2010. szeptember 20. 16:40 Már halottja is van a szlovén áradásoknak Szlovéniában már egy halálos áldozata van az árvíznek, Zágrábban vizsont hétfőn már nem emelkedett a Száva vízszintje.
2010. szeptember 20. 16:35 Novemberig is húzódhat az Alstom metrókocsik hatósági vizsgálata Akár november közepéig is elhúzódhat az Alstom metrókocsik ügyében a másodfokú hatósági eljárás. Bár a cég augusztus 13-án beadta a fellebbezést, a hatóság szakértő bevonását rendelte el, a véleményezés ideje azonban nem számít bele a 30 napos határidőbe.
2010. szeptember 20. 16:26 Öngyilkos merénylőtől tart a francia belügyminiszter A francia belügyminiszter hétfőn megerősítette, hogy "valós" a terrorveszély Franciaországban, s a riadókészültséget megerősítették. Korábban több forrás is jelezte: merénylet lehetséges Franciaország ellen.
2010. szeptember 20. 16:23 Párizs katonákkal keresteti a Nigerben elrabolt franciákat Franciaország "műveleti bázist" hozott létre Niger fővárosában, hogy légi felderítési műveletekkel kiszélesítette a kutatást az afrikai országban négy napja elrabolt öt francia, egy togói és egy madagaszkári állampolgár után.
2010. szeptember 20. 16:09 Lázár János vizsgálatot kér a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében Írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizációja ügyében. A politikus többek között arra kíváncsi, történt-e visszaélés a magánosítás során, s mi lesz a sorsa a cég által hasznosított több ezer hektáros állami földtulajdonnak.
2010. szeptember 20. 16:01 Életminőség-javító beruházásokba csoportosítana át a kormány A kormányzat 2300 pályázatot vizsgál át a következő hónapokban annak érdekében, hogy a forrásokat gazdaságfejlesztő és életminőség-javító projektekbe csoportosítsa át - jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn Balassagyarmaton.
2010. szeptember 20. 15:27 Nem köti regisztrációhoz a blogokat az új médiaszabályozás Az internetes blogokat nem fogja regisztrációhoz kötni az új médiaszabályozás - mondta L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten, miután hivatalában fogadta Daniel Baert, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának helyettes államtitkárát.
2010. szeptember 20. 14:42 Kiderült, miért nem táplálkoznak egészségesen a magyarok A magyarok többsége túl drágának tarja az egészséges étkezéshez szükséges élelmiszereket a Nielsen felmérése szerint. A piackutató ötvenöt országban, köztük Magyarországon, több mint 27 ezer fogyasztó megkérdezésével végzett felmérést.
2010. szeptember 20. 14:35 Demonstrációt ígérnek a rendvédelmisek Figyelmeztető demonstrációt tartanak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók október 2-án a Belügyminisztérium előtt, ha a szakszervezeteknek nem sikerül megegyezésre jutniuk a kormányzat képviselőivel a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának pénteki ülésén, és változatlan formában kerül a kormány elé az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet.
2010. szeptember 20. 14:32 Megbénult Athén közlekedése Órákra megbénította az Athén környéki autópálya-közlekedést a görög fuvarozók folytatódó sztrájkja hétfőn, az autósoknak alternatív elkerülő utakat kellett választaniuk a görög főváros megközelítésére, miközben a parlament kedden készül szavazni a fuvarozást szabályozó törvényről.
2010. szeptember 20. 13:33 Papcsák: egy aktív bíró után nyomozott az In-Kal Az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatása szerint az In-Kal Security Kft. egy állami céggel kötött szerződése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött.
2010. szeptember 20. 13:21 Marad a magas üzemanyag ár A héten nem változtat a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
2010. szeptember 20. 13:20 Nem hatékony a HIV elleni új hüvelygél A 9 ezer nő bevonásával végzett, III-as fázisú klinikai kipróbálás során nem védte a nőket a HIV-vírus ellen egy új hüvelygél - jelentették be hétfőn a The Lancet című brit orvosi folyóirat online kiadásában a tesztet végző orvosok.
