Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Varga Dániel a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. július 17-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Varga Dániel: nincs bennem hiányérzet, így kerek a történet

Visszavonul Varga Dániel, az új szezonban már eddigi klubja, a Ferencváros ifjúsági csapatának edzője lesz. Az olimpiai bajnok vízilabdázó az InfoRádióban elmondta, nehezen hozta meg a döntést, de a bajnoki döntőben azért volt képes kiemelkedő teljesítményre, mert addigra elhatározta, lezárja pályafutását, amelyet így tart kerek egésznek.

Hivatalosan is bejelentette Varga Dániel, hogy a sikerrel megvívott Szolnok elleni bajnoki döntő volt az utolsó mérkőzése játékosként, s noha marad a Ferencvárosnál, a jövőben utánpótlásedzőként dolgozik tovább.

"Az a döntés, hogy edző leszek, már fél éve megszületett bennem, csak az volt a kérdés, hogy emellett milyen minőségben tudok játszani. Sok lehetőség volt, de végül arra jutottam, hogy az edzői pálya mellett nincs olyan játékosi tevékenység, ami örömet szerezne nekem" - mondta az olimpiai bajnok pólós az InfoRádióban.

A bajnoki döntő utolsó, ötödik meccsén a játékával és a góljaival is kulcsszerepet játszott a Szolnok legyőzésében, de a finálé Varga Dániel szerint azért is sikerült ilyen jól, mert addigra meghozta a döntést, és tudta, hogy ez lesz az utolsó meccse.

"Azért a megelőző hónapok nem voltak olyan egyszerűek, lelkileg megviselt, hogy tudtam, ez lehet az utolsó.

Elkezdtem nosztalgiázni, csak a döntő negyedik meccsére éreztem azt, hogy elengedtem, és elkezdtem élvezni az utolsó mérkőzéseket"

- mondta Varga Dániel, és állítja, ha visszanéz a pályafutására, nincs benne hiányérzet.

"Nagyon kerek a történet, furcsa módon csak az hiányzott, hogy itt a végén ezt szerepkört is megéljem ebben az utolsó két évben. Minden, ami bennem volt, ki is jött. Bízom abba, hogy ez az érzés miatt nem is fog többé hiányozni a játék" - mondta a vízilabdázó, aki most néhány hetet pihen, aztán belevág az új munkájába. Július 2-án kezd dolgozni a most 16 éves ifistákkal, rögtön kilenchetes felkészülés kezdődik majd.

"Hároméves szerződésem van, a csapatomat többnyire 16 évesek alkotják, így most egy hároméves projektben gondolkodom. Abban hiszek, hogy

három év alatt lehet olyan minőségű munkát végezni az utánpótlásban, amelynek már jelentős eredményei lesznek a felnőttek között"

- jelentette ki a visszavonuló Varga Dániel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×