eur:
395.97
usd:
369.56
bux:
70647.04
2024. június 25. kedd Vilmos
Kossuth szerint nemzethalál, a történészek szerint politikusi bölcsesség működött 150 éve

Kossuth szerint nemzethalál, a történészek szerint politikusi bölcsesség működött 150 éve

A történész szerint a 150 évvel ezelőtt létrejött kiegyezés Magyarország számára megteremtette az állandóságot, és kitűnően példázza a politikusi bölcsességet és belátást. Míg Kossuth Lajos a száműzetéséből egyenesen nemzethalált vizionált.

Pontosan 150 évvel ezelőtt ezekben a február végi, március eleji napokban sorsdöntő megállapodások körvonalazódtak Bécs és Buda, azaz Ausztria és az 1848-as forradalom leverése után térdre kényszerített Magyarország között. Az utókor a kiegyezést egyértelműen pozitívan ítéli meg, pedig akkoriban igencsak heves politikai viták övezték a kompromisszumot. Kossuth a száműzetéséből egyenesen nemzethalált vizionált. A kiegyezés időszakáról a korszak kitűnő ismerője, Cieger András, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója beszélt.

Miért volt fontos a kiegyezés a magyar történelemben?

Az 1867-es kiegyezéskor tulajdonképpen egy közös igény fogalmazódik meg a birodalom két vezető politikai elitje részéről – mind az osztrák, mind a magyar politikai elit részéről – hogy ezt a 18 éves patthelyzetet, amely a szabadságharc leverése után előállt az osztrák-magyar birodalom területén, valahogy fel kellene oldani.

Ugyanis világossá vált az 1860-as évekre, hogy a birodalom egyébként a vesztébe rohan, ha ezt a politikai válsághelyzetet nem oldja fel, amit ráadásul még a gazdasági problémák is súlyosbítottak, és világossá vált, hogy le fog maradni a birodalom Európa más vezető nagyhatalmaihoz képest.

Ez a sokféle indok vezetett oda, hogy megindultak a tárgyalások a kiegyezést megelőzően már néhány évvel.

Ha a kiegyezésről beszélünk, akkor az első név, ami az embereknek általában beugrik, az Deák Ferencé. Valóban ő volt a motor? Mennyire volt ez könnyű vagy éppen nehéz tárgyalás?

Az egy érdekes kérdés, hogy kinek a nevéhez is fűződik magyar részről a kiegyezés tető alá hozása. Ez már az 1867-et követő időszakban is felmerült. Azt gondolom, hogy ez egy kollektív teljesítmény volt, amelyben természetesen Deák Ferencnek egészen bizonyosan meghatározó szerepe volt.

Ő találta meg azt a jogi helyzetet, formulát – az 1723-ban becikkelyezett Pragmatica sanctiót –, amelyre rá lehet építeni ezt az új politikai berendezkedést. Abban azonban, hogy a konkrét intézmények hogyan fognak kinézni és milyen tényleges befolyást tudunk nyerni a politika működtetésében, például Andrássy Gyulának is egészen bizonyosan fontos szerepe volt.

Ha pedig a gazdasági tárgyalásokat nézzük, akkor a pénzügyminiszternek, Lónyai Menyhértnek is fontos szerepe volt, illetve időnként Eötvös József is a tárgyalóasztaloknál ült, és igyekezett kompromisszumokat kötni az osztrák féllel.

Andrássy Gyula megítélése abban a korban meglehetősen felemás volt: az osztrákok nem szerették őt, aztán végül mégiscsak miniszterelnököt csináltak belőle. Hogyan futhatott be ilyen karriert?

Azt hiszem, hogy az osztrákok senkit sem szerettek a magyar politikai elitből. Deák Ferencről is egész negatívan nyilatkoztak bécsi források, vagy akár Ferenc József a nyakasságát illetően például. Egyébként is a kiegyezés tárgyalásait a kölcsönös bizalmatlanság jellemezte.

Ahhoz képest egy egész szilárd, működőképes politikai berendezkedést sikerült létrehozni.

