2014. november 13. 21:42 Csökkent a munkanélküliség Görögországban Kétéves mélypontra süllyedt augusztusban a munkanélküliség Görögországban - közölte csütörtökön a görög statisztikai hivatal.
2014. november 13. 21:13 Két Warhol-mű volt a sztárja a Christie's rekordbevételt hozó árverésének Minden korábbi rekordot felülmúló összegért, mintegy 853 millió dollárért (209,2 milliárd forint) cseréltek gazdát háború utáni és kortárs műalkotások a Christie's szerdán tartott New York-i árverésén, amelynek egyebek közt Andy Warhol Elvis Presleyt és Marlon Brandót ábrázoló egy-egy portréja volt a fénypontja.
2014. november 13. 20:58 Világrekorder lett hosszúságban az orosz szupervonat Az orosz szupervonat, a Szapszan több mint fél kilométeres szerelvényei a leghosszabb utasszállító vonatok a világon - jelentette be az Oroszországi Vasutak (RZSD), amelynek megbízásából egy független bizottság képviselői centiméteres pontossággal megmérték a szerelvények hosszát szerdán a rekordok könyvébe való bekerülés céljából.
2014. november 13. 20:48 Németországban al-Kaida tagokat ítéltek el Németországban súlyos szabadságvesztés büntetést szabtak ki csütörtökön az al-Kaida nemzetközi iszalmista terrorszervezet négy tagjára, akiket egy pokolgépes merénylet előkészítése közben fogtak el 2011-ben.
2014. november 13. 20:31 Vesekő miatt műtötték meg Pelét Gyomorfájdalmak miatt szerdán kórházba szállították, csütörtökön pedig megoperálták Pelét egy Sao Pauló-i klinikán.
2014. november 13. 20:22 Kijev nagyszabású szeparatista támadástól tart Kelet-Ukrajnában Kijevben attól tartanak, hogy hamarosan nagyszabású szeparatista támadás indulhat Kelet-Ukrajnában - erre utal több, az ukrán médiában csütörtökön megjelent nyilatkozat és értesülés.
2014. november 13. 20:14 Több ezer francia rendőr tüntetett Párizsban Több ezer francia rendőr tüntetett csütörtökön Párizsban az egyre romló munkakörülményeik miatt.
2014. november 13. 19:58 Hét év börtönre ítélték egy Szíriából hazatért francia dzsihadistát Először ítéltek el Franciaországban egy Szíriából hazatért dzsihadistát: Flavien Moreau hét év letöltendő börtönbüntetést kapott.
2014. november 13. 19:29 Ebola - Véget ért a szükségállapot Libériában Véget ért az ebola megfékezése érdekében elrendelt szükségállapot Libériában - jelentette be csütörtökön Ellen Johnson Sirleaf, a nyugat-afrikai ország elnöke.
2014. november 13. 19:03 Újabb áldozata van az ítéletidőnek Olaszországban Egy 36 éves férfit sodort el magával a víz csütörtökön a lombardiai Crema városában. Néhány napon belül ő volt az ötödik áldozata az Olaszországot sújtó ítéletidőnek, amely az előrejelzések szerint a következő napokban is folytatódik.
2014. november 13. 18:49 Megválasztották az amerikai felsőházi többség leendő vezetőjének McConnelt Közfelkiáltással Mitch McConnelt választották meg a leendő szenátusi többség vezetőjének csütörtökön Washingtonban az új összetételű felsőházi republikánus pártcsoport tagjai.
2014. november 13. 18:41 Iszlám Állam - A Pentagon fontolóra veheti harci egységek korlátozott bevetését Az Egyesült Államok mérlegelheti majd, hogy szerény létszámú amerikai egységet rendeljen a harcoló iraki csapatok mellé az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni hadjárat bonyolultabb műveleteiben - jelentette ki csütörtöki képviselőházi meghallgatásán Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának főnöke.
2014. november 13. 18:34 Seselj nem akar önként visszatérni Hágába Nem tér vissza önként Hágába, s ha erre szükség lesz, akkor Tomislav Nikolic szerb elnöknek és Aleksandar Vucic miniszterelnöknek kell majd őt letartóztatnia és kiadnia - jelentette ki csütörtöki belgrádi sajtótájékoztatóján a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj, akit súlyos egészségügyi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadon engedett a Nemzetközi Törvényszék.
2014. november 13. 18:20 Helikopterrel keresnek egy tigrist Párizs közelében Helikopterrel keresett egy elszabadult tigrist csütörtökön a francia rendőrség és tűzoltóság Párizs közelében - közölték a hatóságok.
2014. november 13. 17:58 A dzsihád kiterjesztésére szólított fel a szélsőségesek vezetője Az iszlám "szent háború" világszintű kiterjesztésére felhívó, a szervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak tulajdonított hangfelvételt tett közzé csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet.
2014. november 13. 17:23 Először találkozott a világ legmagasabb és legalacsonyabb embere Először találkozott egymással a világ legmagasabb és legalacsonyabb embere, a 251 centiméteres török Sultan Kösen és az 54,6 centiméteres nepáli Csandra Bahadur Dangi.
2014. november 13. 15:57 Maláj utasszállító - Kilenc hónappal meghosszabbították a nyomozást Kilenc hónappal meghosszabbították az Ukrajnában szerencsétlenül járt - minden bizonnyal lelőtt - maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatot - erősítette meg az ausztrál kormány csütörtökön.
2014. november 13. 15:16 Orosz kollégájával találkozik Moszkvában jövő szerdán Szijjártó Péter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jövő szerdán munkalátogatást tesz Moszkvában, ahol találkozik orosz kollégájával, Szergej Lavrovval - jelentette be az orosz külügyminisztérium.
2014. november 13. 15:01 Szélsőségesek rendőrökkel és katonákkal végeztek Egyiptomban Szélsőséges fegyveresek megöltek két rendőrt és három katonát Egyiptomban, a Sínai-félsziget északkeleti részén csütörtökön, míg a kairói metróban egy hanggránát robbant, és a detonáció okozta pánikban legkevesebb tizenhat utas megsérült.
2014. november 13. 14:18 Obama további reformokat sürgetett Mianmarban A mianmari ellenzék tagjaival tárgyalt csütörtökön Barack Obama amerikai elnök Najpjidóban, aki bár derűlátónak mutatkozott a politikai átmenettel kapcsolatban, hangsúlyozta, hogy további reformokra van szükség.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót