2022 októberében 40 százalékos volt az élelmiszer-áremelkedés az előző év azonos időszakához képest. Valami meg tudja ezt állítani?

Nagyon remélem, ha vége lesz a háborúnak és a világ normális menete helyreáll, abban a pillanatban megfékeződik, és teljességgel mérséklődik is.

Ennek mi a hatásmechanizmusa? Vége van a háborúnak, ott lesz egy romba lőtt ország, termelés abban nem lesz. Mennyi idő kell, hogy ez visszaálljon?

Nyilván feladatunk és felelősségünk lesz az újjáépítésben, nyilván megindul aztán a termelés a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozásban is. Ez az egyik normalizálás. Azt remélem, hogy a szankciók is felfüggesztésre kerülnek, és ennek a termékek árában is meg kell jelennie, ahogy most a drágulás megjelent pillanatok alatt, ugyanúgy vissza is kell építeni majd.

Meddig lehet visszaépíteni? Hosszú éveken keresztül 5-10 százalék között volt az élelmiszer-áremelkedés. Ez vissza fog menni 5-10 százalékra, vagy elfelejthetjük a háború előtti árakat?

A háború előtti árak szerintem nem fognak visszajönni, de hogy a növekedés nem lesz ekkora, abban ezer százalékig biztos vagyok, és normális mértékű infláció lesz az élelmiszerek piacán is, mint ahogy az élet minden más területén.

Hol van az élelmiszerárakban, ha egyáltalán van egy olyan határpont, amikor a fogyasztáscsökkentés kezdi el megfogni az árakat? Meddig tudunk nem enni?

Nem enni maximum tudunk néhány napig, aztán ebből probléma lesz, de ha komolyan akarok válaszolni, akkor a helyzet a következő: az élelmiszer lesz az utolsó, amiről az emberek le akarnak mondani. A tudatosság már most látszik, kevesebbet pazarlunk, kevesebbet is teszünk csak úgy találomra a táskába, megnézzük, hogy honnan vesszük, megnézzük az árát mindennek. Nem véletlen, hogy az ársapkás termékek fogyasztása kirívóan magas. Azt remélem, hogy ezek az árdrágulások lassan a plafonon vannak. Most már ilyen nagy mértékű áremelkedések nem várhatók, most már tiszta lappal van mindenki, tehát tudja, hogy mennyi lesz az energiaár. Ezek be is épülnek a kereskedelembe, és onnantól kezdve nagy ugrásokra egyáltalán nem számítunk.

Az élelmiszer-ársapkás termékek rendes piaci áránál van a drágulás plafonja vagy minden más élelmiszernél is nagyjából a plafonon van most a drágulás?

Minden másnál is plafonon van. Az ársapka megfogta az emelkedést, a többi termék pedig nyilván a napi árszinten van. Már nagy áremelkedések nem várhatók, hiszen az energia árába olyan nagy kiugrások már nincsenek, nincs indoka annak, hogy óriási, 10-20-30 százalékos áremelkedések legyenek.

Milyen arányban osztozik a termelő meg a kereskedő az ársapkás termékeken elszenvedett veszteségen?

Nyilván nem egészen fekete-fehér, de a szabályozás úgy szól, hogy a termelőt nem érintheti, hanem mindaz a hatás, amit az ársapka jelent, gyakorlatilag a feldolgozó és a kereskedelem közötti történést kell hogy jelentse. Úgy kell tekinteni az ársapkára, mintha azt a terméket a kiskereskedelem akciózná. Nem bontható föl visszamenőleg sem a kiskereskedelem–feldolgozóipar, sem a feldolgozóipar–termelő közti meglévő szerződés. Ezért ennek a terhét a kiskereskedelem árrésében kell keresni.

A kiskereskedelem árrése számítások szerint meddig elég erre a folyamatos akcióra? Mert az akciók azért akciók, mert nem szoktak folyamatosak lenni.

És azt reméljük, hogy vége is lesz ennek. Én azt gondolom, hogy a jövő esztendő derekán valamikor ennek be kell fejeződni, hiszen a háború sem tarthat a végtelenségig. Az elhibázott szankcióknak is jövőre véget kell érni, és nyilván akkor a normális piaci viszonyokat vissza kell tudni vezetni.

A kereskedő, akinek le kell nyelnie az ársapkán termelt veszteséget, az összes többi termékére szétteríthetői az ott elszenvedett veszteséget? Ezt akadályozza bármi?

