár elmulasztotta megfizetni részesedésüket.
2010. március 26. 19:39 Kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét az OVB Kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután nem sokkal korábban nyilvántartásba vette a Magyar Demokrata Fórum budapesti listáját.
2010. március 26. 19:24 Nyilvántartásba vették az MDF országos listáját Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén nyilvántartásba vette a Magyar Demokrata Fórum országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra. A listát Dávid Ibolya, a párt elnöke vezeti.
2010. március 26. 19:20 Az életüket féltik az egészségügyi csomagot megszavazó képviselők Fenyegetik az amerikai kongresszusi képviselőket, amiért megszavazták Barack Obama egészségügyi csomagját. Miközben az elnök kampánykörúton próbálja meggyőzni a polgárokat, vannak, akik már-már tettlegességig mennek a tiltakozásban, amiért Washington "állami kézbe veszi" az egészségügyet.
2010. március 26. 18:54 Obama és Medvegyev megállapodott az új START-szerződés részleteiről Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken telefonon megállapodott az új START-szerződés utolsó részleteiről. Ez jelentősen csökkenteni fogja a két ország atomarzenálját.
2010. március 26. 18:49 Negyven hektáron ég a nádas a Kis-Balatonnál Mintegy 30-40 hektáros területen ég a nádas a Kis-Balatonnál - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete pénteken az MTI-vel.
2010. március 26. 18:42 Pintér Sándor eladta cégét, a Civil Biztonsági Szolgálatot A Prostasia Zrt. lett a Civil Biztonsági Szolgálat (Civil) Zrt. új tulajdonosa - közölte Civil Zrt. a honlapján pénteken.
2010. március 26. 18:28 OVB: mégis lehet budapesti területi listája az MDF-nek Van budapesti területi listája az MDF-nek, miután az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben az FVB megtagadta az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét.
2010. március 26. 18:21 Megszüntetheti minden budapesti járatát a Ryanair Megszünteti ősztől minden járatát a Ryanair, ha nem lesznek olcsóbbak Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos szolgáltatások - jelentette be a légitársaság marketing vezetője. Tamás László szerint válság is van, és a forgalom is csökkent, ráadásul Budapest a legdrágább a környéken. A Ryanair a csökkentésért cserébe még több utast hozna Ferihegyre - tette hozzá.
2010. március 26. 18:15 Martonyi: Az autonómia valamilyen formájára van szüksége a határon túli magyarságnak A határon túli magyaroknak az állandó letelepedés feltétele nélkül meg kell adni a magyar állampolgárságot, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kínai-magyar kulturális kapcsolatokra - közölte Martonyi János, akiről Orbán Viktor az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy leendő kormányában a külügyeket irányítja majd. A politikus erősebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott.
2010. március 26. 18:06 A legkisebb mértékben az E.ON emeli a gáz árát, a legolcsóbb a Főgáz A lakosság számára a legkisebb arányban, 9,35 százalékkal az E.ON emeli a földgáz díját április elsején, de a legalacsonyabb ára a Főgáznak van, köbméterenként 95,47 forint - derül ki a Magyar Energia Hivatal honlapján közzétett határozatokból.
2010. március 26. 18:03 PM jelentés az államháztartás pénzügyi és vagyoni helyzetéről Az idei év első két hónapja után az államháztartás hiánya pénzforgalmi szemléletben - helyi önkormányzatok nélkül - 350,6 milliárd forintot volt, ami összhangban van a prognózisban rögzített 39,9 százalékos mértékkel - áll a Pénzügyminisztérium jelentésében.
2010. március 26. 17:56 Az OVB-nek nincs hatásköre elsőfokú döntést hozni a területi bizottság helyett Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén úgy döntött, nincs hatásköre elsőfokú döntést hozni a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) helyett.
2010. március 26. 17:42 Az egyszeri berepülési engedélyhez titkosszolgálati hozzájárulás is kell Módosul április 1-től a magyar légtér igénybevételéről szóló rendelet - közölte a kormányszóvivő Szollár Domokos a kabinet döntését ismertetve elmondta: a változással egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre.
2010. március 26. 17:37 Korrekciós napot zárt pénteken a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,30 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 24.655,24 ponton zárt pénteken.
2010. március 26. 17:35 Az IMF kockázatokat lát a 2010-es magyar hiánycél teljesítésével kapcsolatban A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű pénzintézet pénteken közzétett jelentéséből.