2010. szeptember 20. 12:33 Halálos közúti baleset Tótvázsonynál Egy ember meghalt abban a balesetben, amely a Veszprém és Tapolca közötti úton a tótvázsonyi elágazó közelében történt hétfőn.
2010. szeptember 20. 12:30 Meghosszabbították Hagyó Miklós előzetes letartóztatását Meghosszabbította Hagyó Miklós, volt budapesti főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását november 17-ig terjedően a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
2010. szeptember 20. 12:21 Hány szerbnek lesz képviselője a magyar parlamentben? A szerb kormány üdvözli azt a bejelentést, hogy 2014-től a magyarországi szerb kisebbségnek is lesz parlamenti képviselője. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy hány szerb él Magyarországon. A szerbek szerint közel tízezer, a legutóbbi magyarországi népszámlálási adatok szerint négyezernél is kevesebb.
2010. szeptember 20. 12:20 Superman-díjakat osztana a Jobbik Három-három szocialista és kereszténydemokrata, valamint négy fideszes országgyűlési képviselőt jelöl a Jobbik a párt által alapított Superman-díjra, amelyet "a legnagyobb politikai álláshalmozónak" ítélnek oda internetes szavazással.
2010. szeptember 20. 12:12 Nagy értékű adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök Nagy értékű adócsalással gyanúsítanak egy vállalkozót és két társát, akik összesen 209 millió forint értékű, teljesítés nélküli számlával próbálták az adójukat csökkenteni - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
2010. szeptember 20. 11:54 Horvátországban kitelepítésekre készülnek az árvíz miatt Horvátországban több száz ember kitelepítésére készülnek a Zágrábtól északra fekvő térségben, mert a Száva és mellékfolyói már több települést is elöntöttek, az Isztriai-félszigeten Umag és Novigrad is víz alatt van, de a magyar határhoz közeli településeket is elérte az áradás.
2010. szeptember 20. 11:10 Dalai láma: mindig csodáltam a magyar népet 1956 miatt A boldogságkeresésről, az előretekintésről, és a panaszmentes munkáról beszélt a Dalai Láma az Országházban, a parlament Tibeti Magyar Baráti Társaságának tagjai előtt. Későbbi sajtótájékoztatóján arra biztatta a magyarokat, hogy dolgozzanak keményen, és megoldódnak a gondjaik.
2010. szeptember 20. 11:02 Demeter: "A Gyurcsány-kormány elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy demokratikus országban el lehet követni" Két-három héten belül elkészül a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolc éves működését vizsgáló jelentés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke. Demeter Ervin hangsúlyozta, hogy a tényfeltáráson túl a következtetések levonása sem maradhat el.
2010. szeptember 20. 10:37 Osztrák lap: a Zakajev-ügy miatt mégsem utazik Lengyelországba Medvegyev Oroszország lemondta Dmitrij Medvegyev elnök lengyelországi látogatását, miután Lengyelországban szabadon engedték az orosz hatóságok kérésére nemzetközi elfogatóparanccsal körözött csecsen lázadóvezért, Ahmed Zakajevet - írta hétfőn egy osztrák napilap.
2010. szeptember 20. 10:35 Viták kereszttüzében a Firenzébe tervezett reneszánsz mecset Firenzében kívánják megépíteni, reneszánsz bazilikára hasonlít és a viták kereszttüzében áll a David Napolitano olasz építész által megálmodott mecset, amelynek terveit a helyi muzulmán közösséget vezető Izzedin Elzir imám mutatta be.
2010. szeptember 20. 09:55 Erősödött a forint hétfőn délelőtt Mérsékelt erősödéssel kezdte a hetet a forint: az eurót hétfőn délelőtt fél tízkor 281,20 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, péntek délután fél ötkor 282,47 forinton, míg hétfőre virradóra 282,05 forinton állt a jegyzés a nemzetközi kereskedelemben.
2010. szeptember 20. 09:48 Ahmadinezsád: Iráné a jövő Az iráni elnök kijelentette, hogy Iráné a jövő, s arra ösztökélte az Egyesült Államokat, hogy ismerje el a perzsa állam jelentős szerepét a világban.
