Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Karacsi, 2014. január 2.2013. március 31-én készült kép a hazaárulással vádolt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnökről Karacsiban. Sajtóértesülések szerint Musarrafot 2014. január 2-án szívproblémával kórházba szállították. (MTI/EPA/Rehan Hán) *** Local Caption *** 51088479
Nyitókép: MTI/EPA/Rehan Hán

Megmenekülhet a volt pakisztáni elnök

Hatályon kívül helyezte a Pervez Musarraf volt pakisztáni elnökre hazaárulás és az alkotmány megsértése miatt kiszabott halálos ítéletet a lahori legfelső bíróság - közölték Musarraf ügyvédei.

A lahori bíróság szerint alkotmányellenes és törvénytelen volt annak a három bíróból álló különbíróságnak a megalakítása, amely december közepén kétharmados többséggel - távollétében - halálra ítélte a volt államfőt. Emiatt a lahori bíróság teljes egészében semmisnek nyilvánította a különbíróság döntését.

A pakisztáni hadsereg egykori főparancsnokát azzal vádolták, hogy hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését. A Dubajban élő, most 76 éves Musarraf visszautasította és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat.

Musarraf 1999-ben került hatalomra, és 2008-ban mondott le, miután az őt támogató párt gyengén szerepelt a parlamenti választásokon. Azóta többnyire külföldön tartózkodik, legutóbb 2016-ban hagyta el Pakisztánt, hogy gyógykezelésen vegyen részt Dubajban. A hatóságok akkor szökevénynek nyilvánították, mert annak ellenére távozott az országból, hogy hazaárulás címén 2013 óta büntetőeljárás folyt ellene.

A volt államfő ellen legalább négy további ügyben folyik bírósági eljárás, egyebek mellett a Benazir Bhutto volt kormányfő elleni merénylettel összefüggésben.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×