A Kína középső részén található Senhszi tartomány az ország egyik kulturális bölcsője. Belső-Mongóliával határos északi része sivatagos terület, ettől délre löszfennsíkok terülnek el, délen a kelet-nyugati irányba húzódó Csinling-hegység határolja, és átfolyik rajta a Sárga-folyó, a világ hetedik, Kína második legnagyobb folyója. A tartomány székhelyén, Csanganban (ma: Hszian) a történelem folyamán számos kínai dinasztiának állt a fővárosa. A Tang-dinasztia idején épült 11 kilométeres városfal és a 700-as évek elején épült 64 méteres Nagy Vadlúd és Kis Vadlúd pagoda a mai napig turisták tömegeit vonzza. Nem messze innen fedezték fel Csin Si Huang-ti, Kína első császárának világhírű agyaghadseregét 1974-ben. Csangan központi szerepet játszott a kereskedelemben is, lévén a híres Selyemút egyik végállomása. A virágzó tartományban rengeteg ember élt.

Kína az indiai és a pacifikus kőzetlemezek találkozása miatt a földrengések szempontjából a bolygó egyik legveszélyeztetettebb területe. A kínai filozófusok azzal magyarázták az újra és újra megismétlődő elemi csapásokat, hogy a földrengéseket a világegyetemet alkotó alapanyag, az éltető energia (csi) blokkolódása okozza. Az első földrengés-megfigyelő berendezést, amelyről leírás maradt fenn, egy Csang Heng nevű kínai tudós készítette 132-ben, ez a készülék állítólag képes volt távoli, nem érezhető rengések jelzésére, de működési elvéről nem maradt fenn adat.

Az emberiség történetének eddigi legpusztítóbb földrengése 1566. január 23-án, késő este történt Senhsziben. A korabeli feljegyzések és geológiai kutatások alapján a tudósok a történteket modellezve arra a megállapításra jutottak, hogy a rengés a Richter-skálán körülbelül 8-8,3-as erősségű lehetett. Ennél nagyobbat már jegyeztek fel (az 1960-as chilei földrengés 9,5-ös erősségű volt), de pusztítóbbat soha. Ereje a Mercalli-skálán, amely a földrengéseket inkább szubjektív módon, az általuk okozott pusztítással méri, XI. fokozatú, azaz katasztrofális lehetett; ennél a fokozatnál csak egy erősebb van, de ilyet még sohasem észleltek. A rengés epicentruma a fővárostól alig száz kilométernyire lehetett, a talajban komoly sérülések keletkeztek, a talajsüllyedések, földcsuszamlások tovább növelték az áldozatok számát. A fővárosban 3 méter mélységben süllyedt meg a talaj, több helyen víz tört fel, csatornák keletkeztek.

A földrengést, amelyet több utórengés követett, ezer kilométeres körzetben is érezni lehetett, és egész városok váltak a földdel egyenlővé. A katasztrófa csaknem 830 ezer ember életét követelte, ez a szám becslések szerint a lakosság hatvan százalékát tette ki. A kezdetleges technikával emelt épületek kártyavárként omlottak össze, ráadásul a lakosság zöme löszbe vájt barlangokban lakott, és ezek az első földlökésre beomlottak.

"A nagy kínai földrengés" a mai napig a legtöbb áldozatot követelő földrengésnek számít, az 1976-os, szintén kínai, tangsani földrengés mintegy 450 ezer, a 2004-es indiai-óceáni földrengés és szökőár 280 ezer életet követelt. Kínában tanultak a szörnyű szerencsétlenségből, régészeti feltárások szerint a földrengés után megszaporodtak a puhább és rugalmasabb szerkezetű, a földrengésnek jobban ellenálló anyagokból - bambusz, fa - épített házak.