Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.46
bux:
143118.82
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Infostart

A tokiói szigor ellentmondásai: távolságtartás mindenhol, de zsúfoltság a buszon

Szigorúbban ellenőrzik majd a külföldi újságírókat az olimpián - ezt ígérik a szervezők. Az eddigi szabályok körül sok volt a bizonytalanság.

Két hónapos csúcsra ugrott az új koronavírusos fertőzöttek száma Japánban, a legutóbbi jelentés szerint 4943 pozitív esetet regisztráltak az országban. Az olimpiához köthető személyek között 19 új fertőzött volt, köztük három sportoló, egyikük ráadásul az olimpiai faluban készült a játékokra. Így már összesen 106 olyan pozitív esetet jegyeztek fel, amelynek köze volt a hivatalosan pénteken kezdődő olimpiához.

Vélhetően ez, valamint a szabályok eddigi lazább értelmezése miatt döntöttek úgy a szervezők, hogy még szigorúbban ellenőrzik a Tokióba érkező újságírókat. A sportolók mellett ugyanis legnagyobb számban a média képviselői lehetnek jelen a játékokon, így pedig több ezer emberre kell figyelni.

Ahogy arról beszámoltunk, az érkezés előtt rengeteg dokumentumot vissza kellett küldeni, volt köztük olyan, amely azt tartalmazta, hogy az első 14 napban mely létesítményeket kívánják látogatni az akkreditált sajtó képviselői, Tokióban tartózkodásuk alatt többször is teszteltetniük kell, folyamatosan figyelniük és jelenteniük egészségi állapotukat, egy applikáció pedig azt követi, hogy merre járnak és jelez, ha olyan személy közelében tartózkodtak, akiről utólag kiderül, hogy pozitív lett a mintája. Az első két hétben a tömegközlekedést nem lehet használni, és az is korlátozva volt, hogy a helyiekkel mennyire lehet kapcsolatba kerülni: a boltokba legfeljebb 15 percre lehetett volna bemenni a lefektetett szabályok szerint.

Harmadik napja Tokióban tartózkodva viszont alig látszott, hogy valami valóban úgy működik, ahogy azt felvázolták.

  • Mindenkinek elfogadták a 14 napos tervet, semmit sem kérdezve.
  • A tesztelésnél természetesen nem ellenőrizhető, hogy a delikvens ivott-e a minta leadása előtt fél órával, vagyis használható a nyála a vizsgálathoz.
  • Eddig nem kapott semmilyen jelzést az sem, aki nem használja vagy nem tudta használni a helymeghatározós alkalmazást.
  • A hotelben ülő őrt nem igazán zavarta, hogy mikor hova indul az újságíró, boltban vásárol, vagy a környéken meddig bóklászik.

Éppen ezért érezhették azt sokan, hogy buborékról nincs szó, és ebből kiindulva fordulhatott elő több olyan eset, hogy forgalmas pontokon, bárokban és éttermekben láttak akkreditált személyeket, ez pedig nagy aggodalmat okozott a japán közvéleményben.

Ám a szervezők bejelentették, hogy komolyabban veszik az ellenőrzéseket. Takaja Masza szóvivő elmondta, hogy a 15 perces szabályt elvetették, de mindenkit arra figyelmeztetnek, ne hagyja el túl messzire a szállodája környékét.

„Ha csak egy percre kell kiugrani, átvenni az ételt, szólni kell a biztonsági őrnek, megmondva a nevet és a szobaszámot, az ő felügyeletével lehet kimenni és a lehető leggyorsabban visszatérni.”

A játékok biztonsági főnöke, Ivasita Cujosi ehhez hozzátette, aki megsérti a szabályokat, azokat a lehető leggyorsabban megpróbálják azonosítani, és figyelmeztetés vagy akár felfüggesztés is kiszabható.

A szigorhoz csak annyit: a médiabuszra várakozva mindenkitől elvárják a távolságtartást, ám az már nem számít, hogy egyes járat olyan ritkán közlekedik vagy a busz olyan kicsi, hogy az utasok összezsúfolódnak és még pótszékre is szükség van. Ha pedig egy ilyen, a reggeli 7-es tömöttségére emlékeztető buszon valakiről kiderül, hogy pozitív lett, a körülötte ülő több kollégáját is karanténba kényszerítheti.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×