Infostart.hu
eur:
377.17
usd:
322.69
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt

A világ legkorszerűbb lézerközpontja épül a volt szovjet laktanya helyén

Bár kedden átadták a szegedi lézerközpont Eli-alps nevű épületegyüttesét, a tudományos munka csak 2018 végén, 2019 elején indulhat meg - mondta az InfoRádióban Lehrner Lóránt, az ELI HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Lehner Lóránt, a központ létrehozását koordináló ELI HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az építkezéssel párhuzamosan zajlott a kutatási eszközök beszerzése, hamarosan elindulhat ezek telepítése és beüzemelése.

A világ legkorszerűbb lézerközpontja épül a volt szovjet laktanya helyén

"Keddtől meg is kezdődött a meglévő gépek beköltöztetése és összeszerelése, a továbbiakban még négy lézeres berendezés érkezik az új kutatóintézetbe, teljesen kész azonban csak 2018-2019 fordulóján lesz.

„Az igazi kutatói munka csak akkor indul.”

A programok és a berendezéseket használó kutatói közösség felépítése már korábban elkezdődött – jelezte Lehrner Lóránt. Hozzátette, nem csak az Eli-alps Kutatóintézet dolgozói fognak itt dolgozni, hanem európai és azon kívüli kutatók is érkeznek majd, nemcsak a lézeres fizika, hanem biológia, kémia, orvostudomány területéről is.

„Kevés olyan komoly tudományos háttérrel rendelkező ország van, amelyiknek nincs itt már kutatója. A jelenlegi létszámunk 230 fő. A kutatási programokra vendégkutatók érkeznek. A hazatérő kutatóinknak a külföldiekhez hasonló vagy jobb kutatási körülményeik lesznek.”

Lehrner Lóránt hangsúlyozta, ahhoz lézeres berendezésekkel kutatásokat lehessen végezni, speciális feltételeknek kell teljesülniük, az egyik ilyen, hogy rezgésmentes legyen az alap, a másik a termikus stabilitás, tehát a hőmérséklet-ingadozás kis intervallumú legyen és nagyon tiszta terek van szükséges, tehát pormentes levegőt kell biztosítani. Az épület statikus biztonságát cölöpalapozás, illetve ház a házban konstrukcióval lehetett biztosítani – tette hozzá az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

„Óránként félmillió köbméter levegőt szűrünk és cserélünk.”

A létesítmény a régió tudományos életének fejlesztésében vállal szerepet, az innovációs park, amelyben inkubátorház is létesül a kis-, közép- és nagyvállalatok Szegedre költözését is hivatott segíteni – mondta el Lehrner Lóránt.

A világ legkorszerűbb lézerközpontja épül a volt szovjet laktanya helyén

A szegedi lézerközpont öt épületének alapterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az A épületben a kísérleti területek, a B épületben a laborok, előkészítő műhelyek, kutatói irodák kaptak helyet, a tudásközpontként is szolgáló fogadó épületben található a konferenciaterem, a könyvtár, a szeminárium termek, a menedzsment irodák és az étterem, emellett külön épületben működnek a kiszolgáló, karbantartó egységek, illetve a porta.

A világ legkorszerűbb lézerközpontja épül a volt szovjet laktanya helyén

A központ az Európai Unió - a szegedi mellett prágai és bukaresti helyszínnel megvalósuló - tudományos nagyberuházása, az ELI (Extreme Light Infrastructure) magyar pillére. A szegedi központ a világ legnagyobb csúcsintenzitású berendezései közül azzal tűnik ki, hogy itt lehet majd előállítani másodpercenként a legtöbb és egyben a legrövidebb lézerimpulzusokat, ezzel megfigyelhetővé válnak a molekulákon belül zajló elemi folyamatok. Az intézet a fizika, biológia, kémia, valamint az orvosi és anyagtudományok területén rendkívüli nagy időfelbontással végezhető alap- és alkalmazott kutatásokhoz biztosít a világon jelenleg egyedülálló infrastruktúrát.

A projekt - az építészeti beruházás mellett a kutatási berendezések és eszközök beszerzését is tartalmazó - költségvetése több mint 70 milliárd forint, ennek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

„Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balhét szerveznek már most” – fogalmazott péntek reggel Orbán Viktor, aki mindenkit arra buzdított a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy vasárnap menjen el szavazni és voksoljon a Fideszre.

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónap, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Mohos Kristóf.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Vlagyimir Putyin orosz elnök rövid tűzszünetet hirdetett tegnap az ortodox húsvét alatt: a hétvégén leállítja Oroszország a támadóműveleteket. Most már ukrán térképeken is látható: Oroszország teljesen megszállta Pokrovszk és Mirnohrad városait Donyeck középső részén, a harcok már a településtől nyugatra és északra található falvakban dúlnak. A béketárgyalások teljesen megrekedtek, Donyeckben már csak három nagyobb várost ellenőriz az ukrán hadsereg. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×