Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Aranykorát éli a szlovák idegenforgalom

Rekordot döntött Szlovákia látogatottsága 2019-ben. A legújabb statisztikai adatok szerint tavaly közel 6,5 millióan látogattak el északi szomszédunkhoz, ami 2018-hoz képest 15 százalékos növekedést jelent. Mind a hazai, mind a külföldi turisták száma egyre növekszik. A magyarországi látogatók száma is jelentősen megnövekedett, 2019-ben 11,2 százalékkal látogattak többen Szlovákiába, mint egy évvel korábban.

A szlovák építésügyi és közlekedésügyi tárca jelentése szerint 2019-ben 6 432 934-en látogattak el Szlovákiába. Az idegenforgalomért is felelős Érsek Árpád tárcavezető azt feltételezi, hogy az összlátogatók száma még ennél is több lehet egymillió fővel. „Olyan vendégekről van szó, akik a határt átlépve egynapos látogatásra érkeznek, ám ismerősöknél alszanak, ezért a statisztikai adatokban nem szerepelnek” – fogalmazott. Kifejtette, idén az állam egymillió euróval több támogatást nyújt a körzeti és kerületi idegenforgalmi szervezeteknek, amelyek így

7,6 millió eurót költhetnek a környékükön turisztikai fejlesztésekre.

„Intenzíven népszerűsítjük az országot, és rendszeresen igyekszünk növelni a pénzügyi támogatásokat, hogy a turisták jobb szolgáltatásokat kapjanak, és hogy tartani tudjuk a tempót a konkurenciával” – tette hozzá a miniszter.

Tavaly a Szlovákiába látogatók közel 18 millió vendégéjszakát töltöttek az országban, ez

14 százalékos növekedést jelent.

Az országot leginkább a közeli államok turistái látogatják. A csehországi látogatók száma 10,8 százalékkal, a lengyelországiaké 6,2 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, míg a német turisták száma 2,3 százalékkal. A magyarországi látogatók száma jelentősen megnövekedett, 2019-ben 11,2 százalékkal látogattak többen Szlovákiába Magyarországról, mint 2018-ban. A legjelentősebb növekedés – 33,4 százalékos – az ukrán turisták számát tekintve észlelhető.

A közlekedési tárca idén 2,6 tized millió eurót fektet be olyan marketing tevékenységekbe, amelyek külföldön is népszerűsítik Szlovákiát. Érsek Árpád szerint a magasabb hazai látogatói szám annak is köszönhető, hogy tavaly bevezették az üdülési juttatást. A miniszter úgy látja, míg a régiókban magasabb a látogatottság, addig a fővárosban rosszabb a helyzet, mert ott az emberek nehezebben használják ki az üdülési kedvezményeket. Véleménye szerint a főváros turistáit motiválni kellene: gasztronómiai rendezvényekkel vagy egyéb élményekkel, hogy több időt töltsenek el Pozsonyban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×