INFORÁDIÓ
2022. október 7. péntek
Amália

európai bizottság

magyarország

helyreállítási alap

közösségi költségvetés

korrupció

E tényezőktől függ, hogy lesz-e EU-s pénzünk ősztől

E tényezőktől függ, hogy lesz-e EU-s pénzünk ősztől

Infostart / Fóris György

Szeptember végéig kéne eldőlnie, hogy Magyarország megkapja-e a hivatalos európai bizottsági (majd nyomában EU-tagállami) jóváhagyást az uniós helyreállítási alap több milliárd eurós magyar szelete lehívására. A várakozás nagy, egyes EU-intézményi ellennyomások szintén.

A kormányoldal láthatóan bizakodik. Az Európai Parlamentben különböző frakciók politikai koalíciókat szerveznek a „magyar pénzek” megállítása érdekében. Mindeközben az európai bizottsági nyilatkozatok inkább óvatosak és kitérőek, bár az ülésezési szünet előtti időben mintha ott is inkább a szerintük még mindig fennálló „magyar hiányosságokra” tették volna a hangsúlyt.

Mindez már önmagában nehezíti a tisztánlátást, ráadásul esetenként a fogalmak sem teljesen tisztázottak: például az, hogy az „operatív programok” készenléte és a korrupcióellenes intézkedések mibenléte két különböző (bár persze egymásra is ható) dolog.

Mi micsoda az EU-s pénzek fogalomtárában?

Talán célszerű a fogalmak és kategóriák felől kezdeni a csomó kibogozását. Pillanatnyilag három vonatkozásban is egyeztetés folyik az Európai Bizottság és a magyar kormány között.

Az egyik, a hétéves időszakra szóló közösségi költségvetéséből a magyarországi felzárkóztatási alapok kapcsán az előzetes technikai részletek rögzítése és kölcsönös elfogadása. (A szakmai zsargon operatív programokként emlegeti őket, amelyek keretbe foglalását úgynevezett partneri megállapodás tartalmazza. Az itt elérhető forrás nagysága amúgy optimális esetben 20,06 milliárd euró. Az említett hétéves időszak már javában zajlik: a 2021-2027 közötti periódusról van szó.)

Ezzel párhuzamosan folyik az EU-magyar egyeztetés a - koronavírus okozta gazdasági károk kompenzálására létrehozott (uniós szinten összesen 800 milliárd eurót kitevő) - „helyreállítási és ellenállóképességet erősítő” alap Magyarországra eső részének az elérhetőségéről. (Ennek nagysága a jelen állás szerint 5,8 milliárd euró lehetne. Az eredeti tervekben még 7,2 milliárdot pántlikáztak meg Magyarországnak, de a 2021-es növekedési mutatók fényében a jogosultsági szint csökkent.)

A pénzt nem egyszerű bemondásra adják oda: minden tagállamnak nemzeti reformtervet kellett beterjesztenie, lévén a tagállamok és uniós intézmények egyetértettek abban, hogy e rendkívüli közösségi forrás felhasználása ne történjen parttalanul, hanem számtalan, a tagállamok által közösen elfogadott elvárás szerint lehessen csak a pénzeket elkölteni. Így mindenekelőtt az új alap nemcsak a válság okozta gazdasági károkat hivatott kompenzálni, hanem felhasználásával mélyreható gazdasági struktúraváltást is elő kell segíteni. Mindezek behatárolásához egyúttal hat európai politikai (pénzfelhasználási) prioritást is meghatároztak.

Végül, mindkettőre – a hétéves közösségi költségvetési forrásokról, és a helyreállítási alapnak a véglegesítéséről folyó tárgyalásokra egyaránt – hatással van a harmadik területen immár

több mint egy éve zajló huzakodás az Európai Bizottság és a magyar kormány között a közösségi pénzek jogtiszta magyarországi hasznosulásának szavatolásáról.

Az ennek érdekében (Brüsszelben) várt intézkedések kölcsönösen elismert mibenléte, illetve a mindezek teljesülése tavaly késő tavasz óta vitatéma Budapest és Brüsszel között.

