Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Két orosz védelmi miniszterhelyettes is rákerült az uniós feketelistára

Az orosz védelmi miniszter első helyettese, valamint egy további helyettese is rákerült az Európai Unió hétfőn nyilvánosságra hozott bővített feketelistájára.

A listán szereplő természetes, illetve jogi személyeket az ukrajnai válsággal összefüggésben folytatott tevékenységük miatt az Európában elérhető javaik - így például bankszámláik - befagyasztásával, a természetes személyeket pedig ezen felül az unió területére való beutazás tilalmával is sújtják.

A korábbi lista kibővítéséről - legfőképpen a Mariupol ukrán város elleni, sok polgári lakos halálát okozó támadássorozat miatt - az előző hétfőn döntöttek az EU-országok külügyminiszterei, de a hatályba léptetést akkor egy héttel elhalasztották.

Az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek múlt csütörtöki brüsszeli tanácskozásán olyan döntést hoztak, hogy a feketelista bővítésének a hatályba léptetését nem halasztják tovább, annak ellenére sem, hogy aznap hajnalban Minszkben német-francia-ukrán-orosz megállapodás született a csúcsvezetők szintjén a kelet-ukrajnai tűszünet szombat éjféli elrendeléséről.

Az uniós közlönyben ismertetett névsorban szerepel többek közt - az ukrajnai orosz csapatmozdulatokban játszott szerepe nyomán - Arkagyij Bahin orosz első védelmi miniszterhelyettes és Anatolij Antonov védelmi miniszterhelyettes, továbbá Joszif Kobzon és Valerij Raskin orosz parlamenti képviselő.

A most hatályba lépett kiegészítés az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és a luganszki köztársaság 14 katonai, illetve politikai szereplőjét sújtja szankciókkal. E kiegészítés nyomán az uniós szankcióval sújtott természetes személyek száma 132-ről 151-re, a jogi személyeké pedig 28-ról 37-re bővül.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×