Nem akadályozza semmi sem, egyedül egy dolog akadályozza: a piaci árverseny. Az, hogy mit akar a kereskedelem, ritka forintot vagy sűrű fillért. Az a célja, hogy nála vásároljon mindenki sok terméket sokszor és akkor azon kisebb árréssel, de mégiscsak összességében többet keres, vagy pedig azt szeretné, hogy nagyot kaszáljon, akkor, ha valaki oda végre betéved és akkor vesz valamit. Én azt gondolom, hogy a kereskedelem azon dolgozik, hogy minél több vásárlója legyen és ezt az árversenyt megnyerje. Nem a kirívó, nagy áremelkedésekre és az árkülönbözetre hajt, hanem a statisztikák egyértelműen igazolják, hogy csökken a kiskereskedelem nyereségessége, tehát hat az ársapka ilyen téren.

Kiskereskedelemben hazai meg nem hazai tulajdonú vállalkozások is vannak. A versenyt ugyanúgy bírják? A szabályok ugyanúgy vonatkoznak rájuk?

A szabályok mindenkire vonatkoznak, hiszen az ársapkát mindenütt be kell tartani. Viszont zömmel a 2000 fő alatti településen lévő kisboltoknak, ahol az áruszegmens is kevesebb, tehát a sűrű fillér megkeresésének a lehetősége is kisebb, a kormány egy mentőcsomagot dolgozott ki. Bejelenthetik az igényeiket, és a lehető leghamarábbi elbírálással január első napjaiban meg is kapják ezt a támogatást, amelyet fölfoghatunk rezsitámogatásként is, de igazából az ársapkás termékek tartásának megkönnyítését fogja szolgálni ez a segítség.

Tudja a tárca monitorozni azt, hogy a kistelepülések ellátása most milyen?

A fogyasztóvédelem vizsgálja azt, hogy van-e a polcon abból az áruból, és vizsgálja az árképzés szabályosságát is. A falukban normál körülmények között is kellett már támogatást biztosítsunk a Magyar Falu Program keretén belül, hogy a kisboltok működni tudjanak. Most az ársapkás termék még inkább nehezíti a helyzetüket. Arra akarom a figyelmét mindenkinek fölhívni, ha vásárlási láz működik, akkor ennek az a következménye, hogy nem mindig lesz a polcon. De azzal akarok mindenkit megnyugtatni, hogy garantáltan lesz.

Ez ugyanúgy fog működni, mint a Covid első hullámában, mondjuk, a WC-papírnál, amikor több százat vásároltunk és utána rájöttünk, hogy még van a boltban?

Pontosan így van, mindig lesz megfelelő mennyiségű áru, mindig lesz a polcon mindenből és mindenki hozzá is fog tudni jutni ezekhez az árukhoz. Fölösleges pánikszerűen bevásárolni. Az, hogy tudatosan vásárlunk, szerintem helyes. Nézzük meg, hogy mit veszünk, nézzük meg, hogy magyar terméket veszünk, nézzük meg, hogy minőségit veszünk. Az ársapka is azért van, hogy vizsgáljuk meg, ha segít a takarékosságban vagy a fizetésünk jobb beosztásában, használjuk és vásároljunk belőle, de nem szükséges, hogy a mindennapi szokásainknak többszörösét gyűjtsük be belőle. Most már drága lesz kidobni a fölösleges, megromló termékeket, tehát úgy vásároljunk tudatosan, hogy azokat tudjuk fölhasználni és azzal a biztonságos nyugalommal tegyük meg, hogy holnap is lesz egészen biztosan az üzletben áru.

Eltelt-e már az ársapkák különböző csoportjainak bevezetése óta annyi idő, hogy ennek a termelőre gyakorolt hatása jól mérhető legyen? Magyarán: az élelmiszernél nem fordulhat elő az, hogy valamiből hiány lesz termelési oldalon?

Mivel a termelőt nem érinti magának az ársapkának a következménye és a szerződésben van a hazai kereskedelmi láncokkal, tehát itt nincs neki hátránya. A másik pedig az, hogy ott van az exportlehetőség, mindenki tud értékesíteni. Ha valamiből meg hiány van, akkor nyilván tudunk venni a világpiacról. Tehát olyan nem fordulhat elő, hogy több napon keresztül ne lehessen kapni valamilyen terméket, ebben egészen biztos vagyok.

A tojástermelésünk nagyjából tíz éve változatlan volumenű. Most kezdünk rákapni a tojásra, amikor látjuk, hogy mennyire megy föl? Most kéne, hogy több legyen?

