2006. december 26. 20:32 Hatalmas meglepetés az angol bajnokságban Nagy meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a Chelsea a Reading ellen az angol labdarúgó-bajnokságban. A második vendéggólt a hazaiak hozták össze.
2006. december 26. 16:26 Kisebb melleket akar a teniszező Lapértesülés szerint kisebb melleket akar, ezért műtőasztalra fekszik Jelena Dokic szerb teniszező.
2006. december 26. 14:47 Jóváhagyták Szaddám Huszein halálos ítéletét Helybenhagyta az iraki fellebbviteli bíróság a Szaddám Huszein volt iraki diktátorra kirótt halálos ítéletet - közölte az iraki elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A hírt később a bíróság illetékesei is megerősítették.
2006. december 26. 13:58 Mit tehetünk, ha nem tetszik az ajándék? Epilátort vagy borotvát használtan nem, de más terméket általában visszacserélnek karácsony után az áruházak. Az egyik elektronikai bolthálózat koncepció menedzsere szerint a szükséges számla mellett az árú eredeti csomagolásának is meg kell lennie.
2006. december 26. 13:51 Nyolc autót tört össze két sofőr a fővárosban Ketten súlyosan megsérültek, amikor két autó karambolozott Budapesten a Kun utca és a Köztársaság tér sarkán - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2006. december 26. 13:30 Légiósok áradata: a csőd elől menekülnek a dél-amerikai futballklubok Az O Globo című brazil napilap szerint a dél-amerikai klubok számára létszükséglet, hogy időről időre eladják legjobb játékosaikat. A kimutatásokból, illetve az InfoRádió saját gyűjtéséből kiderült: 2006-ban 822 brazil játékos szerződött összesen 84 országba, közülük öten Magyarországra. Az argentin első ligás klubokból - még a mostani, téli átigazolási időszak kezdete előtt - 127 futballista került három kontinens 28 országába.
2006. december 26. 13:10 Több mint ötszázan haltak meg a nigériai robbanásban Több mint ötszáz ember halt meg, amikor felrobbant egy üzemanyagvezeték a nigériai Lagosban.
2006. december 26. 12:17 Meghalt egy ózdi nő, mert rágurult az autója Meghalt egy nő Ózdon, mert rágurult a saját autója - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2006. december 26. 12:12 Nem volt gáz mintegy négyezer ember lakásában Megrepedt egy gázcső Kéthely határában, emiatt órákon keresztül szünetelt a gázszolgáltatás három Somogy megyei településen - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Délután három órára helyreállították a gázszolgáltatást.
2006. december 26. 12:06 Februárban kaphatunk először gáz- és távhő-támogatást Februárban már a megítélt támogatással csökkentett gáz- illetve távhőszámlát kapja az a fogyasztó, aki december 31-ig visszaküldi a Magyar Államkincstárnak a támogatási igénylőlapokat - közölte a kormányszóvivő.
2006. december 26. 11:51 Meghalt egy magyar nő Ausztriában Közlekedési szerencsétlenségben életét vesztette hajnalban egy fiatal magyar nő az osztrák A1-es autópályán.
2006. december 26. 11:27 Veszélybe kerülhet az orosz fegyverkezés Egy moszkvai lap szerint a haditengerészet újabb ballisztikusrakéta-kísérlete végződött kudarccal, megkérdőjelezve az orosz fegyverkezési program egy részét.
2006. december 26. 10:59 Balesetek, sérülések: karácsonykor sem pihenhettek a tűzoltók Nem teltek nyugodtak az ünnepek a tűzoltók számára, ugyannyiszor kellett kivonulniuk, mint az átlagos hétköznapokon - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Karácsonyfatűzből idén eddig kevés volt.
2006. december 26. 10:26 Ismét Tiger Woods az év férfi sportolója az AP-nél Az AP amerikai hírügynökség év végi szavazásán Tiger Woods-ot, a golfozók világranglista-vezetőjét választották az év férfi sportolójának.
2006. december 26. 10:05 Katolikus sírokat gyaláztak meg Hét sírt rongáltak meg súlyosan december 24-ére virradó éjjelen a Szerbiához tartozó, dél-bácskai Újvidék katolikus temetőjében. A rendőrség nyomoz az ismeretlen elkövetők ellen.
2006. december 26. 09:42 Beomlott egy alagút Norvégiában Beomlott hétfő este egy közúti alagút Norvégia déli részén. Nem zárható ki, hogy autók és emberek is maradtak az omladék alatt. Horváth András oslói magyar konzul közölte: nincs olyan értesülése, hogy magyarok rekedtek volna az alagútban.
2006. december 26. 09:34 Egy ember meghalt a töki tűzben Bennégett egy ember egy kigyulladt házban, egy másik pedig füstmérgezést szenvedett a Pest megyei Tök községben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2006. december 26. 09:30 Több mint százan haltak meg Indonéziában Legkevesebb 135 ember halt meg Indonéziában a napok óta tartó trópusi esőzés okozta áradásokban és földcsuszamlásokban; a hatóságok a halálos áldozatok számának emelkedésétől tartanak.
2006. december 26. 09:26 Nincs karácsony Irakban - újabb merényletek Meghalt két amerikai katona Irakban, amikor Bagdadtól délnyugatra egy őrjárat ellen merényletet követtek el. Egy bagdadi merényletben 25-en haltak meg.
