2006. május 11. 17:02 Milliárdos bélyegcsalás Spanyolországban csaknem 5 milliárd eurós, vagyis 1.300 milliárd forintos csalással vádolják a bélyegek eladásával foglalkozó Afinsa kereskedőház öt vezetőjét.
2006. május 11. 17:00 Már nagyon aggódik a pénzügyi biztos Igen súlyosnak látja a magyar államháztartás helyzetét az Európai Unió pénzügyi biztosa.
2006. május 11. 16:53 Rendben zajlottak az angol érettségi vizsgák Rendben véget értek az angol írásbeli érettségi vizsgák. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint középszinten több mint 39 ezer, emelt szinten csaknem 4.000 diák adott számot tudásáról.
2006. május 11. 16:52 Magyar játékos az Ajaxnál Két soproni labdarúgó, Demjén Gábor és a román Cristian Cigan a holland Ajax csapatánál vehet részt próbajátékon.
2006. május 11. 16:17 Kerék ügyvédje kizáratná a bizonyítékok közül a védence elleni vallomást A Kulcsár Attila 2004. június 9-ei kihallgatásáról készült jegyzőkönyv kizárását kezdeményezte Kerék Csaba ügyvédje a bróker per mai tárgyalásán. Ruttner György szerint ugyanis a jegyzőkönyvben foglaltak nem egyeznek meg azzal, ami a kihallgatáson elhangzott. Ugyanezen jegyzőkönyv miatt közokirat hamisításért korábban már feljelentést tett az ügyvéd, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal azonban nem állapított meg jogsértést.
2006. május 11. 16:12 Középkori sírokra épül az olimpiai lövölde A Ming-dinasztia korából származó, 500-600 éves sírokat találtak Pekingben a 2008. évi olimpiai játékokra tervezett lövölde építése közben.
2006. május 11. 16:05 Muszáj lesz igazat írni az élelmiszerek címkéjére? Szigorú határértékekhez kötnék az Európai Unióban az élelmiszerekre vonatkozó vevőcsalogató kijelentéseket 2009-től. Az Európai Parlament tervezete szerint pontosan meg kell kötni, hogy egy termékre mikor mondható például, hogy alacsony energia-, vagy zsírtartalmú. Magyarországon ma nem túl szigorú a szabályozás.
2006. május 11. 16:02 Kinevezési botrány a SOTE-n Magyarországon nem lehet egyetemi tanár, aki bírálja a Magyar Tudományos Akadémiát? Erre enged következtetni a Semmelweis Egyetem döntése. Az általános orvostudományi kar ugyanis elutasította a kinevezését annak az oktatónak, aki tavaly élesen bírálta az MTA és a hazai kutatás-fejlesztés helyzetét.
2006. május 11. 15:56 A Pápa utolsó esélye Kiesési rangadót rendeznek Pápán a labdarúgó NB I 27. fordulójában szombaton: a sereghajtó Pápa az utolsó előtti Vasast fogadja.
2006. május 11. 15:54 Összesítés a hátrányos helyzetben lévő gyermekekről Januártól országos összesítés készülhet a hátrányos helyzetben lévő gyermekekről - közölte a kormányszóvivő.
2006. május 11. 15:52 Visszatérhettek a kitelepített őslakosok otthonukba Hazatérhetnek az indiai-óceáni Chagos-szigetekről csaknem 40 éve kitelepített őslakosok. Erről a londoni legfelsőbb bíróság döntött.
2006. május 11. 15:50 Mégis eladja a Fidesz a Szentkirály utcai ingatlant? A Fidesz elnöke azt mondta, hogy pártja támogatja majd a Magyarország érdekeit szolgáló kormányjavaslatokat.
2006. május 11. 15:41 Legtöbbször az éjszakai klubokban és a taxikban verik át a külföldieket A brit nagykövetség figyelmezteti a Budapestre látogató angol turistákat, vigyázzanak az éttermekkel, bárokkal, és klubokkal, mert átverhetik őket. Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője elmondta, a panaszok legtöbbször éjszakai bárok kapcsán érkeznek.
2006. május 11. 15:37 Vasárnap népszavazás A kormány támogatja, hogy Nyergesújfalun megvalósuljon a svájci tulajdonú Holcim Hungária Rt. cementgyár-beruházása. A városban vasárnap tartanak ügydöntő népszavazást a kérdésről. Korábban öt szomszédos település már elutasította a hulladékégető cementgyár megépítését.
2006. május 11. 15:24 Hitelátütemezést kérnek a termelők Vis major alap létrehozását kezdeményezi a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége a megmaradt területalapú támogatások összegéből. A belvíz által szorongatott gazdák számára hitelátütemezést is kér a MOSZ.
2006. május 11. 15:16 Titokban termesztik a génmanipulált növényeket Szlovákiában Osztrák lapértesülések szerint Szlovákia engedélyezte a génmanipulált növények termesztését, igaz, egyelőre csak tudományos célokra.
2006. május 11. 15:12 Elveszett város a víztározóban Egy kétezer éves város maradványai kerültek elő Kínában egy víztározó leeresztése után. A jelentős történelmi lelet miatt azonban újra megnőhet a feszültség Dél-Korea és Kína között, mindkét ország ugyanis sajátjának tekinti az ókori Koguryo királyság örökségét.
2006. május 11. 15:06 Dunai panoráma, tetőterasz - százmillióért Budapesten egyre több az olyan ingatlan, amelyben a négyzetméterárak meghaladják az egymillió forintot. Némelyik a magas ár ellenére szinte azonnal elkel, de van olyan ingatlan is, amelyben a lakások alig felét tudták eladni az értékesítők. A legfőbb szempont az épületek elhelyezkedése.