Nagyon egyszerű dolog ez. Amikor már 110 meg 120 forint volt, az emberek visszább fogták a vásárlásukat, és amikor lejjebb megy a tojás ára, óhatatlan kialakul egy vásárlási láz, hogy akkor most vegyek, és nem egy tálcával veszek, hanem kettővel.

Mert láttam, hogy előző héten mennyi volt?

Mert láttam, hogy milyen drága volt, és most olcsóbb, akkor most veszek, és emiatt aztán persze kialakulhat rögtön egy feszültség a piacon. Tojásból tudja a magyar termelés az igényünk 80-85 százalékát biztosítani, ez körülbelül ki is tölti a hétköznapjaink fogyasztási igényének nagyon nagy részét. De vannak ünnepek, kiugró csúcsok, azt nem tudjuk, mert olyankor nem tud a tyúk kettőt tojni, akkor egy kis tojásimporttal rásegítenek, és így teljes az ellátás. Így adjuk ki a pályázatokra a támogatást. Eddig a ketreces tojástermelési rendszerünk volt az, ami fejlett és korszerű volt, és így tudtuk a legolcsóbb és legminőségibb tojást előállítani, most már az Európai Unió szabályaira is tekintettel majd meg kell fontoljuk, hogy nem a ketreces tojástermelést kell támogatnunk, hanem a batériást vagy a mélyalmos tojástermelési rendszer felé kell elmozgatni az ágazatot, mi ehhez állítjuk be a támogatási rendszert, és nyilván figyelve a fogyasztói mennyiségi igényeket, ehhez fogjuk az ágazat méretezését is belőni. Egy nagyon fontos egyezség volt a kereskedelem és a tojáscsomagolók között, mert itt van egy beékelődés a termelők és a kereskedelem közé. A csomagolóknak van lehetőségük arra, hogy importáljanak, így pufferként kiegyensúlyozva a hiányzó mennyiséget mindig ők beszerzik és ezzel a piacot mindig egyenes szabályozással irányítják.

A takarmányárakat hogyan kalkulálják a következő időszakban? Az aszály miatt látszott az árakon az emelkedés.

Így van, amikor élelmiszer-áremelkedésről beszélünk és a 40 százalékos kirívó inflációról, akkor tegyük hozzá azt is, hogy akkor mégiscsak el kell ismerni, hogy nálunk volt a legolcsóbb az élelmiszer.

Volt honnan emelkedni?

Így van, hiszen nem arról szól ma a fáma, hogy Magyarországon drágább egy élelmiszer, mint bármelyik más országban. Olyan mindig van, hogy egy-két napig egy-egy termék olcsóbb, mert nagyon leakciózzák, de az árszinteket, ha nézünk, a magyar élelmiszer nem drágább most sem, mint más. Csak az történt, hogy már az élelmiszer-előállítás nem a rezsivédelem alatti energiaárszinten történik, hanem ugyanúgy világpiaci áron. Tehát nem lehetett tovább tartani azt az élelmiszerárat, hiszen a megnövekedett energiaárak, üzemanyagárak, munkabérárak és hasonlók mind-mind rakódik rá. Ezért van 40 százalék élelmiszer-áremelkedés, mivel túl mélyről indult. És én ezért mondtam azt, hogy semmi sem indokolja már az elkövetkező időben a drasztikus áremelést, hiszen beállt minden, ugyanazon az energiaszinten vagyunk, mint bárki más a világban, majd ennek a lanyhuló hatásait kell érezzük az elkövetkező időben.

Öntözésfejlesztési támogatásokra nagy pénzeket fordítottak. Ez a gyakorlatban működik?

