eur:
405.4
usd:
392.53
bux:
86717.67
2025. február 8. szombat Aranka
Nyitókép: YouTube/NASA

Az egyik sikert már elérte az aszteroida-eltérítő, "Földet védő" küldetés - videók, képek

A Dimporhosba csapódott a DART, önmagát megsemmisítve a folyamatban.

A szándékos ütközésnek az volt a célja, hogy azzal pályájáról eltérítsék az aszteroidát. Ilyen műveletre a későbbiekben akkor kerülhet sor, ha egy, a Földet veszélyeztető űrszikla esetében bolygónk jövője miatt kellene beavatkozni annak röppályájába - írja a BBC. A kisbolygó-páros nem jelent veszélyt a Földre, mivel a Nap körül kering, és a Földet legfeljebb 11,2 millió kilométerre közelíti meg, de a kutatók megfelelőnek találták egy ilyen kísérletre.

A DART nevet viselő, ember nélküli űreszköz az ütközést megelőzően éppen jó időben kapcsolta be röviden kameráját: azon jól látható a 160 méter széles, nagyjából futballpálya átmérőjű Dimorphos. A földi irányítók üdvrivalgásban törtek ki a bekapcsolódó, majd az ütközésben megsemmisülve kikapcsolódó kamera közvetítette kép láttán.

A becslések szerint az űrhajó becsapódására a Dimorphos középtengelyétől mindössze 17 méterre került sor.

Hetekbe kerül, mire kiderül a siker mértéke

Az még hetekbe telik, mire kiderül, hogy a kívánt célt is sikerül-e elérni az ütközéssel, de Lori Glaze, a NASA bolygótudományi igazgatója szerint mindenképpen jelentős teljesítményt értek el.

"Az emberiség új korszakába lépünk, egy olyan korszakba, amelyben potenciálisan képesek vagyunk megvédeni magunkat egy olyan veszélyes, veszélyes aszteroida becsapódásától. Milyen csodálatos dolog; soha nem volt még ilyen képességünk" - mondta újságíróknak.

Elena Adams mérnök hozzátette: nyugodtabban alhatunk a Földön most, hogy van egy ilyen lehetőség a kezünkben.

A kutatók a valódi sikert abban mérik, hogy a Dimorphos le fog-e térni valamelyest eredeti pályájáról az ütközést követően, vagy sem. A földi teleszkópok a Didymos és Dimorphos alkotta kisbolygó-kettős pontos méréseit végzik majd el. A várt eredmény szerint az eddigi 11 óra 55 perces időtartamnak, mely alatt a Didymost megkerüli a Dimorphos, pár perccel kellene csökkennie.

A képek sokat árulnak el a két aszteroidáról

Az eseményre a Földtől 11 millió kilométerre került sor, amennyire az jelenleg innen megállapítható, a siker teljes. A DART első feladata az volt, hogy megállapítsa, a két kisbolygó közül melyik a kisebb, majd ezt követően megfelelő pályára kellett állítania magát. A kutatókat lenyűgözte az általa visszaküldött felvételeken az, milyen eltérő a két aszteroida alakja.

A Didymos gyémánt alakú, felszínének vannak sima és sziklás része is. Carolyn Ernst, a DART-küldetés műszeres tudósa azonban a Dimorphosra volt igazán kíváncsi.

"Sok mindenben hasonlít néhány más, általunk látott kis aszteroidára, és azokat is sziklák borítják. Tehát gyanítjuk, hogy valószínűleg egy törmelékhalom lehet, amely lazán konszolidált" - mondta.

A NASA az Instagramon adott közzé fotókat a DART által rögzített felvételekből (lásd alább). A képeken a következők láthatók:

1. Az ütközés előtti utolsó 5,5 perc. Ez a videó 10-szeres gyorsításban mutatja a megközelítést, kivéve az utolsó hat képet, amelyek ugyanolyan sebességgel jelennek meg, mint ahogyan azokat az űrszonda elküldte.

2. Didymos aszteroida (balra lent) és holdja, a Dimorphos (középen), körülbelül 2,5 perccel a DART becsapódása előtt. A DRACO képalkotó ezt a felvételt 570 mérföld (920 km) távolságból készítette. Ez a kép volt az utolsó, amely mindkét aszteroidáról teljes képet mutatott.

