INFORÁDIÓ 
2020. október 25. vasárnap
Bianka, Blanka

káel csaba

aréna

müpa

mozgókép

kormánybiztos

Káel Csaba, a július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden zajló vizes világbajnokság nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója a július 14-i megnyitóról tartott budapesti sajtótájékoztatón a 17. FINA Világbajnokság nyitóünnepségének helyszínén, a Lánchíd pesti hídfőjénél 2017. július 8-án. A nyitóünnepségen félezren táncolnak majd egyszerre: a produkció végigvezeti a nézőt az ország történelmén, amelyben mindig kiemelt szerep jutott a víznek, elsősorban a Dunának.

Világsztárok egész sorát vonultatja fel a Müpa egyedülálló újítása

Jó döntés volt az idén 15. születésnapját ünneplő Müpa létrehozása – fogalmazott az Aréna csütörtöki felvételén Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, miként képzelhető el a kulturális intézmény bővítése. A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy a külföldi bérmunkák felfutása előtt már nincs akadály.

Káel Csaba a Müpa kínálatának bővítését egyfelől a hazai fesztiválokban látja, így a CAFe Budapestben, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválban. Ugyanakkor megjegyezte, nagy álom, hogy létrejöjjön egy Müpa 2., ami egy „event centerként” funkcionálhatna. Egy olyan élményközpont, amiben helyet kaphat egy multifunkcionális kongresszusi központ, amely révén végre lehetne Budapestnek egy nagy, több ezer ember befogadására alkalmas elektroakusztikai koncertterme.

Másrészt, tette hozzá, nagyon ügyelnek arra is a kulturális intézménynél, még ha a járványhelyzet miatt nehéz is erről beszélni, hogy minél jobb helyzetbe kerüljenek külföldön is a magyar művészek. Számos kiváló nemzetközi kapcsolattal rendelkeznek, ezért több olyan tervük is van, ami olyan koprodukciót takar, amiben a magyar művészek itthon és külföldön is megmutathatják magukat – tette hozzá Káel Csaba.

Autós koncert – különleges újítás, erre még nem volt példa

Az idén 15. születésnapját ünneplő kulturális intézmény június végén véget ért online közvetítéssorozatát (Müpa Home) július elsejével egy formabontó autós koncert/mozisorozat váltotta, ami egyfajta első lépésként is értékelhető az élő fellépések irányába, értette egyet Káel Csaba. Ráadásul ez egy olyan lehetőség, kihasználva az internet és a streaming lehetőségeit, ami szavatolja a közönség, a Müpa munkatársai, valamint a fellépő művészek biztonságát, de egyben kiszolgálja az emberek nemcsak kulturális, hanem közösségi élmények iránti vágyát is.

Az autós koncertek során az előadás maga a Müpán belül zajlik, míg a közönség az épület mellett található parkolóban, az autók rádióján keresztül élvezheti a zenét, illetőleg egy óriáskivetítőn láthatja a produkciót. Vagyis az embereknek ezáltal – az amerikai kényelem szülte „drive-in mozik” hagyományát folytatva –,

egy élő koncertben van részük, magyarázta a szakember, aki szerint ez egy biztonságos módját jelenheti a nézők visszacsábításának.

„De egyben egy furcsa újítás, amire még nem volt példa.”

Természetesen a Müpa képviselte sokszínűség itt is adott, tehát nemcsak komolyzenei előadásokat tűznek műsorra. Sőt, a Müpa profiljából, az élő koncertek mellett két alkalommal a Metropolitan Opera előadásait is megismételik – emelte ki Káel Csaba. Így köszöntik Lehár Ferenc zeneszerzőt, miután most van a születésének 150. évfordulója – A víg özvegy Metropolitanben készült bemutatója kerül bemutatásra.

Mindemellett

különféle műfajok sztárjait is felvonultatja a Müpa,

többek között a Budapest Bárt, a Péterfy Bori & Love Bandet Lovasi Andrással kiegészülve, vagy a The Qualitons zenekart, de három koncerttel jelentkezik majd a világhírű Várdai István gordonkaművész, aki Mozarttól Ligetin át Brahmsig, egy nagyon érdekes kamarazenei programot állított össze – fogalmazott Káel Csaba. De az operán belül a Magyar Állami Operaház zenekarával egy Figaro itt, Figaro ott est is megrendezésre kerül, amikor is Mozart és Rossini operarészletekkel érkeznek szintén hazai világsztárok: Baráth Emőke, Bretz Gábor, Fodor Beatrix és Haja Zsolt. Ahogyan a jazz is képviseltetni fogja magát, Barabás Lőrinctől kezdve a Hungarian All Star Big Bandig, vagy a könnyedebb irányba elmozdulva Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balazs és Charli közreműködésével.

„Foroghat” a film

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, a filmipar felkészült az újraindulásra, és már vannak is forgatások. Káel Csaba közölte: a már korábban elfogadott filmterveknek az előkészítési folyamatait előre hozták, hiszen nem egyenértékűek egy filmforgatással, így a járvány közepette is lehetőség volt erre. Ugyanakkor ki kellett dolgozniuk egy olyan speciális egészségügyi óvintézkedést, egy szabályozási rendszert, hogy miként lehet ezeket a produkciókat kivitelezni, illetve a szigorítások enyhítése alkalmával hogyan lehet a forgatásokat lebonyolítani.

Ennek köszönhetően például díszletkészítési munkálatok okán maradtak külföldi produkciók az országban, illetőleg

jó pár filmet már el tudtak kezdeni forgatni június végével, illetőleg folytatni, ha korábban megszakadt

– magyarázta a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Káel Csaba megjegyezte, 2019-ben rekordbevétele volt a mozgóképes ágazatnak Magyarországon, 164,4 milliárd forintnyi összegben, aminek nagy részét a külföldi bérmunkák hozták be, a magyar filmiparral kiegészülve. London után Budapest tekinthető a legnépszerűbb forgatási helyszínnek – értett egyet a szakember.

„A kontinentális Európában mi vagyunk az elsők.”

Ami ugyan egy fantasztikus eredmény, azonban nem lehet elégedetten „ücsörögni rajta”, hanem folyamatosan dolgozni kell érte – tette hozzá Káel Csaba, aki személyesen is felvette a kapcsolatot Colleen Bell egykori magyarországi amerikai nagykövettel, aki momentán a kaliforniai filmügyi biztos, aki támogatásáról biztosította magyar kollégáját, hogy segíteni fogja a magyar filmipart.

A szakember emlékeztetett, létezik egy biztonsági kódex, amely folyamatosan aktualizálva van a hatósági elvárásokhoz, úgyhogy ennek betartásával szerinte nem jelentene kockázatot, ha ismét megindulnának az amerikai filmesek nagyobb számban Budapestre dolgozni.

Az elővigyázatossági intézkedések kapcsán megjegyezte, alapelem, hogy mindenki csak érvényes és friss Covid-19-teszttel tud belépni az országba, bárhonnan is érkezzen, a biztonsági kódex pedig részletesen rögzíti, hogy a forgatások során milyen szabályokat kell betartani. Tulajdonképpen egy szabályzórendszerről van szó, és a produkció felelőssége, hogy ezt be is tartsa – emelte ki a szakember.

InfoRádió - Aréna – Káel Csaba
 
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó hang

Káel Csaba a Müpa bővítéséről
 
Káel Csaba az autós koncertekről
 
Káel Csaba a mozgóképes iparról
 
Káel Csaba a fóti filmstúdióról
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018