Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.12
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

A válság mellett Haiti lesz a fő téma Davosban

Az Alpok egy festői szépségű völgyében fekvő Davos régi svájci üdülőhely - most azonban nem a turisták, hanem a nemzetközi gazdasági élet vezetői találkoznak politikusokkal, hogy az immár 40. alkalommal rendezett Világgazdasági Fórumon négy napon át elemezzék a pénzügyi válság lezárásának lehetőségeit. A Világgazdasági Fórumot ezúttal a francia államfő nyitja meg.

A közel két és fél ezer résztvevő nem annyira Nicolas Sarkozy beszédére, hanem inkább a kínai miniszterelnök-helyettes, Li Kej-csiang nyilatkozatára kíváncsi, ugyanis a Világgazdasági Fórumra készített jelentés - amely lényegében a tárgyalások napirendjét is meghatározza - utalt arra, hogy nem lehet kizárni a Kínai Népköztársaság pénzügyi összeomlását.

Erre utalt a tekintélyes amerikai közgazdász, Nouriel Roubini is, rámutatva arra, a közelmúltban a busás hozam reményében csillagászati összegű külföldi töke áramlott Kínába, és nincs kizárva, hogy ezek a spekulatív befektetések most légbuborékként fognak szétpattanni.

Egy évvel ezelőtt a frissen kirobbant pénzügyi válság hatására a rövid távú megoldás volt a vezető a davosi fórum témái között, s míg akkor a legjelentősebb bankárok nagy része inkább otthon oltotta a tüzet, idén a találkozót a legtöbben a színfalak mögött folytatott tárgyalásokra próbálják felhasználni, hogy kifejtsék érveiket a pénzügyi rendszer megrendszabályozása ellen és bonus juttatásaik védelmezésére.

Napirendi pont még a Haitin történt földrengés okozta károk helyreállítása, illetve a szigetország gazdasági talpra állítása - amely mellett várhatóan az ENSZ rendkívüli haiti megbízottja, Bill Clinton volt amerikai elnök fog érvelni.

A szombatig tartó értekezleten több mint 2500-an vesznek részt, biztonságukra ugyancsak több ezer svájci rendőr ügyel.

A Világgazdasági Fórumot a tekintélyes német közgazdász, Klaus Schwab szervezte meg 40 évvel ezelőtt, akkor még Európai Üzleti Szimpózium néven.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×