Igen, természetesen, hiszen az öntözött területeink száma is növekszik, a vízfelhasználás technológiája is változik. Épp Mezőhegyesen adtunk át egy új öntözésfejlesztéses beruházást, ami most már azt jelenti, hogy 5500 hektárnyi táblát vagyunk képesek öntözni egyszerre, és az az érdekes, hogy 2000 hektárnyi öntözött terület volt eddig ott és lett hozzá még 3500, de ugyanannyi vízfelhasználással tudjuk öntözni az 5500 hektárt, mint a 2000-t öntözték valamikor, ezt jelenti a technológiai korszerűsítés. Ez egy komplex kérdés, azt kell megvizsgálnunk, hogy adott területen mi a leggazdaságosabb, és ha erről beszélünk, akkor kétfelé kell bontanunk az öntözési kérdéseket. A vízgazdálkodásnak mindig is lesz egy öntözéses gazdálkodási része, ami Magyarországon körülbelül 400 és 500 ezer hektár közé tehető majd. De nekünk nemcsak ez fontos, hanem az ökológiai vízgazdálkodás, azaz hogy tesszük élhetővé magát a tájat, és ezért többféle megoldást kell alkalmaznunk. Nyilván ki kell takarítanunk a csatornákat, alkalmassá kell tennünk nagyobb vízmennyiség befogadására, tározótavakat kell létesítenünk, hogy megőrizzük, fölfogjuk a bő vizet és lassítsuk a víz kifolyását az országból, és erre minden erkölcsi lehetőségünk megvan, hiszen kevesebb folyik be és több folyik ki tőlünk. A kettő közti különbséget föl kell tudnunk használni, meg kell tudnunk őrizni, és most ezen dolgozunk, hogy hol létesítsünk új tározókapacitásokat, hova vezessünk csatornákat, azt kell elérnünk végső soron, hogy a talajvízszintet tudjuk megemelni. Ha a talajvízszintet meg tudjuk emelni, akkor a legjobb helyen tároljuk a vizet, mert nem fog párologni és a növények a gyökereikkel nyilván elérik. De a tározás azért is fontos, egyrészt csökkenti a mellette lévő hőmérsékletet, megköti a port, légköri aszályt csökkent. Egy olyan életfeltételt tesz eleve lehetővé, amely a mindennapjainkat nekünk is, embereknek segíti, és ezért nagyon fontos az öntözéses gazdálkodás és az ökológiai vízgazdálkodás. Ezért ezt külön, de mégiscsak egy egységben kell kezelni. És akkor persze egy nagyon kényes társadalmi kérdést is majd föl kell vetni, hogy szakmailag nagyon fontos volna a Tiszának a Csongrád alatti alátámasztása, hogy emeljük meg a Tisza vízszintjét, mert ha ezt meg tudnánk emelni, akkor a talajvízszintet is tudnánk növelni. Ha egy fenékküszöböt építenénk a Tisza medrébe, akkor ez képes lenne fél vagy egy méterrel megemelni a Tisza víztestét. Most az történik, hogy Magyarországon kívül mindenütt vannak ilyen létesítmények a folyó medrében, ezért az üledéket lerakják. A Tisza nálunk marja és a Duna is marja ki az alját, tehát egyre süllyed, és most nem az van, hogy a víz a kapillaritás elve alapján megtöltené a környezettájat, hanem egyszerűen vákuumként hat a mélyülő meder a környező talajvízszintre. Ezért csökkent egy-másfél, akár kettő métert is az Alföldön a talajvíz szintje, ezt nem lehet hagyni.

El fogják magyarázni? Az összes mezőgazdasági termelő, aki a Tisza mentén akar termelni, az a szövetségesük lesz. Kit kell még meggyőzni?

Meg kell győzni azokat az embereket, akik azt vallják, hogy nem szabad a Tisza vizéhez hozzányúlni és nem szabad, mondjuk, megépíteni ezt. Ők azt mondják, hogy akkor tovább gyorsítjuk a medermélyülést és hasonlók. De mindenütt rajtunk kívül vannak ezek a létesítmények. Tehát nem lehet hagynunk, hogy mindenki más élvezze a víznek az éltető hatását, mi pedig abban a tudatban ringatjuk magunkat, hogy mi vagyunk a legjobbak a világon és mi úgy óvjuk-védjük, szeretjük a Tiszát vagy a Dunát, hogy ahhoz nem lehet hozzáérni.

De a vízszabályozás nálunk nem szakmai, hanem politikai kérdés.

Igen.

Bele fognak állni ennek a megvitatásába úgy, hogy nem szakmai érveket fognak kapni, hanem politikait?

Ez a veszélye ennek, és én ezért mondtam azt nagyon óvatosan fogalmazva, hogy nem arról született döntés, hogy ez így lesz, hanem arról szeretnék egy társadalmi vitát folytatni, hogy meg tudjuk-e ezt csinálni, hozzájárulnak-e ehhez. Támogatható-e ez, vagy azt mondjuk, hogy még nincs itt az ideje, ezzel várni kell, mert még túlságosan fáj Bős-Nagymarosnak a kérdése, túl élénk bennünk az, hogy ott mit akartak és túl félünk ahhoz, hogy ebbe beleavatkozzunk? De minden tanulmány azt mutatja, hogy a kiszáradás folyamatos, tehát valamit tenni kell. Vannak nagyon merész javaslatok is, szerintem az sokkal drasztikusabb átalakítása a tájnak, mint egy fenékküszöb, amelyek azt mondják, hogy egyszerűen nem kell semmilyen gát a folyókra, hanem ha jön a bő víz, akkor hadd folyjon természetesen szabadon, gyakorlatilag térjünk vissza a folyószabályozás előtti időszakra, hogy amikor árad a folyó, hadd áradjon, a mélyedésekben hadd maradjon ott, hadd töltse föl a talajt, hogy őrizzük meg a tájban ezt a vizet, ez a szakszava ennek, és akkor majd így lesz jó nekünk.

Jó, de levágtuk a kanyarulatokat már rég.

Persze, és nem vettük figyelembe azt, hogy ott települések nőttek ki, hogy ott magánterület van, hogy ott gazdálkodás van, tehát ez egy nagyon kényes és nehéz kérdés. Sok százezer hektárnyi területet kellene beáldoznunk a művelés alól ahhoz, hogy, mondjuk, elárasszuk. De hogy segítsük ezt a folyamatot, a tájban megőrizni a vizet, ezért egy olyan szabályozást hoztunk, hogy a terület alapú támogatás most már akkor is jár a gazdák számára egy hektár föld után, ha hosszabb távon is vízzel borított, mert korábban az volt, ha vízzel borított, akkor nem kaphat, hiszen nincs rajta termelés. De most pontosan termelést elősegítő tényezőnek tekintjük a vízzel való borítottságot, tehát ugyanúgy megigényelhetik hektár alapú támogatást a belvizes területeik után is, tehát ne kelljen gyorsan lecsapolni és elvezetni a vizet, hanem hadd tudjon ott jó leszivárogni és felhasználhatóvá válni.

Mezőgazdasági kultúraváltáson kell-e gondolkodni szárazságtűrő növények kialakításával, vagy pont az a lényeg, hogy legyen víz, hogy ne kelljen ezen gondolkodni?

Teljesen egyértelmű: kell. Minden téren szemléletváltás kell, és el kell gondolkodnunk azon, hogy a megváltozott éghajlati körülmények között milyen termesztési tájegységek alakulnak ki. Őszinte leszek, ilyen egyszerű kérdéseket föl kell tenni: szabad-e, érdemes-e kockáztatnunk Dél-Alföldön kukorica- vagy napraforgótermesztés esetén? Vagy fontoljuk meg, hogy cirkot termeljük helyette, vagy tavaszi kalászost, amelyik még a téli csapadék miatt biztosan be tud érni az aratás előtt, és vigyük, mondjuk, Dunántúlra inkább a kukoricatermesztést, ahol nagyobb a csapadékos időszak valószínűsége? Ezek mind-mind kérdések. Hozzá kell nyúlnunk a génbankjainkhoz. A nemesítőknek új tulajdonságokat elő kell hozni, hiszen itt azért volt szárazabb időszak már. Elő kell venni az aszálytűrő fajtákat, hiszen azok ilyen viszonylatban jobban teremnek. A másik, hogy a meglévő vízzel is gazdálkodni kell, azaz a termelőnek is változni kell. Biztos, hogy mindig kell szántani? Lehetne forgatás nélkül talajművelés, jobb vízgazdálkodási lehetőség. Biztos, hogy el kell vinni a szárazanyagot a talajról? Mi van, ha mulcsozást használunk? Nem tud kiszáradni úgy a talaj, nem tudja kiégetni a nap, vagy az a bakteriális viszony, ami a talajban van, akkor túléli az intenzív napsugárzást, ha van rajta egy mulcsréteg. Ezernyi ilyen kérdés van. Nekünk, embereknek kell legelőször változni.

Ki fogja elmagyarázni a termelőnek, aki az elmúlt harminc évben időközönként megcsinálta a mélyszántást, hogy most ezt ne csinálja, mert ez nem jó a talajnak?

Ez így van, ezért mondtam, hogy a legfontosabb, hogy mi, emberek, mi gazdálkodók tudjunk változni. Óriási feladata van az egyetemnek, óriási feladata van a szaktanácsadóknak, óriási hatása van egyik gazdának a másikra, mert nyilván követik egymást, figyelik egymást és példát kell adni, mert ha nem változunk, akkor a gazdálkodásunk csak csalódás lesz. Nem lehet úgy gazdálkodnunk már, mint ahogy őseink. Már azt sem mondhatjuk, hogy ahogy apáink, de én még nehezebbet mondok, az öt évvel ezelőtti gazdálkodási forma sem fenntartható már, annyira megváltozott és olyan gyorsan változott az éghajlat. Az egyetemnek nagyon nagy feladata lesz a tudásátadásban, hogy mutassuk meg, aki így csinálja, annak tessék megnézni a talajállapotát, a termésátlagát, aki pedig nem, azt megint csak meg kell nézni, és két év rossz tapasztalat után, higgyük el, harmadjára nem lesz rossz tapasztalat.

