Giuseppe, akit a Man Unitednél "Joe-ztak", a családban Beppének szólítanak, New Jersey-ben, Teaneckben született - a keleti part jó pár srácához hasonlóan olasz származásúként, amerikai családban. Büszkén számon tartja, hogy a nagyszülei a jobb munkalehetőségek, a jobb megélhetés reményében Olaszországból vándoroltak ki az Újvilágba.

Az édesanyja, Cleonilde famíliája a közép-olasz Acquaviva di Iserniából, az apjáé, Ferdinandóé az attól nem túl messzire lévő Chietiből származik. Ám a szülei már Amerikában születtek, ebből következően ott is ismerkedtek meg. Ettől függetlenül hasonló életpályát futottak be, mindketten tanárok lettek, ugyanabban a gimnáziumban tanítottak olaszt és spanyolt, ahova aztán Beppe is járt.

Miután a fiúból Itáliában híres futballista lett, a Guerin Sportivo egyik interjújában megkérdezték tőle, melyik is valójában az "első", a magyar szóhasználat szerint az anyanyelve. Azt mondta, amikor Olaszországban élt, akkor az olasz volt az első, "olaszul is gondolkodott", aztán Angliában élve megint inkább az angol. Most meg, hogy Spanyolországban él, büszke arra, hogy mindhármat jól beszéli.

Amúgy nem tipikus amerikai srácként nőtt fel. A születése után a család átköltözött Cliftonba, ami alig húszperces autóút New York belső részétől. Csendes, nyugodt kisváros, ám elég van közel ahhoz a Nagy Almához, hogy ha valaki könnyen bejuthasson oda, ha akar. Persze, ő egyedül nem nagyon mehetett - 12 éves korában átköltözött Olaszországba. Addig baseballozott a házukhoz közeli parkban a haverokkal - de hamar rájött, hogy lábbal sokkal ügyesebben bánik a labdával.

Érdekes módon a legjobb barátja is közel olyan jól futballozott: az ugyancsak cliftoni Danny Szetela éppen úgy európai származású srác volt, mint ő (lengyel gyökerű), éppen úgy 1987-es születésű, s éppen úgy arról álmodott, hogy egyszer válogatott futballista lett. (Kis kitérő: Szetela 16 évesen már szerződést kapott egy MLS klubnál, mindössze a második amerikai futballista lett, aki szerződést kapott a spanyol élvonalban - Kasey Keller volt az első, még 1999-ben -, s játszott már az Egyesült Államok A válogatottjában is, mostanság Feczesin Róbert és Vas Ádám klubtársa az olasz Bresciában, miközben a Racing Santander tulajdona.)Danny kerülővel jutott el Itáliába, Beppe 12 évesen a Parma akadémiájára került. Nem volt könnyű döntés. A család, legalábbis fizikailag, kettészakadt, Beppe és Ferdinando átköltözött Európába, Cleonilde és a bátyjánál egy évvel fiatalabb Tina maradtak Amerikában.

Ma már kijelenthetjük: megérte. Beppe bizonyos szempontból rossz periódusban került Parmába (csődbe jutott a támogató-tulajdonos Parmalat cég, s ez a csapatra is erős kihatással volt), ugyanakkor a korosztályos képzés színvonalát ez nem befolyásolta.

Jó edzők okították, s erős csapatban játszhatott. Bekerült az U16-os válogatottba is, ami csak újabb bizonyítéka volt annak, hogy az 1987-es korosztály egyik legtehetségesebb játékosa. Aztán erre rá is erősített azzal, hogy győztes gólt lőtt a Treviso ellen az országos serdülő-bajnokság döntőjében.

2004-ben az akkor 17 éves srácot leigazolta a Manchester United. Ahogy máskor sem, a Vörös Ördögök nem bíztak ezúttal sem semmit a véletlenre. Utóbb kiderült, tíz különböző ügynökük jelentette Sir Alexnek, hogy ebben a korosztályban bizonyos Giuseppe Rossi a legtehetségesebb csatár, őt kell megvenni.

Ahhoz természetesen nem volt még elég jó játékos, hogy megvesse a lábát az első csapatban - akkoriban került oda Wayne Rooney, a másik csatár meg Ruud van Nistelrooy volt... -, de megmutatta a tehetségét.

Kétszer is megnyerte a tartalékcsapattal a bajnokságot, egyszer ő volt az idény gólkirálya. Megválasztották a klubnál a legjobb fiatal játékosnak, e tekintetben Ryan Giggs, Paul Scholes és David Beckham örökébe lépett. Megnyerte a Ligakupát az első csapattal, előtte meg góllal mutatkozott be a Premier League-ben, 2005. október 15-én a Sunderland ellen.

2006 nyarán a Manchester United kölcsönadta őt a Newcastle Unitednek, hogy a tehetséges csatár több játéklehetőséghez jusson. Ám Beppe és a Szarkák nem találtak egymásra. Újabb kölcsönperiódus kezdődött, lényegesen több sikerrel. 2007 tavaszán Rossi a Parmában játszott, Claudio Ranieri irányítása alatt. Fantasztikusan. Tizenkilenc mérkőzésen kilenc gólt szerzett, s ezzel benntartotta az ezer sebből vérző csapatot a Serie A-ban.

Mekkora teljesítmény volt egy még nem is egészen húsz éves sráctól a kilenc gól? Óriási! Korábban erre mindössze egy játékos volt képes az olasz élvonalban: Roberto Mancini. Azóta tinédzserkorú csatár soha nem jutott egy híján tíz találatig, egészen 2007 májusáig.

Meg lett az eredménye a szárnyalásnak. A Diego Forlánt eladó Villarreal a következő nyáron 11 millió eurót fizetett a Manchester Unitednek a játékosért, ezzel az összeggel az időközben az olasz olimpiai válogatottba is bekerült Giuseppe Rossi lett a legdrágább, New Jersey-ben született futballista. Ennyiért is csak úgy engedte el a Man United, hogy rögzítették a szerződésben, az angol klubnak előnye van egy esetleges visszavásárlásnál. Beppe pedig megtartotta a jó szokását: ahogy Angliában és Olaszországban, úgy Spanyolországban is gólt szerzett első bajnoki mérkőzésén az élvonalban.

Bár sérülések is nehezítették a pályafutását, a Primera Divisónban 57 bajnoki meccsen 23 gólt szerzett eddig, ami minden csak nem rossz. Bekerült az olasz válogatottba, előtte meg ő lett a pekingi olimpia gólkirálya, pedig csapata kiesett a negyeddöntőben. De élete nagy napja, kétségtelenül 2009. június 15. lett. Először szerzett két gólt a Squadra Azzurrában, s éppen az amerikaiak ellen!