2005. július 7-e reggelén négy hátizsákos fiatalember - Hasib Hussain, Mohammad Sidique Khan, Germaine Linday és Shehzad Tanweer ült fel a Londontól északra található Lutonban egy a fővárosba tartó vonatra, hogy végrehajtsa pokoli tervét.

A városközponthoz közeli Kings Cross pályaudvaron elváltak egymástól, hogy aztán három metrón és egy buszon robbantsák fel pokolgépeiket.

A legtöbb áldozatot egy 19 éves apa, Germaine Lindsay szedte, - aki fiát és terhes feleségét hátrahagyva indult el a véres misszióra és robbantott a Russell Square megálló közelében a Piccadilly-vonalon.

Londoni lakosként jómagam is ezen a vonalon jártam munkába, és talán ezen a szerelvényen ülhettem volna.

Szerencsémre a támadás napján Budapesten töltöttem a szabadságomat. A magyar rádióból értesülve sokáig hihetetlennek, viccnek tűnt a hír. Egészen addig, amíg kollégáim telefonon meg nem erősítették.

Sokkoló volt, hogy a halottak között nagyon sok volt a fiatal és a külföldi nevű - bizonyítva azt, hogy mennyire sokszínű város London. Az al-Kaidának hűséget esküdő és a brit kormány vélt muszlim-ellenes külpolitikáját bíráló merénylők muzulmánokat is megöltek.

Összesen 52-en haltak meg a támadásokban, több, mint 700-an megsebesültek, köztük az ausztrál Gill Hicks is. Gill mindkét lábát elvesztette és most titánium protézissel jár, lánya pedig "Robotmamának" hívja.

Az egyik túlélő, Shanie Ryan elmondta: az mentette meg, hogy kiszállt az első metrókocsiból, hogy elbúcsúzzon barátjától, majd csak a második kocsiba tudott visszaszállni.

Pár pillanattal később robbantott az egyik támadó. "Ömlött a füst, az emberek sikoltoztak" - mesélte a második kocsiban ragadt lány. Végül több mint egy órát ültek az alagútban, mire eljutottak hozzájuk a mentők.

Két héttel később már Londonban ért a következő, szerencsére kudarcba fulladt támadás-sorozat. A megindult hajszában a rendőrök tévesen azonosítottak egy ártatlan fiatal brazil villanyszerelőt.

Jean Charles de Menezest öngyilkos merénylőnek hitték és az egyik fegyveres rendőri egység tisztjei szabályosan kivégezték, amikor felszállt egy metrószerelvényre.

A merényletek utáni hónapokban a metrón az utasok sokáig gyanúsan méregették a hátizsákkal felszállókat és aggodalmat keltettek a gazdátlannak tűnő táskák vagy a hátrahagyott szendvicses papírdobozok és zacskók.

10 évvel később úgy tűnhet: az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. A Szíriába induló Iszlám Állam-szimpatizánsok és a tunéziai tengerparti mészárlás miatt azonban a britek tudják, hogy továbbra is fennáll a terrorfenyegetés.

Először csend volt, aztán sikoltozást lehetett hallani, úgy hittem, hogy meghaltam - így emlékezett a BBC-nek a londoni metrón történt robbantásra az egyik túlélő.

A robbanás után negyed órával a brit hírtelevíziók jelentései arról szóltak, komoly incidens történt a londoni metróhálózatban: valószínűleg feszültségmegugrás miatt robbant fel több szerelvény. A reggeli csúcsforgalomban a teljes, tizenkét fővonalból álló, négyszáz kilométeres hálózatot leállították, erre a második világháború óta nem volt példa, és minden állomást kiűrítettek.

"Volt egy robbanás, egy fehér villanás, utána pedig mindenütt füst gomolygott" - így számolt be akkor a helyszínen a történtekről az egyik túlélő. Rövidesen bizonyossá vált, hogy terrortámadásról van szó és a három, metróban elkövetett merényletet egy órával később újabb robbantás követte egy emeletes buszon.

A vizsgálat kiderítette, hogy a robbantásokat brit állampolgárságú, Nagy-Britanniában élő, muszlim terroristák követték el. A négy férfi addig példás családi életet élt, tisztes állásuk volt, így soha nem tűntek fel a belső elhárítás számára. A merénylőcsoport vezetője például közmegbecsülésnek örvendő általános iskolai tanárként dolgozott. A később előkerült videófelvételekből azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugatellenes háború katonáinak tartották magukat.

A robbantások 52 ártatlan áldozatának tiszteletére Londonban 2008-ban emlékművet emeltek. A Hyde-parkban felavatott alkotás 52 rozsdamentes acéloszlopból áll.