A tét nem kicsi: ha utóbbi kapcsán az EU-intézményi oldal úgy találja, hogy a közösségi pénzek korrupciómentes felhasználása az országban nem biztosítható (mondjuk a nem megfelelő a szabályozás és/vagy a közösségi pénzek hasznosulásáért felelős intézményi háttér vélelmezett fogyatékosságai miatt), akkor ez hivatkozási alappá válhat bizonyos, Magyarországnak címkézett közösségi források visszatartására.

Első körben az utóbbiak közvetlenül blokkolhatják a helyreállítási alapból esedékes részek elérhetőségét, de a dolognak áthallása is lehet. Ha ugyanis ezen az alapon leáll a közösségi támogatáshoz való hozzáférést lehetővé tevő egyeztetés, akkor ennek (brüsszeli olvasatban negatív) üzenete hasonló intézkedéseket válthat ki a költségvetési „rendes” források kapcsán is.

Hatással lehet a többire is

Igazság szerint ez történik most már sok-sok hónapja a különböző célzatú közösségi pénzek magyarországi elérhetősége kapcsán zajló tárgyalásoknál is. A hétéves közösségi keretköltségvetésből Magyarországnak járó felzárkóztatási alapok esetében például a technikai egyeztetés általános vélemények szerint jól áll, a partneri megállapodás lényegében kész. A beélesítéssel azonban bizottsági részről láthatóan várnak addig, amíg a helyreállítási alap vonatkozásában felvetett jogtiszta pénzfelhasználási feltételek brüsszeli megítélés szerint nem kellően szavatoltak.

Ami a helyreállítási alapot illeti, a magyar kormány már tavaly májusban beadta az előfeltételeként elvárt nemzeti reformtervet. És bár itt is voltak technikai visszakérdezések is (amik érinthettek politikai prioritásokat is), ám e szempontból ma már gyorsan pontot lehetne tenni a folyamat végére. (Formailag ez egyébként akkor következik be, amikor az Európai Bizottság végrehajtásra alkalmasnak minősíti, és ezzel mintegy befogadja az érintett tagállam nemzeti reformtervét. Egyúttal jóváhagyásra tovább adja azt a tagállamok pénzügyminiszteri tanácsának, ahol is a huszonhetek pénzügyminiszterei adják végső áldásukat a közösségi támogatás megnyitására.)

A jogtiszta pénzfelhasználási körülmények kapcsán fennálló bizottsági kételyek, illetve az ezek eloszlatására várt magyarországi intézkedések (Brüsszel szerint nem kellő mértékű) állása együttesen azonban útját állják mindennek.

Mindezek fényében állapítható meg az, hogy a Magyarországnak pántlikázott különböző közösségi források elérése már jó ideje

nem a konkrét összegek elköltésének konkrét célja és tartalma, hanem a pénzfelhasználási mikéntje, a forráshasznosulás magyarországi szabályozási és intézményi körülményei miatt halasztódik.

Magyarországnak nyilván az az érdeke, hogy a közösségi pénzcsapok mielőbb megnyíljanak, mi több, már a források várható elérhetőségét – így első lépésben a küszöbönálló kedvező bizottsági véleményt is – már ezt megelőzően célszerű kifelé is tudatosítani, hogy ezzel is erősítsék a pénzpiaci és befektetői bizalmat az ország megítélésében, (értelemszerűen a forint árfolyamának alakulására is hatással lehet mindez).

A brüsszeli oldal helyzete annyival bonyolultabb, hogy ebben a vonatkozásban is meghatározó tényezőként köszön vissza az a körülmény, hogy igazából nincs „egy EU”, aminek egyszeri döntésén múlik minden. Hanem három különböző uniós szereplő reagálása is számít.

Az Európai Bizottságé azért, mert az adja meg a további döntéshozáshoz a szakvéleményt. A huszonhét tagállam (illetve a számukra közös döntéshozási platformot jelentő EU-tanács) mint tényleges és végső döntéshó szereplő játszik ebben a képletben, amely ráadásul ez ügyben nem is egyhangúan, hanem többségi szavazással dönt. Ennyiből elkerülhetetlen kellően nagy számú – és népességi súlyú – tagországok támogatását megnyerni ahhoz, hogy a magyar várakozások szerint záruljon le minden.