3. Dimorphos aszteroidahold, amint azt a DART űrszonda 11 másodperccel a becsapódás előtt látta 68 km-es távolságból.

4. A Dimorphos aszteroidahold utolsó teljes képe, körülbelül 7 mérföldre (12 km-re) és 2 másodperccel a becsapódás előtt. A képen az aszteroida egy része látható, a terület mintegy 100 láb (31 m) átmérőjű.

5. A DART utolsó képkockája a becsapódás előtt - ez 4 mérföldre (6 km-re) készült az aszteroidától, egy másodperccel a becsapódás előtt. Az ütközés az adatoknak a Földre való átvitele során történt, ami miatt csak a kép egy része ért el a bolygónkra. A felvételen az aszteroida egy 51 láb (16 m) átmérőjű területe látható.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASA (@nasa) által megosztott bejegyzés

Hatalmas pusztítással járna egy ilyen méretű azsteroida becsapódása

A kisbolygó kettőst alapos vizsgálatokat követően választották ki a kísérlet céljára: egyik pályája sem keresztezte volna az Földét a jövőben, és egy kis változtatás sem befolyásolja ezt. Más űrszilák ugyanakkor még jelenthetnek veszélyt a Földre - bár az égboltfelmérések már több mint 95 százalékban azonosították azokat a hatalmas aszteroidákat, amelyek globális kihalást indíthatnának el, ha összeütköznének a Földdel, ez még mindig sok eddig fel nem fedezett kisebb objektumot hagy, amelyek pusztítást okozhatnak, ha csak regionális vagy városi szinten is.

Az azonosított aszteroidákról pedig megállapították, hogy nem fognak összeütközni a Földdel.

Ha egy Dimorphos méretű aszteroida a Földbe csapódna, egy kilométer átmérőjű, több száz méteres krátert alakítana ki, mérhetetlen pusztítással. A pályáján végzett apró módosítás ugyanakkor a megfelelő időben végrehajtva eltérítheti az űrsziklát eredeti pályájáról.

A DART-ot 50 kilométer távolságból egy apró műhold követte, mely felvételeket készített a becsapásról: ezek a következő napokban érkeznek majd vissza a Földre. Az Európai Űrügynökség pedig három missziót indít kutatások végzésére a Dimorphos pályamódosításával kapcsolatosan.

A DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával. Az üdítőautomata nagyságú, 570 kilogrammos szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű, 5 milliárd kilogrammos Dimorphos aszteroidával.

A két aszteroidát két évtizede fedezték fel. A páros először az "ikrek" (Didymos) nevet kapta, később a kisebb aszteroidát Dimorphosnak nevezték el, aminek jelentése "kettős alak", és arra utal, hogy ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában fog megismerni: a becsapódás előtt, ahogy a DART látja, és ahogyan majd az Európai Űrhivatal (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később.

Becsapódás a Google oldalán

A tudományos sikerről a keresőóriás is "megemlékezik" egy animációval: ha valaki a Google keresőjébe beüti a DART küldetés teljes angol nevét (Double Asteroid Redirection Test), a találati oldalra balról berepül a DART stilizált műholdja, majd "becsapódik", amitől az egész találati lista elferdül.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: csak emberi alkotásokat illet meg a szerzői jog

Szakértő: csak emberi alkotásokat illet meg a szerzői jog

A szerzői jog nem védheti azokat a műalkotásokat, amelyeket kizárólag a mesterséges intelligencia hozott létre, utólagos emberi beavatkozás nélkül - erről az Amerikai Egyesült Államok Szerzői Jogvédő Hivatala döntött. Az InfoRádiónak nyilatkozó jogtudós szerint az állásfoglalás az európai szabályozásnak is iránymutató lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.10. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Trump megint elintézte a piacokat, mínuszban zárt Amerika

Trump megint elintézte a piacokat, mínuszban zárt Amerika

A héten bőven akadtak események, amelyek megmozgatták a tőzsdéket, Trump kereskedelmi háborúja és ukrajnai béketerve is nagy mozgásokat hozott, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is tovább folytatódott. Ázsiában felemás mozgások voltak jellemzők ma, Európában a nap vége felé esést látni, míg az amerikai tőzsdék mínuszban vannak. A nap legfontosabb adata a délutáni amerikai munkaerőpiaci statisztika volt, amely a vártnál rosszabb foglalkoztatottság bővülést, és gyorsuló bérdinamikát mutatott - ez pont az a kombináció, amit az amerikai jegybank nem szeretne látni. Mindeközben Trump vámháborújában is újabb fejlemények jöttek, ez pedig nem hagyta hidegen a piacokat sem.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. február 7. 12:51
×
×
×
×