2006. december 26. 08:12 Huszonnégyen meghaltak egy áruháztűzben a Fülöp-szigeteken Legkevesebb huszonnégy ember halt meg, amikor tűz ütött ki egy egyszintes áruházban a Fülöp-szigetek középső részén - közölte a rendőrség.
2006. december 26. 08:04 Halálra gázoltak egy gyalogost Kecskemét határában A helyszínen meghalt egy 50 év körüli gyalogos, akit hétfőn este egy személygépkocsi elütött az 52-es úton Kecskemét határában - közölte a rendőrség.
2006. december 26. 07:54 Tizenhatan megsérültek egy szállodatűzben Mekkában Tűz ütött a szaúd-arábiai Mekkában egy zarándokokkal zsúfolt egyik szálloda alagsorában - jelentette az SPA hivatalos hírügynökség.
2006. december 26. 07:46 Bántalmazás miatt kórházba került az ellenzéki újságíró Bakuban Kórházba került egy azerbajdzsán ellenzéki újságíró Bakuban, miután hétfőn megtámadták az utcán - közölte egy kollégája.
2006. december 26. 07:43 "Ronaldinho produkciója egyenlő volt a nullával" A brazil labdarúgó-válogatott mindenkori karmestere egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy olyan gyengén játsszon, mint Ronaldinho a nyári németországi vébén - mondta az InfoRádióban Hegyi Iván futballszakíró, a Népszabadság főmunkatársa.
2006. december 26. 07:05 "A gyermek nemcsak felelősség, hanem örömforrás is" A karácsony misztériumának újraéléséhez nyitottságra van szükség, meg kell tanulnunk újra örülni, értékelni a hétköznapok ünnepeit is - egyebek között erről beszélt Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. december 26. 06:48 Se ajándék, se szellemi tartalom Mióta divat karácsonyfát állítani? Hogyan ünnepelték évszázadokon át a karácsonyt? Egyebek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az InfoRádió Aréna című műsorában Sándor Ildikó néprajzkutató. A Hagyományok Háza munkatársa szerint nem feltétlenül igaz az, hogy akinek nincs pénze drága ajándékra, inkább őrzi a hagyományokat. Sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a szegénység kulturális hanyatlást is jelent, és ebben az esetben se ajándék nincs, se szellemi tartalom - tette hozzá Sándor Ildikó.
2006. december 25. 17:23 Patkányméreg okozta a kisfiú halálát? Bács-Kiskun megyében meghalt egy négyéves kisfiú. Az első feltételezések szerint patkánymérget evett.
2006. december 25. 16:12 Meghalt az olimpiai bajnok szerb vízilabdázó Vasárnap, 64 éves korában elhunyt Mirko Sandic, az 1968-as olimpián aranyérmet nyert jugoszláv férfi vízilabda-válogatott egykori játékosa.
2006. december 25. 15:03 "Szurkoltam Gyurta Daniért a lelátón" Michael Phelps vagy Cseh László? - a 2007-es melbourne-i úszó vébén ez lesz az egyik fő kérdés. A Kőbánya SC olimpiai bronzérmes úszója az ünnepek alatt is hajnalban kel, fél hattól edz, és arra gondol közben, hogy még egyszer nem győzhetik úgy le, mint a két hete, Helsinkiben megrendezett rövidpályás Eb-n. Cseh László, az év sportolója az InfoRádiónak nyilatkozott.
2006. december 25. 14:32 Õrizetbe vettek három kínai zsarolót Budapesten Három kínai zsarolót vett őrizetbe a rendőrség, amikor áldozatuktól átvették a korábban követelt pénzt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
2006. december 25. 14:30 Izrael közeledne Szíria felé Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szeretné felújítani a béketárgyalásokat Szíriával, de csak ha Damaszkusz előbb beszünteti az Izrael-ellenes fegyveres csoportok támogatását.
2006. december 25. 14:06 Bölcskei Gusztáv: a karácsony Isten közelsége Isten közelségéről beszélt karácsonyi igehirdetésében Bölcskei Gusztáv református püspök hétfőn a zsúfolásig megtelt debreceni Református Nagytemplomban.
2006. december 25. 13:58 A békesség szükségességéről beszélt Ittzés János evangélikus püspök A békesség hiányáról beszélt a Gyorújfalun tartott ünnepi istentiszteleten a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Ittzés János arra hívta fel a figyelmet, hogy békétlenség uralkodik az országban, Európában és az egész világon.
2006. december 25. 13:10 A pápa a közel-keleti párbeszéd felújítását sürgette Az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszéd felújítása révén megteremtendő igazságos és tartós közel-keleti békére szólított fel hétfőn XVI. Benedek pápa hagyományos karácsonyi üzenetében és "Urbi et Orbi" (a városnak és a világnak szóló) áldásában több tízezer ember előtt a római Szent Péter-téren.
2006. december 25. 13:01 Letartóztatták az olimpiai bajnoknőt Letartóztatták a sílövő olimpiai bajnok Myriam Bedardot, mivel volt férje engedélye nélkül hagyta el Kanadát 12 éves lányukkal. Az 1994-es lillehammeri játékokon két aranyérmet szerző ex-versenyzőt az Egyesült Államokban, a marylandi Columbiában fogták el.