eur:
389.55
usd:
361.64
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Mladics volt Szerbia fékező ereje

Jelentős lökést adhat Szerbia európai uniós közeledésénekRatko Mladics egykori boszniai szerb tábornok elfogása. A bővítésértfelelős EU-biztos szóvivője szerint Szerbia megértette, hogy ez alépés elengedhetetlen a majdani EU-tagság szempontjából. Szakértők úgyvélik, a volt hadseregparancsnok elfogásának időzítése nem véletlen.

Úgy tűnik, Szerbia megértette, hogy milyen fontos a teljes együttműködés a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel - így reagált az Európai Bizottság bővítésért felelős szóvivője azután, hogy a szerb elnök megerősítette: a rendőrség letartóztatta Ratko Mladics tábornokot, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokát. Natasha Butler szerint Szerbia ezzel a lépéssel bebizonyította, hogy szeretne előrelépni az Európai Unióba vezető úton.

A szerb sajtó csütörtök délelőtt jelentette belügyi forrásokra hivatkozva, hogy a rendőrség letartóztatott egy férfit, aki a személyiségjegyei alapján vélhetőleg nem más, mint a nemzetközileg körözött, 16 éve bujkáló Ratko Mladics. A Hágai Nemzetközi Törvényszék egykori boszniai szerb tábornokot azzal vádolja, hogy 1995-ben közel 8000 muzulmán férfit és gyermeket mészárolt le Srebrenicában. A szerb államfő ezt később meg is erősítette.

Elemzők szerint ahogyan három évvel ezelőtt Radovan Karadzic elfogása, így most Ratko Mladics letartóztatása sem véletlen, legalábbis az időzítésből erre lehet következtetni. A Hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze ugyanis június 6-án terjeszti az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé a véleményét arról, hogy Szerbia milyen mértékben működik együtt az egykori jugoszláv háborús bűnösök elítélésére létrejött nemzetközi bírósággal. Az előzetesen kiszivárgott vélemény szerint pedig Serge Brammertz éppen éles kritikát készült megfogalmazni ezzel kapcsolatban.

Azt is egyelőre csak találgatni lehet, hogy Szerbia európai uniós kilátásait hogyan befolyásolhatja a hír. Az kétségtelen, hogy Ratko Mladics volt Szerbia egyik legkomolyabb fékező ereje az EU-ba vezető úton, így a bővítési biztos szóvivője is igyekezett utalni arra, hogy felgyorsulhat a közeledés. A luxemburgi külügyminiszter ugyanakkor még két hete emlékeztetett arra, hogy elsősorban nem Ratko Mladics elfogásának ténye fogja előmozdítani Szerbia majdani csatlakozását, hanem a teljes meggyőződés arról, hogy Belgrád tényleg együtt akar működni a nemzetközi hatóságokkal. Jean Asselborn emlékeztetett arra, hogy Horvátországtól is folyamatosan kérte az EU Ante Gotovina tábornok mielőbbi elfogását, ami csak másfél évvel a tagjelölti státusz megadása után következett be.

Szerbia számára is most a tagjelölti státusz megadása lehet a következő lépcső. Az Európai Bizottság szeptember végén készíti el átfogó véleményét Szerbiáról, ami után lehetséges a tagjelölti státusz odaítélése. Ez után indulhatnak a csatlakozási tárgyalások, de nem automatikusan, a tagállamok szinte a folyamat minden állomásán behúzhatják a féket. És amíg a másik nehéz téma, a koszovói viszony nem oldódik meg, ez vélhetőleg így is lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×