Mit fognak csinálni a műtrágyaárakkal? Ezek már 2021. negyedik negyedévére is két és félszer kerültek többe, mint az előző, 2020-as negyedévben, aztán csak mentek tovább. De van egy olyan kötelezettségünk, hogy ezt elvileg csökkenteni kellene a felhasználást. Most mi lesz?

Így van, hiszen még nem dőlt el, hogy tagországonként vagy az Európai Unió átlagának megfelelően kell a negyven százalékot csökkenteni. Ebben nagy vita van, mert Magyarország európai uniós csatlakozása pillanatában már vállalt egy nitrogénkorlátot, amit kijuttat a talajra. Az nem megy, hogy más országok három-négyszer több nitrogént használnak a termesztésükhöz, mint, mondjuk, mi, és akkor ő is csökkent negyven százalékot, meg majd mi is a már eleve csökkentettből csökkentsünk még negyven százalékot. Tehát mi azt valljuk, hogy európai uniós szinten kell lecsökkentenünk negyven százalékra, és azt vállaljuk is. Én látatlanba aláírom azt a papírt, amennyit a holland gazdálkodók fognak fölhasználni a talajukba, hiszen ők többszörösét használják föl, mint mi, és azért ez a verseny és a termés eredményessége szempontjából nem valami jó. De ki kell használnunk ezt egy új lehetőség megnyitására. Megdrágultak a műtrágyák, rögtön fölértékelődött a szerves trágyának a szerepe, rögtön fölértékelődött azoknak a melléktermékeknek a szerepe, amelyet tápanyag-utánpótlásra tudunk használni. Fantasztikus a baromfitrágyából készült új trágyáknak a lehetősége. Brikettezve van, ki lehet juttatni, remek szerves anyag. Nem lehet, hogy, mondjuk, szalmabálával működő erőművek legyenek Magyarországon, ez bűn a mai klimatikus viszonyok megváltozása közepette, nem lehet ilyet engedni.

De van annyi baromfink, hogy ebből meg lehessen csinálni, meg annyi állatállomány, hogy ebből elegendő szervestrágyát lehessen csinálni?

Nyilván nem lehet az összeset pótolni, de ott van a baktériumtrágyáknak a lehetősége, kiváló találmány, használnunk kell. Ott van a vízőrtechnológia, amely a vízgazdálkodásnak a lehetőségét segíti, hatvan százalékkal kevesebb víz szükséges, ha valaki egy ilyen vízőrtechnológiát használ. Kicsi pénzbe kerül és mégis óriási, nagyszerű eredményeket tud hozni. Tehát vannak lehetőségeink, ezekkel nyilván élni kell, de az, hogy a drágulás, alternatív megoldásokra késztet minket, egyébként jó, mert a szerves anyag, a trágyának a használata sokkal jobb megbecsültséget élvez. Valljuk be, szervestrágyánk azért volt eddig is, de inkább biogázerőművet építettek és abban használták el a trágyának az összes hatását ahelyett, hogy a földekre kijuttattuk volna. Érdemes megfontolni és kijuttatni a földre is. Nagyon szép és jól működő technológiák vannak már, és én azt remélem, hogy sokkal természetszerűbben fogunk tudni gazdálkodni, és persze a fő megoldás majd az lesz, amikor a földgáz ára normalizálódik és abban a pillanatban a műtrágyák ára is visszakerül arra a normális szintre, ami még elfogadható.

A növényvédőszer-felhasználásnál ugyanez a szabály? Legyen egy európai átlag és azt mi tartjuk?

Ez pontosan így van, és ráadásul még előrébb is vagyunk. A drónos növényvédelem olyan lehetőségeket tár föl, olyan precíziós technológiák vannak, hogy ugyanazt a hatást eléri, mint a tízszeres vegyszermennyiséggel. Ezek a nagy lehetőségek.

Ez nem science fiction Magyarországon?

Abszolút nem.

Van már olyan, aki ezzel foglalkozik?

Természetesen. Próbaüzem van, hiszen a drón szabályozásáról szóló törvény megalkotása most zajlik, de már próbajelleggel több ezer hektáron van ilyen növényvédelem, és valljuk be, a szántóföldi növényvédelemnél is az új gépeknek a kiképzése már önmaga is akár húsz-harminc százaléknyi megtakarítást el tud érni ugyanolyan hatásfokkal, mint a régi technológia.