Közvetlen szerepe a döntéshozásban az Európai Parlamentnek nincs – különösen, ami a helyreállítási alap felhasználását illeti -, jelentős politikai nyomásgyakorlási képességgel rendelkezik viszont elsősorban az iránymutató javaslatot készítő Európai Bizottság felett. Ez utóbbi ugyanis, miközben politikailag független a tagállamoktól – ez az egyik záloga a Bizottság nemzetekfelettiségének –, cserébe teljes felelősséggel tartozik a közvetlenül választott Európai Parlamentnek.

A bizottság elnöke az EP plenárisának számol be, az egyes biztosokat a képviselőtestület szakbizottságai (vagy éppen, témától is függően, a teljes plenáris) hallgatja meg, a testület munkájának egészéről pedig ugyancsak az EP mond véleményt. Szélsőséges esetben ez utóbbi odáig is terjedhet, hogy

a parlament minősített többséggel határozhat úgy, hogy megvonja a bizalmát a Bizottság felett, amely ily módon lemondani is kényszerülhet.

(Erre az EU történetében eddig még nem volt példa, de arra már igen – 1999 márciusában, a Jacques Santer-vezette bizottság esetében –, hogy az EP plenárisa bizalmi szavazást helyezett kilátásba a testület felett, mire az önkéntes lemondásával előzte meg az esetleges megszégyenülést.)

Mindez azt is jelenti, hogy a Bizottság elnöke nem tekinthet el teljesen a parlamenti többség preferenciáitól. Márpedig konkrétan Magyarország esetében e többségi vélemény pillanatnyilag inkább kritikus. (Éppen a nyári szünet előtt fogalmaztak meg egy egyelőre csak politikai állásfoglalást arról, hogy kívánatosnak tartják a Magyarországnak járó közösségi források befagyasztását addig, amíg valamennyi bizottsági elvárás nem teljesül a fentebb említett egyeztetések során).

Bizottsági részről éppen ezért július végégi – augusztus elseje óta már ott is lényegében intézményi nyári szünet van, nincsenek ülések, nincs formális napirend, csupán „ügyeletet” tartanak – lényegében kettős volt. Egyfelől elismerték, hogy a különböző pénzügyi keretek kapcsán az előkészületek biztatóak, másfelől viszont az utolsó szóvivői bejelentés arra tette a hangsúlyt, hogy a korrupciómentes pénzfelhasználás érdekében várt magyarországi intézkedések közül még úgymond több nem teljesült, és ennek korrigálására a Bizottság „további egy hónap haladékot” adott. Ezzel, sokak szerint, lényegében az Európai Parlamentnek kívántak üzenni, mintegy jelezve, hogy a Bizottság ébersége nem lankadt.

Számít majd a politikai légkör

Brüsszel tehát ilyen formán időt adott a magyar kormánynak, de önmagának is. Az előbbinek, hogy cselekedjen, ha ez valóban szükséges, önmagának pedig abban, hogy eldöntse: a konfrontációt (a „magyar-pénzek” további befagyasztását) választja-e, ami mellesleg a helyreállítási alap esetében jó eséllyel a „magyar keret” mintegy 70 százalékának végleges elvesztését is jelentheti, vagy szeptemberben egy kicsit „lengyel mintára” a magyar kormány esetében is elegendőnek ítéli majd meg az addigi fejleményeket, és a források (esetleg feltételes) elengedését javasolja a tagországoknak.

Tegyük hozzá: mindez önmagában még nem feltétlen garancia arra, hogy a Tanácsnál a szükséges többség mindezt meg is szavazza. De az esélyét jelentősen növeli.

Hogy aztán az Európai Parlamentben támad-e mindezek nyomán politikai vihar – nem kizárható módon esetleg eleve a Bizottság ellen fordulva – az jelentős részt azon fog múlni, hogy a testület tud-e olyan magyarországi változásokra, (esetleg a későbbieket figyelemmel követő további bizottsági feltételrendszer létesítésére) hivatkozni, amivel leszerelheti a bírálatok élét. Ha ez nem sikerül, EP-oldalon még mindig akár bizalmi szavazásig is eszkalálódhat a dolog.

Szakértők szerint mindebből az is látszik, hogy

a magyar pénzek ügyében esedékes szeptemberi brüsszeli döntés nem kis mértékben a politikai közhangulattól is függ majd,

amire viszont magyarországi fejlemények még éppen úgy hatással lehetnek, mint a külvilág történései, az orosz-ukrán háborút is beleértve.

Nyitókép: Pixabay.com
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018