INFORÁDIÓ 
2020. szeptember 29. kedd
Mihály

jónyer istván

asztalitenisz

évforduló

születésnap

világbajnok

Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező a 70. születésnapja alkalmából rendezett gálán az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban 2020. augusztus 4-én.

Kiderült, mire a legbüszkébb a 70 éves magyar asztalitenisz-legenda

Az 1979-ben, Phenjanban csapatban – a verhetetlennek hitt – kínaiak ellen szerzett aranyérmére a legbüszkébb – mondta az InfoRádiónak a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, aki augusztus 4-én lett 70 éves.

„Az elsőt 5–2-re, majd a döntőt 5–1-re nyertük” – idézte föl az InfoRádiónak Jónyer István legkedvesebb győzelmét, amiért, mint fogalmazott, nagyon keményen megdolgozott a magyar csapat a kínaiak ellen 1979-ben. Még azt is sikerült „kihajtaniuk”, hogy az eltiltás alatt lévő Klampár Tibor is utazhasson velük Phenjanba. Az 1975-ös egyéni vb-cím megszerzését is nagy dolognak tartja, de mégsem fogható ahhoz, hogy harmadmagával csapatban, kétszer is sikerült legyőzniük Kínát, ami nem csak Magyarországnak szólt, számára is nagyobb élményt, illetve büszkeséget jelentett – tette hozzá a 70 éves asztaliteniszező.

1971-ben, Nagojában Klampár Tiborral nyert világbajnoki aranyérmet férfi párosban, 1975-ben Kalkuttában pedig Gergely Gáborral. Mint elárulta, előbbi társával pendültek inkább egy húron, miután sokkal inkább össze voltak szokva. „Tibi elől nagyon jó volt, tehát az asztal közelében, míg én hátulról tereltem a labdát. Én előkészítettem, ő pedig befejezte” – fogalmazott Jónyer István, megjegyezve: Gergely Gábor szintúgy kicsit hátulról játszott, emiatt pedig neki kellett bemennie az asztalhoz, amiben nem volt olyan jó, mint Klampár Tibor.

Az 1975-ös, kalkuttai világbajnoksággal kapcsolatban, ahol egyéniben is megszerezte az aranyérmet, Jónyer István úgy fogalmazott, az összecsapás elején ellenfelének, Stipancicsnak szinte minden bejött, amihez nyúlt. „Még amit be sem akart ütni, az is vagy neccre vagy csuszára ment” – jegyezte meg. Mindemellett ő is nagyokat akart pörgetni, rossz taktikát választva. Ám a mérkőzés vége felé rájött, ha szép lassan és nyugodtan csak kicsiket pörget, kivárva a ziccereket, akkor mindig övé lesz a pont. Megjegyezte, amikor a döntő szettben Stipancic még 13–17-re vezetett, a horvát szerinte azt érezhette, hogy már megnyerte a mérkőzést.

A négyszeres világbajnok arra is kitért, kissé fájó számára, hogy az ő fénykorukban az asztalitenisz még nem volt olimpiai sportág, illetve nem tagja a Nemzet Sportolója csapatnak. Nem beszélve arról, hogy a világbajnokoknak nem jár életjáradék, jegyezte meg. Ugyanakkor megvannak az eredményei, amivel mindenki tisztában lehet, hiába jelent manapság többet egy olimpiai győzelem.

Budapest, 2020. augusztus 4.
Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező (b) Gergely Gábor, a világbajnokságot nyert magyar csapat tagja társaságában a 70. születésnapja alkalmából rendezett gálán az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban 2020. augusztus 4-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
Budapest, 2020. augusztus 4. Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező (b) Gergely Gábor, a világbajnokságot nyert magyar csapat tagja társaságában a 70. születésnapja alkalmából rendezett gálán az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban 2020. augusztus 4-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A 70 születésnapját ünneplő Jónyer István az InfoRádiónak nyilatkozva végül hozzátette, a mai napig űzi a sportot, a világ- és olimpiai bajnokokkal pedig kitűnő viszont ápol, akik minden találkozás alkalmával feltöltik néhány hónapra, és megfiatalítják őt is.

Honnan hová

Jónyer István a Diósgyőri VTK-ban kezdte pályafutását, majd a Budapesti Spartacusban és az osztrák Stockerauban játszott. 1967 és 1982 között 35 alkalommal nyert magyar bajnokságot, az Európa Top 12-bajnokságon kétszer, 1971-ben és 1974-ben győzött. A válogatottban 325-ször szerepelt.

Sikerei mellett – Berczik Zoltán akkori szövetségi kapitánnyal – kidolgozott egy speciális ütést is, az úgynevezett Jónyer-kiflit, azt a pörgetést, amelynek köszönhetően a labda a hálót megkerülve egészen laposan csapódik a másik térfélre.

Jónyer István 1996-tól, majd 2011 és 2013 között a MOATSZ alelnöke volt, 1997-től rövid ideig a válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.

Pályafutását számos elismeréssel díjazták. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2013-ban Prima-díjat, 2014-ben Magyar Örökség Díjat kapott. 2015-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben beválasztották az Európai Asztalitenisz Hírességek Csarnokának tagjai közé. 2018-ban elnyerte az Emberi Méltóságért kitüntetést, tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját kapta, emellett Terézváros, Miskolc és Onga – ahol gyermekkorát töltötte – díszpolgára.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó hang

Jónyer István 70 éves
 
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018