Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.66
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Bajnai: megkerülhetetlen lesz az Együtt-PM az új Országgyűlésben
2014. január 16. 07:04
Bajnai: megkerülhetetlen lesz az Együtt-PM az új Országgyűlésben
Bajnai Gordon várakozása szerint az Együtt-PM erős és megkerülhetetlen frakciószövetséget alkot majd a következő Országgyűlésben. A volt miniszterelnök az MTI-nek adott interjúban elmondta: az ellenzéki egyeztetésen egyedül maradtak azzal a véleményükkel, hogy Gyurcsány Ferenc ne kapjon helyet a közös listán, és emiatt valóban felvetődött, hogy ő ne szerepeljen rajta. Arról is beszélt, hogy a megállapodás miatt rövid távon csökkenhet az Együtt-PM népszerűsége. Valamint arról is, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elfogadta: egy koalícióban annak kell alkalmazkodnia, aki kisebbségben marad.
Ékszerek helyett gyerekeink jövőjére spórolunk
2014. január 16. 06:07
Ékszerek helyett gyerekeink jövőjére spórolunk
Míg a magyarok főként a gyermekeik jövőjére és a váratlan kiadásokra takarékoskodnak, addig az európaiak többsége a váratlan kiadásokra és a nyugdíjára tesz félre elsősorban és csak aztán következik a gyermek jövője - derül ki a Nielsen felméréséből. Farkas Mónika, a piackutató munkatársa az InfoRádiónak azt is jelezte: a magyarok többsége bízik abban, hogy el tudja érni pénzügyi céljait.
Nem jött össze elég aláírás a feltétel nélküli uniós alapjövedelem ötletéhez
2014. január 15. 22:58
Nem jött össze elég aláírás a feltétel nélküli uniós alapjövedelem ötletéhez
A szükséges egymillió helyett csak valamivel több mint 285 ezer támogató aláírást kapott az az európai polgári kezdeményezés, amelynek az lett volna a célja, hogy az Európai Bizottság kezdeményezzen uniós jogszabályalkotást a feltétel nélküli alapjövedelem megteremtéséről - derül ki a kezdeményezés honlapjáról (http://basicincome2013.eu/). A határidő január 14-én járt le.
EP-döntés a mézben lévő génmódosított virágporról
2014. január 15. 22:35
EP-döntés a mézben lévő génmódosított virágporról
Döntött az Európai Parlament (EP) szerdán arról, hogy a virágport a méz természetes alkotóelemének kell tartani, nem pedig összetevőnek. Ennek értelmében a genetikailag módosított (GMO) virágpor jelenlétét gyakorlatilag nem kellene feltüntetni a címkéken, mert a virágpor aránya nem haladja meg a mézben azt a mértéket, amely fölött az alkotóelemeket jelölni. Az ügyben az EP-nek még meg kell egyeznie a tagállamok képviselőivel. Magyar EP-képviselők bírálták a döntést.
×