A termelő ki tudja számolni, ha átáll egy ilyen megoldásra növényvédőszer-terítésnél, akkor ez öt-tíz év alatt megtérül neki?

Abszolút! Azt gondoljuk, hogy a drónos növényvédelem milyen drága lehet. Egy hektárnak a kezelése 7000 forint úgy, hogy a gazdának nem kell csinálnia ott semmit, és én ebben látom az igazi potenciált. Kialakul majd egy új szolgáltatói réteg, vállalkozás, és ahogy az állatorvosnak lesz körzete, úgy lesz a növényorvosoknak is egy ilyen körzete. Fölvállal néhány ezer hektárnyi területet, megmondja, hogy ő ezt termeli és a növényvédő szakember pedig vállalja ennek a növényvédelmi ellátását. Éjszaka kimegy, a GPS-koordináták szerint beprogramozza annak a táblának az adatait, a drón taposási kár, mellésodródás nélkül, a beporzók veszélyeztetettsége nélkül kijuttatja azt a szermennyiséget, amennyire éppen szükség van. Ha góckialakulás van, akkor csak a gócot kezeli, hiszen a műholdról lehet látni, hogy hol van elváltozás a táblán, akkor csak ott szünteti meg, tehát akkora lehetőség van a precíziós technológiában, amely önmagában meg tudja oldani a növényvédőszer és a műtrágyacsökkentésnek a kérdésköreit.

Elfogadták a közös agrárpolitika stratégiai tervét, ez az Európai Unió közös költségvetésén belül a legnagyobb falat. Ez a pénz most akkor jön?

Igen, ezt nagyon nagy örömmel tudom jelenteni mindenki számára, elfogadták, lezártuk, aláírták, elküldték. Ez a folyamat lezárult, tehát 2027-ig a magyar termelők számára az agrárfinanszírozás a közös agrárpolitikából biztosítva van, és ha ehhez hozzáteszem, hogy a magyar kormány pedig hozott egy olyan történelmi léptékű döntést, amely azt jelzi, hogy a vidékfejlesztéshez nemzeti társfinanszírozást biztosít, a maximális mértékben, azaz 80 százalékban. Ez azt jelenti, hogy a 2-es pillérben rendelkezésre álló forrás 80 százalékát a magyar nemzeti költségvetésből biztosítjuk. Nincs más ilyen európai ország és mi adjuk a legtöbbet.

Ez a pénz is ott van a költségvetésben?

Minden rendelkezésre áll 2027-ig. Tehát az agrárköltségvetés, az agrártámogatások a magyar gazdák számára abszolút biztonságban vannak. Ez volt az első program, amit az Európai Unióban sikerült jóváhagyatnunk és elfogadtatnunk, és bízunk benne, hogy a többire is előbb-utóbb sor kerül.

Ez a két pillér, amihez most akkor hozzáférünk, hogy van dedikálva? Ebben mennyi a környezetvédelem, mennyi a közvetlen termeléstámogatás, mi ennek a rendszere?

