Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
Nyitókép: Wikipedia/Natataek

Ön is megtanulhat majomul: az emberi nyelv alapjai a gesztusaikban rejlenek

A csimpánzok és bonobók használta jeleket is megérti az ember.

A skóciai St Andrews Egyetem videókra alapozott kutatásában résztvevő önkéntesek a főemlősök egymás közt használt jeleinek megértésére tettek kísérletet: ennek eredménye szerint a csimpánzokkal közös utolsó ősünk hasonló jeleket használt, mint amilyenekkel a faj ma kommunikál – ezek a jelek lehettek az emberi nyelv alapjai.

A PLOS Biology szaklapban megjelentetett tanulmány vezető szerzője, Kristy Graham szerint azt már eddig is tudták, hogy a csimpánzok és bonobók használta jelek mintegy 95 százalékos átfedést mutatnak egymással – írja a BBC.

"Már sejtettük, hogy ez egy közös gesztusnyelv, amely az utolsó közös ősünknél is jelen lehetett. Most már egészen biztosak vagyunk benne, hogy az őseink gesztikulálással kezdték a kommunikációt, és ez a nyelvbe is beépült" – fogalmazott.

A tanulmány egy nagyobb ívű kutatás része, amely az emberi nyelv kialakulásának gyökereit vizsgálja. A kutatócsoport hosszú éveken át figyelte meg a vadon élő csimpánzokat, évet töltött vadon élő csimpánzok megfigyelésével.

Az emberszabású majmokról már hosszú ideje tudjuk, hogy több mint 80 gesztusból álló "nyelvet" használnak, amelyek mindegyike üzenetet közvetít.

A vakarózás azt jelzi, szeretnék, ha egy társuk kurkászna rajtuk, a szájmozgást azt jelöli, élelmet szeretnének, ha pedig fogaikkal tépnek darabokra egy levelet, az a flört félreérthetetlen jele.

A majomnyelv gesztusait videófelvételeken mutatták meg a kutatásban részt vevő embereknek, hogy kiderüljön, mennyire értik azokat. Az önkéntesek megnézték a csimpánzokról és bonobókról készített felvételeket, majd kaptak egy lehetséges fordításokkal teli listát, onnan választották ki, hogy melyik gesztust milyen jelentéssel párosítanák.

A vártánál jobb eredménnyel tudták megfejteni a gesztusok jelentését,

az esetek 50 százalékában eltalálták,

mit akart a majom kommunikálni az adott gesztussal.

"Nagyon meglepődtünk az eredményeken: kiderült, hogy szinte ösztönösen értjük a majmokat, ami a kommunikáció evolúciója szempontjából lenyűgöző, bár tudósként, hosszú éveken át zajló képzés után kissé bosszantó" – viccelődött Catherine Hobaiter, a St Andrews Egyetem munkatársa.

Az emberek által ösztönösen megértett gesztusok egy evolúciósan ősi, közös gesztusszókincset jelenthetnek, melyet minden emberszabású – közte az ember is – megért.

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×