Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Ryanair Boeing 737-8AS takes off from PRG Airport
Nyitókép: RafalSzmidt/Getty Images

Két méterről hozták vissza: majdnem a földbe csapódott egy utasszállító Párizsban

Rosszak voltak a látási viszonyok, leszálláshoz készültek, de a pilóták rossz légnyomásadatot kaptak, így 85 méterrel alacsonyabban volt az A320-as, mint azt a személyzet gondolta.

A stockholmi Arlanda repülőtérről induló 4311 számú járatot 2022. május 23-án a máltai bejegyzésű, Airhub Airlinestól személyzettel együtt bérelt, 9H-EMU lajstromjelű A320-as teljesítette – olvasható a francia baleset-kivizsgáló szervezet, a BEA minap kiadott előzetes jelentésében. A repülés egészen a párizsi megközelítésig eseménytelenül telt, a fedélzeten 172 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. A repülőtérhez közelítve viszont a légiforgalmi irányító rossz légnyomásértéket adott meg, ebből lett a baj. Szerencsére a katasztrófát sikerült elkerülni – derül ki az airportal.hu cikkéből.

A pilóták kétszer is visszaismételték a kapott – rossz – értéket, de a légiforgalmi irányító nem vette észre a hibát, sőt, a következő járatnak is ezt mondta be, de ők a valós értéket ismételték vissza, az irányító azonban erre sem reagált.

A nem megfelelően beállított nyomásmagasság azt jelentette, hogy az A320-as 85 méterrel alacsonyabbra került, mint azt a személyzet gondolta, ráadásul rosszak voltak a látási viszonyok.

A járat időközben átjelentkezett a torony frekvenciájára, és megkapta a leszállási engedélyt. A pilóták folyamatosan monitorozták a repülési profiljukat (távolság/magasság), de ezt a fajta hibát ezzel a módszerrel nem lehetett kiszűrni. A rádiós magasságmérő működésbe lépett 2500 láb föld feletti magasság elérésekor, azonban a személyzet csak a 2500 és 1000 lábas figyelmeztetéseket hallotta.

A toronyban eközben megkapták az első figyelmeztetést (MSAW) arról, hogy a járat veszélyesen alacsonyra került, de erre csak közel 10 másodperccel később reagált a légiforgalmi irányító. A repülőgép ekkorra már elérte az előírt minimumot (QNH szerinti 245 méter), azonban még szakadó esőben repültek és nem látták a futópályát, ezért az átstartolás mellett döntöttek. Valójában ekkor már csak 37 méterre voltak a talajtól.

Az átstartolási manővert ekkor bár megkezdték a pilóták, a repülőgép a tehetetlensége miatt még másodpercekig süllyedt, végül

a felszíntől alig 2 méterre kezdett emelkedni.

Az oldal azt írja, mivel a második megközelítés során sem kaptak új nyomásértéket, és más járat ebben az időszakban nem érkezett, továbbra is rossz magasság alapján repültek. Ekkorra viszont már tisztult az időjárás, így mikor meglátták a futópályát korrigálták a repülési profiljukat és probléma nélkül leszálltak.

A francia baleset-kivizsgálók a végleges jelentés előtt még néhány kérdést szeretnének tisztázni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×