2010. szeptember 20. 09:47 KSH: kevesebb gyerek született az év első hét hónapjában, mint tavaly Kevesebb gyermek született 2010 első hét hónapjában az előzetes adatok szerint, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában; a becsült népességszám az időszak végén 10 millió 1 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
2010. szeptember 20. 09:45 Révész Máriusz: meg kellene fontolni a székházostromnál sérült rendőrök kártalanítását Révész Máriusz szerint meg kellene fontolni a székházostromkor megsérült rendőrök kártalanítását, mert nem tehettek róla, hogy megfelelő védőfelszerelés nélkül vezényelték ki őket az MTV épületéhez 2006 szeptemberében. A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja ezt a testület hétfői ülésén vetette fel.
2010. szeptember 20. 09:00 Tovább emelkedik az arany ára Az Arany Világtanács (World Gold Council - WGC) legfrissebb elemzése szerint tovább emelkedik az arany árfolyama - közölte a www.aranypiac.hu hétfőn.
2010. szeptember 20. 08:58 Hagyó, a nagy toroknyiszáló? Aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát - a volt BKV-vezérigazgató szerint ezzel fenyegette meg őt Hagyó Miklós. Balogh Zsolt - aki saját állítása szerint a mai napig félelemben él - azt mondta: rendszeresen be kellett számolnia a volt főpolgármester-helyettesnek arról, mit tesz, vagy mit nem tesz épp Kocsis István a közlekedési vállalat élén. Hagyó mindezt tagadta, szerinte Balogh hazudik.
2010. szeptember 20. 08:45 Már nem hisznek a szerelemben Rómeó és Júlia hazájában Kihalt a romantika még Rómeó és Júlia hazájában is - állapította meg az a felmérés, mely szerint száz olaszból ma már csak öt hisz a szerelemben, a többiek a testi vonzalmat tartják előrébbvalónak.
2010. szeptember 20. 08:30 SuBo háromszoros Guinness-rekorder Három rekorddal is bekerül a jövő évi Guinness-rekordgyűjteménybe Susan Boyle, azaz SuBo, Skócia ünnepelt énekes - és immár multimilliomos - sztárja.
2010. szeptember 20. 08:28 Így sérült meg Messi - videóval Legalább egy hétig nem léphet pályára Lionel Messi, miután vasárnap este a spanyol bajnokság 3. fordulójában megsérült. Az argentin zsenit a hosszabbítás perceiben durván szerelte az Európa Liga-bajnok Atlético Madrid védője, Újfalusi. A találkozót Messiék, a címvédő FC Barcelona nyerte 2-1-re.
2010. szeptember 20. 08:15 Új elektromos csukafajt fedeztek fel Afrika déli részén új nílusi csukafajt fedeztek fel német és dél-afrikai kutatók, a Regensburgi Egyetem és a Dél-Afrikai Vízi Biodiverzitás Intézet biológusai a Namíbia és Angola határán folyó Kunene folyóban bukkantak rá az új fajra.
2010. szeptember 20. 08:00 "Hajléktalanná" lesz az olasz maffia Lassan "hajléktalanná" válik az olasz maffia, amelyet az utóbbi két évben 15 ezer ingatlanától fosztottak meg a szervezett bűnözés elleni harcban az olasz hatóságok.
2010. szeptember 20. 07:53 Tölgyessy az ellenzéki sajtó megszorongatásától óv Tölgyessy Péter szerint a Fidesz kétharmados többségével lényegileg újraszabályozza a magyar sajtó világát: máris új szövege van az Alkotmány sajtószabadsággal foglalkozó részének, új rendszerű médiatestületek felügyelik majd az elektronikus és a közszolgálati médiát. A közszolgálati rádióban az alkotmányjogász úgy fogalmazott: a BBC-modellel szakítva a törvényhozó gyengíti a közszolgálati média intézményeinek önállóságát, annak vezetőit folyamatos médiatestületi kontroll alá helyezi.