Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Folytatódik a béremelés az egészségügyben - napinfo

Több megbecsülést követeltek az egészségügyi dolgozóknak ellenzéki pártok. Németországban tovább tart a kormánykoalícióban részt vevő keresztény pártok menekültügyi vitája.

Folytatni kívánja a béremeléseket az egészségügyben a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság. A Semmelweis-nap alkalmából kiadott dokumentum kiemeli, hogy a hamarosan induló népegészségügyi cselekvési program az emberek egészségéről és a népbetegségekkel szembeni védelméről fog szólni, a kórházépületek felújítása és bővítése mellett folytatódnak a betegellátás színvonalát javító fejlesztések, az intézmények pedig új eszközöket és készülékeket kapnak. A közlemény szerint a kabinet a béremelésekkel vonzóbbá kívánja tenni az egészségügyi pályát a fiatalok számára is.

Több megbecsülést követeltek az egészségügyi dolgozóknak ellenzéki pártok a Semmelweis-nap alkalmából. A Jobbik a jobb anyagi körülmények mellett biztonságosabb munka- és életkörülményeket sürget az ágazat valamennyi szereplője számára. Az LMP álláspontja szerint olyan rendszert kell létrehozni, amelyben emberek nem betegednek vagy halnak meg, pusztán azért, mert az állam által fenntartott egészségügyi intézményben próbálnak gyógyulni. A Párbeszéd úgy látja, hogy a kormány kétsebességes ellátórendszert akar bevezetni, ahol a szegényeknek a lerobbant állami intézmények jutnak, a gazdagok pedig a magánszolgáltatóknál fognak rendes ellátást kapni.

Méltatlannak tartja a közigazgatásban dolgozók helyzetét a Lehet Más a Politika. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen keveset keresnek az önkormányzatoknál dolgozók. Hozzátette: ez a helyzet a képzett munkavállalók elvándorlásához, a hivatalok kiürüléséhez vezet, ami különösen a kistelepülések létét veszélyezteti. Az LMP-s politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy 10 éve nem emelkedett 160 ezer köztisztviselő fizetése, miközben a kormány hallani sem akar az érintettek béremeléséről.

Hivatalba lépett a Semmelweis Egyetem új rektora. Dr. Merkely Bélát öt évre bízta meg a köztársasági elnök. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját tavaly december 14-én választotta rektorjelöltjének a Semmelweis Egyetem szenátusa. Dr. Merkely Béla korábban kijelentette: hallgató-, beteg- és munkatársközpontú intézményt kíván formálni a Semmelweis Egyetemből

Szlovákia vette át Magyarországtól egy évre a Visegrádi 4-ek elnöki tisztségét. Peter Pellegrini szlovák kormányfő a napokban arról beszélt: a pozsonyi V4-elnökség három legfőbb feladatának tartja az erős Európát, a biztonságos környezetet és intelligens megoldások megtalálását.

Németországban tovább tart a kormánykoalícióban részt vevő keresztény pártok menekültügyi vitája. A Kereszténydemokrata Uniót vezető Angela Merkel kancellár kitart amellett, hogy az uniós csúcson született döntések, az unión belül létrehozott menekültközpontok és a társországokkal folytatott kétoldalú megbeszélések elegendőek a migráció kezelésére. A kormányszövetség felmondásával fenyegetőző bajor Keresztényszociális Unió elnöke, Horst Seehofer belügyminiszter viszont továbbra is szigorúbb fellépést sürget a Németországba érkező és ott tartózkodó migránsokkal szemben. Szombaton a magyar és a cseh kormányfő, illetve a lengyel kabinet is cáfolta a menedékkérők visszafogadásáról Németországgal kötött megállapodás tényét, amit a kancellár jelentett be.

Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben és az Egyesült Államok sok más nagyvárosában is több tízezren tüntettek Donald Trump amerikai elnök migrációs politikája, elsősorban az illegális határátlépők gyerekeinek szüleiktől való elválasztása ellen. A békés megmozdulás a legnagyobb volt az amerikai fővárosban 2010 óta.

Romániában 3 halálos áldozatot követelt és országutakat mosott el az árvíz. Az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk. Több mint 800 embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, főként Kovászna és Brassó megyében.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×