Kedd dél óta dolgoznak a törökországi Antakya településen a Baptista Szeretetszolgálat kutató-mentő munkatársai. Több képes-videós beszámolóval is jelentkeztek már, ezúttal egy nagyon személyes anyag került fel a közösségi oldalukra.

Vincellér Tibor arról beszél, hogy volt már jó néhány földrengéses területen, de ez az egyik legsúlyosabb, amit látott, olyan sok ugyanis a sérült és olyan hamar, a rengés másnapján már a helyszínen dolgoztak.

"Az ebben a nehézség, hogy nem tudunk mindenkihez nagyon gyorsan odajutni. Nagyon sokszor meghaladják a képeségeinket a helyzetek, amikkel találkozunk. Van, akit csak gépi bontással lehetne kiemelni, de az veszélyezteti a többi sérült életét. Olyankor túl kell tenni magunkat azon, hogy neki azonnal nem tudunk segíteni.

Úgy kell dolgoznunk, hogy mindig a legkönnyebben elérhető sérültet kell kiemelni, és addig ott kell hagynunk azt, aki mélyebben van és akinek a mentése nehezebb.

Persze, ahogy egyre több mentőcsapat érkezik, a munkánk is könnyebbé válik, és már azok a sérültek is, akik mélyebben voltak, a felszínre kerülnek."

A legmegrázóbb mentésük egy család, két gyermek és a szüleik esete volt, mert elsőre ott kellett hagyniuk őket a romok alatt, ugyanis nem állt még fel a rendszer, nem volt se üzemanyagutánpótlás, se más.

"Ez a legmegterhelőbb: amikor két gyermek sír a romok alatt, tudsz velük kommunikálni, beszélgetnek, az apjuk ott van tőlük néhány méterre, elzárva törmelékkel és betonnal... Azt az éjszakát nem kívánom senkinek, amikor úgy kellett eljönnünk, hogy megvolt a remény a kimentésükre, aztán hirtelen elfogyott az üzemanyag. Ezek után addig nem nyugodtunk, amíg nem sikerült szerezni és visszamentünk. Addigra ott voltak a török mentők is, velük közösen sikerült eljutni a gyerekekhez. Szerencsés módon ők egy összetört lépcső alá szorultak be, de se az nem nyomta össze őket, se más, ráadásul egy vasajtó volt még mellettük. Nagyon nagy szerencséjük volt. Az édesanyjukat nem, de az apjukat sikerült kimentenünk a romok alól. Ő egy nagyon pici helyen jutott ki, ügyes volt, csak a lába sérült. A túlélési ösztön óriási volt benne, ha nem segít nekünk, mi nem tudtuk volna megmenteni. Így azonban a család, ha csonkán is, de életben maradt" - idézte fel a megrendítő esetet Vincellér Tibor.

A Baptista Szeretetszolgálat egy másik munkatársa, Mezősi Tamás kutyájával, Trafival került fel a szervezet közösségi oldalára. Elmondta: nagyon sok felderítetlen ház és más olyan objektum van, ahol a földmozgás utáni harmadik napon még egyáltalán nem járt felderítő csapat.

"Egyre kisebb esély van arra, hogy túlélőt találjunk, de mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbb helyre eljussunk. A kutyáink megkülönböztetik az élőket a halottaktól, így tudjuk a lehető legtöbb energiánkat arra fordítani, hogy még élőket tudjunk menteni. Ha még van valakinek esélye, ez az utolsó nap, amikor még tehetünk értük valamit."