Ebbe a folyamatba illeszkedik bele Andrássy Gyula szerepe: az 1849-es szerepvállalása miatt 1850-ben – tulajdonképpen távollétében – Ferenc József felakasztásra ítélte, 17 évvel később viszont már Andrássy Gyula lett az, aki Ferenc József fejére tette a koronát.

Ez a politika forgandóságát is mutatja, illetve a politikusi belátást: felismerték, hogy mi az országaik érdeke, és ilyen értelemben átléptek a korábbi törésvonalakon, így megkegyelmezett Ferenc József Andrássy Gyulának.

Andrássy Gyula pedig úgy gondolta, hogy szerepet kell vállalni ennek az új rendszernek a működtetésében. Annyira így gondolta, hogy 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke volt.

A kiegyezés és az első világháború közötti időszakról mint az úgynevezett boldog békeidőkről beszélünk. De valóban ennyire boldog békeidők voltak azok? Ennyire kiegyensúlyozott volt az ország?

A történész mindig árnyaltan látja ezeket a paneleket, de ha nem szeretném nagyon relativizálni ennek a korszaknak a sikereit, akkor azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen a történettudomány is elfogadja ezt a jelzőt.

Persze minden viszonylagos. Az azt megelőző és az azt követő korszakhoz szokás viszonyítani, és nyilván a békeidőszak pozitívumként jelentkezik.

A gazdasági prosperitás nyomait mai napig látjuk, akárcsak a fővárosban sétálunk, vagy bármelyik nagy vidéki városnak a középületeit megnézzük, egészen bizonyosan ezt pozitívumként kell értékelni.

Nyilván számos más negatív folyamat is lezajlik ezalatt az ötven év alatt: nem sikerül megoldani a nemzetiségi problémát, amely a magyar monarchia területén elég élesen jelentkezett. Igaz ezt elég sok országban nem sikerül megoldani. A szociális feszültségek is bizonyos értelemben fokozódnak, amely aztán a kivándorlásban fog megtestesülni.

Tehát ilyen értelemben ambivalens a kép, de ha távolról szeretnénk rátekinteni erre a korszakra és összehasonlítjuk a XX. századdal és a XVIII. századdal, akkor

egészen bizonyosan elfogadható ez a fajta összegző pozitív kép.

A monarchiában Magyarország társ volt, alárendelt szereplő vagy önálló ország?

Ez a korszak közjogi vitáinak a meghatározó kérdése, és ahány szereplő megszólalt ebben a kérdésben, mindenki másképp látta Magyarország helyzetét. Ha a belpolitikai ellenzéket nézzük, folyamatosan az alárendelt szerepről beszél, amelyben nekünk több jogot kellene kivívni az osztrákokkal szemben.

Ha Kossuth Lajos megnyilatkozásait olvassuk a határon túlról, emigrációból, akkor ő a nemzet haláláról beszél a kiegyezés megkötése kapcsán,

tehát ott már nem is lehetne partneri viszonyban vagy alárendelti viszonyban elhelyezni ezt a kategóriát.

Nyilván, ha a hatalmon lévő politikai garnitúrát nézzük, ők folyamatosan a paritásról, az egyenlőségről beszélnek, és a '48-as vívmányok kiteljesítéséről beszélnek. Mindegyik nézőpont vagy elbeszélés – azt gondolom, hogy – torzít a megfelelő aktuális politikai szándékoknak megfelelően.

Összességében mondhatjuk azt, visszautalva a boldog békeidők kifejezésre, hogy ez az időszak, tehát 1867 és 1914 között Magyarország egyik virágkora volt?

Én azt gondolom, hogy mindenképpen. Ha végignézzük Magyarország modern kori történetét, akkor egyelőre ennél hosszabb ideig fennálló alkotmányos politikai berendezkedése nem volt az országnak, mint ez az ötven év.

Azt gondolom, hogy ez önmagában is teljesítmény, stabilitás, a béke időszaka, ami persze nem kell, hogy elfeledtesse velünk azokat a belső problémákat, amelyek nyilvánvalóan tapasztalhatóak voltak a korszakban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.26. szerda, 18:00
Szalai Máté
Közel-Kelet-szakértő, az olaszországi Ca’Foscari Egyetem kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×