Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Portugália óvatos

Görögország mellett egyre jobban figyelnek a nemzetközi befektetők Portugáliára, ahol szintén drámaian magas a költségvetési hiány. A kormány most vitte a parlament elé a jövő évi büdzsét, amely a görögökével ellentétben csak lassan mérsékelné a deficitet.

Portugália költségvetési hiánya 2009-ben megdöntötte a korábbi rekordot, és a maga 9,3 százalékával megközelítette a 10 százalékos lélektani határt. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap is ennél jóval alacsonyabb, nyolc százalékos deficittel számolt, és az eredmény nyomán Görögország után Portugáliára is nyomást gyakorolnak az eurózóna tagjai, hogy tegye rendbe költségvetését és kerülje el az athéni kormánynak fejfájást okozó finanszírozási válságot.

A valutaunióba való belépés feltétele az volt, hogy Portugália három százalékon tartsa a hiányt - a portugál költségvetési lyuk azonban ennek háromszorosa.

2010-ben várhatóan tovább nő a nemzeti adósság, ami a GDP több mint 85 százalékát teszi majd ki. Azaz, 2009-hez képest 9 százalékkal jobban lesz eladósodva az ország. Az eurózóna-tagság 60 százalékos eladósodottsági arányt engedélyez.

Ennek nyomán a portugál kormány benyújtotta a parlamentnek új költségvetését, amely a jövő évben egy százalékkal mérsékelné a hiányt. Mindez jóval szerényebb a görög tervnél, amely két év alatt tíz százalékot faragna le a hiányból, de amelyről sok szakértő úgy gondolja, hogy nem lehet megvalósítani.

A Moody's hitelminősítő januárban arra figyelmeztette Görögországot és Portugáliát, hogy "lassú halálra számíthatnak", ha nem állítják helyre az állami költségvetés egyensúlyát.

Portugália azok közé az EU-tagállamok közé tartozik, ahol a tavalyi visszaesés után az idén ismét növekedésnek indul a gazdaság - igaz, a várakozások szerint csak igen szerény, 0,9 százalékos ütemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×