Infostart.hu
eur:
354.38
usd:
306.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező beszédet mond Böjte Horváth István szobrászművész A magyar színházak Trianonja című emlékművének avatásán a Nemzeti Színházban 2021. december 4-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Rátóti Zoltán elárulta, mit tart alapvetésnek az egyetemi oktatásban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett rektora az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy nemzetközi intézetet hoznak létre, ami egyebek közt a hallgatók külföldre utaztatását koordinálja. Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező szerint ez lehetőséget teremt arra is, hogy neves külföldi rendezők, operatőrök és színészek tartsanak kurzust az egyetemen.

Rátóti Zoltán szerint másfél éves kuratóriumi tagsága alatt mára már alaposan belelát a Színház- és Filmművészeti Egyetem működésébe, és az ennek során gyűjtött tapasztalatai révén rektorként hatékonyan fogja tudni elősegíteni a modellváltás sikerességét. Mint mondta, azon túl, hogy érzelmileg közel áll hozzá a „főiskola, ami most már ugye egyetem”, pályázata benyújtásához nagyban hozzájárult az is, hogy immáron fél éve társosztályvezetőként dolgozik – Szarvas József mellett – egy osztállyal.

A modellváltás szükségességét illetően kifejtette: a kormány elképzelése, hogy a korábbiakhoz képest hatékonyabb és egyszerűbb formában működhessen az intézmény – vagyis, hogy a költségvetési irányzók és lehetőségek sokkal mobilisabbá válnak –, már önmagában is elégséges indok lehet, mint ahogyan ez nagyon sok egyetem esetében már beigazolódott. Megjegyezte, bár várható volt, hogy ezzel kapcsolatban komoly ellenállásba fognak ütközni, az elutasítás mértéke még így is okozott meglepetéseket.

Rátóti Zoltán kiemelte azt is, hogy senki nem úgy aposztrofálta, hogy a változás elkerülhetetlen, inkább annak szükségességét fejtették ki, hiszen az oktatói bérek nagyon le voltak maradva, az infrastruktúra pedig meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. Ha csak ezeket a körülményeket vesszük, már akkor is szükség volt egy ilyen mértékű beruházásra, beavatkozásra, amit az alapítvány korábban megválasztott kancellája kitartó és alapos munkája révén el is ért, ami egy óriási fejlesztést foglal magába – mutatott rá az új rektor. Hozzátette:

az alapítványi működési forma tette lehetővé, hogy csaknem megnégyszereződött az egyetem támogatása, ami az oktatás színvonalára is messzemenően kihat.

Azzal együtt, hogy a Jászai Mari-díjas színész, rendező szerint nem lehet kétségbe vonni a korábbi időszak oktatási minőségét sem, hiszen kiváló színészek és szakemberek kerültek ki az egyetemről.

Az új lehetőségek új irányokat is lehetővé tesznek – folytatta az új rektor –, köztük a vendégkurzusok és a nemzetközi tanárok megszólítása, vagyis nem véletlenül hozzák létre a nemzetközi intézetet, mely koordinálni fogja a diákok külföldre való utazását, akár egyénileg, akár évfolyamszinten. Ugyanakkor lehetőség nyílhat arra is, hogy egy-egy neves színház- vagy filmrendező, filmszínész, operatőr bemutatkozhasson az egyetemen és kurzust tarthasson. A képzésnek fontos feladata lesz továbbá a külföldi egyetemekkel való kapcsolatfenntartás – sorolta Rátóti Zoltán. Meglátása szerint ugyan felmerülhet a kérdés, hogy mit keresnek majd a magyar színészek angol vagy orosz nyelvterületen, de mint mondta, nem az a cél, hogy ezeken a területeken elhelyezkedhessenek, hanem hogy egyáltalán más színházkultúrákkal megismerkedjenek, ami alapvetés kell, hogy legyen az egyetemi oktatásban.

Arra a kérdésre, hogy szándékoznak-e filmszínész szakot is indítani, a rektor kifejtette: egyelőre azt a közösséget próbálják megteremteni, hogy a filmesek, operatőrök, filmírók, dramaturgok a színészekkel és a színházi emberekkel is közös projekteket készítsenek el. "Egy-két éven belül meglátjuk, hogy ez hogyan működik, ez már kineveli-e a leendő filmszínészeket, vagy kell-e speciálisan arra fókuszálnunk, hogy filmszínészeket képezzünk. Bizonyára az igény nagy, de nem szeretnénk, ha a képzendő vagy képzett filmszínészek kizárólag kereskedelmi csatornák showműsoraiban és sorozataiban szerepelnének. De mivel reményünk van arra, hogy a filmgyártásban egyre több film fog elindulni és készülni, lesz igény arra, hogy kifejezetten nem színházban dolgozó – amúgy is sokszor nehézkes a színházakkal egyeztetni az elfoglaltságok miatt –, hanem szabadon működő filmszínészek is kikerüljenek az egyetem falai közül" - fejtette ki Rátóti Zoltán.

Idén nem indul zenés osztály a színművészetin, amivel kapcsolatban a rektor megjegyezte: tudja, hogy ezt a hírt most nagyon felkapták, de nem is volt szokás, hogy minden évben zenés színész osztály induljon, 2-3 évente indult ilyen. Fel kell továbbá mérni, hogy a szakma mennyi kifejezetten zenés színészt tud foglalkoztatni. Bábszínész szak sem fog indulni, hanem bábrendező lesz, tette hozzá.

A teljes interjút alább meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×