2006. május 11. 15:02 Kifürkészhetetlen marad a Fed Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán 25 bázisponttal öt százalékra emelte irányadó kamatát, ennek nyomán pedig a legtöbb amerikai bank nyolc százalékra növelte a maga alapkamatát. Egyelőre csak ennyi biztos.
2006. május 11. 14:47 Drákói intézkedések a dohányzók ellen Tilos lesz a dohányzás Litvániában az összes nyilvános helyen jövő januártól; az erről szóló törvényt ma fogadta el a vilniusi parlament.
2006. május 11. 14:41 Nem külföldről szervezték a londoni merényleteket Nem az Al-Kaida szervezte az 52 ember halálát okozó tavalyi londoni robbantásokat - állapította meg a brit parlament vizsgálóbizottsága. A jelentés szerint a merényleteket végrehajtó fiatalok az Al-Kaida ihletésére cselekedtek, de a biztonsági szolgálatok - kellő anyagi háttér hiányában - nem tudták előre jelezni a támadásokat.
2006. május 11. 14:34 Az adóreform újabb terheket ró a lakosságra A német kormánykoalíció megállapodott a jövőre életbe lépő nagyszabású adóreformban, amely újabb terheket ró a polgárokra. A pénzügyminiszter szerint az intézkedés bevezetését az ország súlyos gazdasági helyzete teszi szükségessé.
2006. május 11. 14:30 Nő a politikai bűncselekmény száma Németországban Németországban tavaly rekord számú, több mint 26 ezer politikai indíttatású bűncselekményt követtek el. Ez nagyjából 25 százalékos emelkedést jelent 2004-hez viszonyítva. Az idegengyűlöletből elkövetett erőszakos cselekmények száma ugyanakkor csökkent az elmúlt évben.
2006. május 11. 14:28 Csatornába zuhant egy autóbusz, 21 ember meghalt Csatornába zuhant egy autóbusz Kairótól északkeletre, a balesetben 21 ember halt meg.
2006. május 11. 14:24 Ronaldo mégis maradna a Real Madridnál A bírálatok ellenére Ronaldo szívesen maradna a Real Madrid labdarúgócsapatánál. A brazil támadó reméli, hogy júliusban olyan elnököt választanak a spanyol klub élére, aki nem akarja őt eladni.
2006. május 11. 13:55 Kuncze: eladni a Volánt, a MÁV-ot... Az SZDSZ szerint privatizálni lehet azokat az állami vagyontárgyakat, amelyek nem szükségesek az állami alapfeladatok ellátásához. Ezt a kisebbik kormánypárt elnöke mondta a közszolgálati televízió reggeli műsorában.
2006. május 11. 13:54 Tízezer liter szeszt foglaltak le Tízezer liter nagy tisztaságú szeszt találtak a vámosok Pest megyében. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta: a lefoglalt áru értéke meghaladja a 60 millió forintot.
2006. május 11. 13:48 Mi lesz a nyári balatoni vízimentéssel? Pénzhiány miatt veszélybe kerülhet a legnagyobb létszámú balatoni civil mentőcsapat működése. Várhatóan őszig nem érkezik pénz, így legfeljebb hitelből menthetnek a nyáron.
2006. május 11. 13:21 Nemkívánatos államfők a focivébén A közelgő labdarúgó-világbajnoksággal kapcsán Németországban komoly gondot okozott a szélsőséges nyilatkozatai miatt Európában támadott iráni államfő, Mahmúd Ahmadinezsád részvétele egyes mérkőzéseken. Berlinben a külügyminiszter eloszlatott minden aggályt, amikor közölte, hogy az iráni elnök nem akarja személyes jelenlétével lelkesíteni az iráni válogatottat.
2006. május 11. 13:08 Nemzeti színűre festették az ellopott kutyát A német rendőrség egy kutyatolvajt üldöz, aki áldozatát a német nemzeti lobogó színei után feketére, pirosra és sárgára festette. A kutya tulajdonosa szerint őrült focirajongók lehetettek a tettesek.
2006. május 11. 13:06 Ellopták egy benzinkút széfjét... az alkalmazottak átaludták a betörést Az éjszaka közepén betörtek egy szerb benzinkút épületébe, és elvitték a több mint 300 kilós széfet. A két ügyeletes alkalmazott végigaludta a rablást. Csak a reggeli váltás vette észre, hogy hiányzik a széf.
2006. május 11. 12:59 "Akkor is, ha elsöpör a népharag" Az Operaház főigazgatója hitet tett modernizációs programja mellett, bár azt Hegyi Árpád Jutocsa is elismerte, hogy annak bizonyos elemei sértik a dolgozók érdekeit. A főigazgató természetesnek nevezte az érdekképviseleti szervezetek fellépését.
2006. május 11. 12:45 Magyarországon elkerülhető a világsztár sorsa Az örökletes rákbetegségek túlélési esélyei semmivel nem rosszabbak, mint a környezeti tényezők okozta daganatoknál - mondta az InfoRádió által megkeresett onkogenetikus professzor a fiatal Grammy-díjas énekesnő, Soraya halálhírét kommentálva. A 37 évesen mellrákban elhunyt énekesnő édesanyja és nagyanyja is az emlőrák áldozatává vált. Az örökletes rákhajlamot már Magyarországon is szűrik.
2006. május 11. 12:43 Újratárgyalják a tömeggyilkossággal vádoltak perét Líbiában megkezdődött a tömeggyilkossággal vádolt öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos perének újratárgyalása, amelyet perrendtartási okokra hivatkozva június közepéig azonnal elnapoltak.
2006. május 11. 12:40 Eladták a Budapesti Szabadkikötőt Az Erdért-Multicont konzorcium veheti meg a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. 99 százaléknyi részvénycsomagját.