eur:
394.06
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Képviselők az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a vallásszabadság napjáról szóló törvény szavazása előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 20-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Még mindig bizonytalanok az ellenzéki szavazók

Néhány nappal az országgyűlési választás előtt sem tudja mindegyik ellenzéki szavazó, hogy ki az esélyes kihívója a kormánypárti jelöltnek. A Publicus Intézet vezetője szerint 70 százalékos részvétel felett a Fidesz ugyan elvileg elveszítheti a mandátumok többségét, azonban ekkor már a DK kieshet, ami a jelenlegi kormánypártoknak kedvez.

Elvileg jól működnek a visszalépések, csak az a kérdés, hogy a vidéki kisebb településekre is eljuthatnak ennek hírei – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozva a Publicus Intézet vezetője. „Egy esélyes baloldali jelöltre az LMP-szavazóknak a 80-90 százaléka hajlandó átszavazni, a Jobbik-szavazóknak most már kicsivel több mint a kétharmada” – hangsúlyozta Pulai András, hozzátéve, hogy a Jobbikos jelöltre a baloldali esélyesnél 10-12 százalékponttal kevesebb LMP-t támogató választópolgár voksolna.

Pulai András a Vasárnapi Hírek számára készített felmérést ismertetve hozzátette: tíz bizonytalan szavazóból továbbra is hat szavazó tekinthető teljesen bizonytalannak, és egyharmadnyian vannak a titkolózó szavazók, akik már tudják, hogy kire szavaznak, de nem árulják el. A választásukat titkolók majd' háromnegyede elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Ez négy százalékpontos növekedés a múlt hónapban mérthez képest.

De mivel sok bejutásra esélyes ellenzéki párt van, a szavazatok nagyon megoszlanak.

A szakértő szerint lehetséges, hogy egy miniszterelnök-jelöltet és pártját támogatják sokan. „Ő lesz Orbán Viktor kvázi kihívója” – tette hozzá. De meg is oszthatják szavazataikat az összes esélyes párt között. Az ellenzéki manőverezésekkel szembeni elégedetlenség azonban azt is magával hozhatja, „és azt mondják, hogyha ti nem tudtatok dönteni, én sem fogok dönteni. És a vártnál is – adott esetben – nagyobb arányban maradnak otthon” – emelte ki Pulai András.

Erősen függ a részvételtől a DK bejutása – mondta a Publicus vezetője. „Ha nagyon magas lesz a részvétel, és mondjuk a DK kiesik, az újra a Fideszt kezdi el segíteni, hiszen közel 5 százaléknyi ellenzéknyi vagy kormányváltó szavazat kiesik. Így hát adott esetben ez még visszájára is fordulhat, és lehet, hogy egyet lök a Fidesz irányába a szavazati rendszer” – hangsúlyozta.

Pulai András úgy fogalmazott: az LMP szavazóbázisa nyúlik, tehát magasabb részvételnél tágul a támogatói köre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×