A közös agrárpolitika kettő pillérből áll. Az 1-es pillér a területi alapon járó támogatásoknak az összege, ez az a bizonyos föld alapú támogatások. Ez színtiszta európai uniós forrás és ez jut leginkább mindenki számára oda és ezért is csoportosítottuk át a 2-es pillérből a 20 százalékot ide, ezt mindenki megteheti. Nagyon vigyázunk arra, hogy a legkisebbeket tudjuk megóvni, ezért átlagosan minden hektár után 147 eurót fogunk tudni fizetni a gazdálkodók számára. És az a jó hírem, hogy hiába volt brexit, hiába lett kisebb az agrárbüdzsé az Európai Unión belül, a végén a magyar gazdák mégis többet fognak tudni kapni. A 147 az alap, ezt minden hektár után mindenki megkapja. Az első tíz hektár után a legkisebbek kapnak ehhez még 80 eurót, de mivel a magyar mezőgazdaság családi gazdaságokra épül, ott sikerült elérnünk azt, hogy 150 hektárig még plusz 40 eurót tudunk a 147-hez fizetni. Ezek a föld alapú támogatások. De ezzel nincs vége, mert az Európai Unió a green dealben azt szerette volna elérni, hogy a fenntarthatóság, a zöld célok fokozatosan meg tudjanak valósulni, ezért ösztönző elemeket vezet be. Ezt agrárökológiai alapprogramoknak nevezzük. Mint egy LEGO-kocka, úgy kell elképzelni. Tehát ha én vállalom azt, hogy szervestrágyát fogok kijuttatni a területemre, akkor még igényelhetek plusz húszezer forintot. Ha vállalom, hogy talajforgatás nélküli művelésmódot választok, plusz 25 ezer forint. Ha baktériumtrágyát használok, plusz 20, ha vízőr, plusz 15, tehát megvannak ezek a kis LEGO-kockákból álló agrárökológiai alapelemek, amelyek közül én tetszőlegesen választhatok és fölépítek egy olyan új várat magamnak, amiben biztos kiegészítő támogatást tudok kapni. Ez az első pillér. Ide tartozik még a fiatal gazdálkodóknak szánt támogatás, amelyet 300 hektárig lehet igénybe venni és ide tartozik két nagyon fontos gazdálkodási mód még, ami szintén a zöld célokat tudja elősegíteni: az agrár környezetgazdálkodási támogatás és az ökológiai gazdálkodók támogatása is. Az agráréba most 46 százalékkal fogunk tudni többet fizetni hektáronként, mint a megelőző ciklusban. Az ökogazdálkodásban pedig 64 százalékkal tudunk többet fizetni, és ezzel szeretnénk elérni azt, hogy gyakorlatilag az ökogazdálkodásba bevont területeink nagyságát mintegy 64 százalékkal fogjuk megnövelni a következő négy-öt év alatt. Óriási vállalás és óriási lehetőség is a fenntarthatóság céljából. A 2-es pillér a beruházási, vidékfejlesztési támogatások, amik a technológiai fejlesztést jelenti. Itt ilyen célokat tűztünk ki, hogy a megtermelt jövedelmezőségét a területeinknek fogjuk tudni növelni 863 euróra hektáronként, 15 ezer milliárd forintra, tehát 57 százalékkal fogjuk tudni növelni az exportmennyiségét az élelmiszernek. Ebbe a keretbe mintegy 2300 milliárd forintnyi nemzeti forrás kerül, és ezzel el tudjuk érni azt, hogy megújulhat az állattenyésztés technológiája, a takarmányozási rendszer technológiája, nagyon sok állatjóléti kérdés, és természetesen itt van élelmiszeripar, amelynek az egész struktúráját szeretnénk úgy bővíteni, hogy a hozzáadott érték növekedjen. Összességében az uniós forrás 52 százaléka gazdaságélénkítésre fordítódik az egész rendszerben, és 31 százaléka pedig kifejezetten zöldítési célokat tud szolgálni. Ezért is fogadták el tizenharmadikként az egész Európai Unióban a magyar stratégiai tervet, mert mindazt, amit kitárgyaltunk, bizonyíthatóan le is tettük az asztalra és szerződésben vállaltuk.

Hova menjen az a termelő, aki azt mondja, hogy látom ezt a LEGO-kockahalmazt, értem, hogy ez jó, csak egyedül nem tudom felépíteni? Ki az, aki segít neki megtervezni úgy, hogy a lehető legtöbb LEGO-kockát értelmesen tudja ebből fölhasználni?

Ennek több lépcsője van, erre szolgálnak a most zajló fórumok. Megyünk megyéről megyére, alkalomról alkalomra, ahol magyarázzuk a gazdáknak. Nyilván jön a tavasz, addigra kiadványokat is megjelentetünk. Tavasszal jönnek a falugazdászok a termelőkhöz, segítenek megigényelni az új típusú föld alapú támogatásokat, és nyilván ajánlatokat is tesznek. Az adott térségben lévő falugazdász tudja, hogy milyen adottságok vannak, és eleve azokat az agrárökológiai alapelemeket fogja ajánlani a gazdálkodóknak, ami annak a gazdálkodónak tervszerűen rendelkezésére áll. Van időnk arra, hogy megcsináljuk az informatikai hátterét, és készítjük föl először a szaktanácsadókat, falugazdászokat speciális tanfolyamokon, illetve a gazdálkodókhoz pedig megyünk személyesen, így megy a tudás átadása végig a rendszeren, mert a 2027-ig tartó közös agrárpolitika stratégiai tervében lehetőségek vannak. Lehetőség a magyar gazdaság versenyképességének növelésére, lehetőség a fenntarthatóság, a zöld célok elérésének kérdésében, lehetőség a több jövedelem megszerzésére, lehetőség a generációváltásra, és egyszerűen ezért is nevezzük, ez a lehetőségek költségvetése. Hozzá kell segíteni a gazdákat ahhoz, hogy élni tudjanak ezzel a lehetőséggel.