Infostart.hu
eur:
384.9
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Történelmi meccs: Észak-Korea–Dél-Korea

Ez egy olyan mérkőzés volt, amellyel kapcsolatban az eredmény érdekelte legkevésbé a futballvilágot. Ma világbajnoki selejtezőt játszott egymással az ázsiai zóna második fordulójában, a H csoportban a két Korea válogatottja. Egymás ellen.

A két ország viszonya több mint kuriózum: nincs békeszerződés, elvileg háborúban állnak egymással, ugyanakkor a sportban több példa is volt már az elmúlt időszakban a közös szereplésre, nem utolsósorban a legutóbbi téli olimpián, ahol közös női jégkorong-válogatottat neveztek.

A futballban eddig még szórványosnak is alig volt mondható a kapcsolat, ahogyan most, úgy az elmúlt években is főleg a tétmérkőzésekhez kapcsolódott. 2005 és 2009 között négy világbajnoki selejtezőt és három egyéb tétmeccset, valamint egy barátságos mérkőzést vívtak. Az elmúlt tíz évben a Kelet-ázsiai Labdarúgó-szövetség regionális tornáján találkoztak kétszer, semleges helyszínen, előbb Kínában, majd Japánban.

A mostani alkalom ezért is különleges: a déliek az északiakhoz utaztak. A Kim Il Szungról elnevezett stadionban nem volt a mérkőzés alatt vendégszurkoló, nem volt róla közvetítés és nem engedték be a külföldi újságírókat. Aki követni akarta az állást, az a FIFA és az AFC, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség eredménykövetőjére hagyatkozott, illetve azokra az oldalakra, amelyek az előző kettő alapján követték az állást.

A FIFA kiemelte, történelmi ez a mérkőzés, hiszen Phenjanban korábban soha nem találkozott tétmérkőzésen az észak- és a dél-koreai válogatott.

A Koreai Köztársaság válogatottja ígéretet kapott az északi szövetségtől arra, hogy még elindulása előtt megkapja a mérkőzés DVD-jét, hogy aztán azt napokkal később bemutathassák a saját televíziós csatornájukon.

A dél-koreai válogatottban egyébként játszott a Tottenham Hotspur ásza, Szon Heung Min, neki és a többieknek is fura volt, hogy a diplomáciai okokból Pekingen keresztül érkező válogatott játékosainak ott kellett hagyniuk a mobiltelefonokat országuk pekingi követségén. Hasonló úton is utaznak majd haza, akkor visszakapják a telefonokat. A déliek a lehető legrövidebb időt töltik Északon, a FIFA által előírt regula szerint érkeztek meg hétfőn, s a mérkőzés után már indulnak is vissza, Kínába.

A hétfői sajtótájékoztatón Paulo Bentót, a dél-koreaiak portugál kapitányát öt északi újságíró és két déli szövetségi alkalmazott fogadta. Utóbbiak aztán siettek vissza a szállodába, hogy az ellenőrzött internetkapcsolaton keresztül feltegyék anyagukat a Dél-Koreai Labdarúgó-szövetség oldalára.

Az eredmény 0-0 lett, és durvának sem nevezhető a meccs, mert két-két játékos kapott sárga lapot.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×