Infostart.hu
eur:
388.54
usd:
329.98
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

Újabb felvételek érkeztek a Marsról

Először próbálta ki lézerét a Perseverance marsjáró.

A SuperCam nevű tudományos műszer, amellyel a robot a Mars kőzetét vizsgálja, első alkalommal továbbított adatokat a Földre - közölték a NASA kutatói.

Ezekből kiderül, hogy az 5,6 kilogrammos eszköz, amely magasan a marsjárón lévő rúdon helyezkedik el, jó állapotban van.

A műszer több hangfelvételt is küldött, ezeken többek között az is hallható, amint a lézer harmincszor kilő egy mintegy három méterre lévő kőre.

A különböző lézernyilak hangerejének eltéréseiből a szakértők a kőzet szerkezetéről és keménységéről vonnak le következtetéseket.

Az egytonnás, hatkerekű Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázatot rejtő manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet a rover két év alatt fogja megvizsgálni.

Egyelőre még műszerei állapotát ellenőrzi, és már megtette első tesztútját is.

A tervek szerint egy teljes marsi évig - 687 földi napig - dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Ha egyetlen dolgot kell kiemelni a magyar megtakarítási és befektetési piacot meghatározó tényezők közül, akkor 2025-ben egyértelműen a hatalmas állampapír-kifizetések jutnak eszünkbe. Az évtizedek óta nem látott inflációs hullám következtében mintegy 1200 milliárd forint kamat és közel 3200 milliárd forint tőke zúdult ki idén az inflációkövető lakossági kötvényekből – a gigantikus pénzeső nemcsak az állampapírok, de az összes többi befektetés világát is fenekestül felforgatta. Váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a befektetési alapkezelők csak részben lehettek elégedettek: az állampapírokból felszabaduló pénzek jelentős részben ezen a piacon találták meg a helyüket, ugyanakkor a tőkebevonás mértéke alulmúlta a szektor terveit. Az állampapírok beágyazottságát jól mutatja, hogy a példátlan nagyságú kifizetések ellenére a lakosság idén is nettó vásárlóként volt jelen az államkötvények piacán, miközben más szereplők, például a pénzintézetek és a külföldi befektetők még nagyobb részt hasítottak ki a magyar adósságportfólióból. Látványos ábrákon mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb állampapír-piaci fordulatok 2025-ben – nem kérdés, hogy a téma helyet érdemel az év top 10 legérdekesebb sztorija között!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 04:36
×
×
×
×